Csányi Olivér és Vadkerti Adél erős nemzetközi mezőnyben nyílt bajnokok

Nagy álom teljesült ma Zalacsányban: izgalmas párharcokban, két magyar golfozó, Csányi Olivér és Vadkerti Adél hódította el az erős nemzetközi mezőnnyel startoló 43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság bajnoki címét.


A tizenegy országból Zalacsányba érkező 102 játékos között számos címvédő is elütőre állt, köztük 2019 nyílt győztese, Vadkerti Adél, aki immár ötszörös magyar és kétszeres nyílt bajnoki címmel büszkélkedhet. Csányi Olivér a profikra jellemző kiegyensúlyozott játékkal, óriási egyéni teljesítménnyel dacolt a tizenöt pluszos hendikeppel startoló, végig komoly játéktudást csillogtató férfi játékossal szemben. A háromnapos verseny során a mezőny élvonalában folyamatos erőviszony átrendeződéseknek lehettünk tanúi, de Csányi Olivért senki nem tudta komolyan megszorongatni.

Csányiról (-6/67 71 72) már az első fordulóban bebizonyosodott, hogy kiugró formában van, rögtön meggyőző, -5-ös score-ral került a mezőny élére. A folytatásban is jól olvasta a pályát, így a második forduló végére három ütéssel tudta megőrizni elsőségét. A fináléba is erős győzelmi hittel vetette bele magát, három látványos birdie-vel fordult, riválisai pedig a befejezésben sem tudtak beleszólni a végeredménybe, így -6-al emelhette magasba a győzelmi serleget.

Csányitól négy ütésnyire, a második helyen a szlovák Lukas Zustak (-2/74 73 67), a Penati Golf Resort játékosa végzett, akinek napról napra javult a játéka. A befejezésben aztán a teljes mezőny legjobb kilenc szakaszos eredményével - három birdie és egy eagle után -, 31 ütéssel jött le a pálya első feléről. A folytatásban ugyan nem tudta tartani ezt a szárnyalást, de így is sikerült a tizedikről, a második helyre ugrania. A máltai Verelst Micallef John (-2/73 69 72) egy gyengébb első kör után a T11. helyről, egy remekbe szabott -4-es score-ral ugrott tegnap a negyedik pozícióba, és végül Lukas Zustakkal azonos score-ral, a bronzérmet sikerült megszereznie. A második legjobb magyar eredményt a 7. helyen végző Kötél Bence (+2/70 78 70) érte el, de Horváth Ákos (+5/72 79 70) is nagyot ment ma, -2-es záró fordulóval a 10. helyet csípte meg.

43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság férfi győztesek (balról): Lukas Zustak (2.hely), Csányi Olivér (1.hely), Verelst Micallef John (3.hely)

A nők versenyében Vadkerti Adél (-2/ 74 71 69) hatalmasat hajrázott a záró fordulóban. Plusz 2-es kezdés után a második körben egy ütést ugyan már le tudott dolgozni, de a finálét így is a harmadik helyről várta. A záró körben aztán sokáig úgy tűnt, hogy nem tud az élre törni, de egy káprázatos, négy birdie-vel teletűzdelt hátsó kilenc szakasszal, két ütés előnnyel utasította a második helyre a hátsó kilencen sok hibával játszó szlovén játékost, Malek Lanát (+4/ 74 69 77). A harmadik helyre honfitársa, Šiftar Neža (+6/75 75 72) ért be. Berkenyei Daniella (+8/ 78 74 72) is odatette magát, folyamatosan javuló formával, az ötödik helyen végzett.

43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság női győztesek (balról): Malek Lana (2.hely), Vadkerti Adél (1.hely),Šiftar Neža (3.hely)

VÉGEREDMÉNY

FÉRFIAK/MEN
1. CSÁNYI OLIVÉR (HUN) -6 67 71 72 210
2. Lukas Zustak (SVK) -2 74 73 67 214
3. Verelst Micallef John (MLT) -2 73 69 72 214
NŐK/WOMEN
1. VADKERTI ADÉL (HUN) -2 74 71 69 214
2. Malek Lana (SVN) +4 74 69 77 220
3. Šiftar Neža (SVN) +6 78 74 72 222

Csányi Olivér újabb lépéssel közelebb a nyílt címhez

2021. július 24.

Nagy büszkeség a magyar golfsport számára Csányi Olivér (67, 71), 43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság mindkét fordulójában nyújtott kimagasló eredménye, mellyel továbbra is magabiztosan vezeti a döntő előtt a férfiak tabelláját.


Csányi Olivér a tegnap másik -5-ös score-al dicsekvő Horvat Lovroval és a holland Van der Nat Rickkel együttállásban, a 3. helyről induló Kötél Bencével egy flightban kezdte a második kört. Kezdetben három szakaszt is elszántan vitt birdie-vel sikerre, így a férfiak között a legjobb eredménnyel, -3-al fordult. Majd egy kisebb hullámvölgy következett, de így is -1-re hozta a kört, és ezzel két ütés előnyt sikerült megőriznie a második helyre beérő szlovák Babic Matejjel (71, 70) és a máltai Schulze Doring Laurens-szel (71, 70) szemben. A 4. pozícióra a máltai játékos, Verelst Micallef John (73, 69) -2-es összetett eredménnyel jött fel, Horvat Lovro (67, 76) a sikertelen 10-dik és 11-dik szakaszok után, -1-el az ötödik helyre csúszott vissza.

A nők mezőnyében a harmadik helyről startoló szlovén Malek Lana (74, 69) ma nagyot ment. A par 5-ös harmadik szakaszon eagle-el kápráztatta el szurkolótáborát, a birdie-k sora pedig a teljes mezőny legjobb kilenc szakaszát, -5-el szállította. A folytatás már nem volt ennyire magabiztos, de -3-al így is a női lista vezető helyét vehette át. Őt egy ütéskülönbséggel Babicova Petra (72,72) követi, Vadkerti Adél -1-es mai score-ral (74, 71) a harmadik helyről fordulhat a végső fordulóba a nyílt cím megszerzéséért.

A férfiaknál a cut-határt +39-nél, a nőknél +57-nél húzták meg, így 54 férfi és 22 női játékos küzdhet a nyílt bajnoki cím megszerzéséért a fináléban.

STARTLISTA & LIVESCORE & EREDMÉNYEK

Csányi Olivér -5-el az élen

2021. július 23.

Csányi Olivér és a Riverside Zagreb Golf Club játékosa, Horvat Lovro -5-ös score-ral tette magasra a lécet a Zalacsányban zajló 43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság első fordulójában. A nőknél a szlovák Bibicova Petra vezet, mögötte Vadkerti Adél és a szlovén Malek Lana +2-vel áll.


Remek idő- és pályakörülmények fogadták az idei Hungarian Openre érkező külföldi és hazai versenyzőket. Erős mezőny gyűlt össze, az indulók közel harmada pluszos hendikeppel vágott neki a zalai Toszkána, Robert Trent Jones II álmodta lankáinak.

Az első fordulót szenzációs egymásnak feszülések, remek eredmények és izgalmas végjátékok jellemezték. A férfiak mezőnyében Horvat Lovro (-5), a floridai Saint Leo Egyetem diákja egy pazar eagle és két birdie után, -4-el fordult, amit a par sorozatok után a 18-ason még egy birdie-vel fejelt meg. Csányi Olivér (-5) is szórta a birdie-ket, de a 6. szakaszról csak bogey-val jött le, így -2-vel vágott a pálya második felének. Ott aztán ő hozta a legjobb hátsó kilenc szakaszt, három birdie-vel sorakozott fel Horvat végeredménye mellé. A harmadik helyre -2-es score-ral Kötél Bence és a holland Van der Nat Rick ért be. Mindketten azonos mérleggel, három birdie, egy bogey összesítővel fordultak, a hátsó kilencen is duplabogey-ztak, melyet két birdie-vel próbáltak feledtetni. Rajtuk kívül, még három mínuszos eredmény született, a szlovák Babic Matej, a cseh Dvořák Michal és a máltai Schulze Doring Laurens végzett az ötödik helyen osztozva -1-el.

Csányi Olivér

A nők versenyében az egyik favoritnak számító Diederichs Anna-Maria a verseny előtt visszalépett, így a 3,7 hendikepes Tatti Caterina és szlovák Bebicova Petra (Par) kettes flight-ban versengtek. Babicova -1-el fordult, de végül par-ra hozta a kört. A második legjobb eredményt Vadkerti Adél (+2) és a Slovenska Bistrica Golf Club versenyzője, Malek Lana +2-es eredménnyel érte el, tőlük mindössze egy ütésnyire Földházi-Nagy Zsófia (+3) áll.

Bebicova Petra

A második forduló startlistája a GOLFiGO-ban érhető el, a szombati verseny is 8.00 órakor veszi kezdetét. A fináléba azonban már csak 54 férfi és 22 női játékos (valamint az együttállásban lévő) kerülhet, melynek projektált határa a férfiak esetében +19, a nőknél +28 lehet.

STARTLISTA & LIVESCORE & EREDMÉNYEK

A képhez tartozó alt jellemző üres; IMG_5001-1024x576.jpg a fájlnév

43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság kemény kihívókkal

2021. július 21.

Százkét játékos nevezését fogadta el a Magyar Golf Szövetség a július 23-25. között, Zalacsányban rendezendő 43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságra, melyre tizenegy országból érkeznek játékosok, a magyarok mellett 42 külföldi induló száll versenybe a nyílt magyar bajnoki cím megszerzéséért.


Nem okozott meglepetést az erőteljes nemzetközi érdeklődés, hiszen az Európai Golf Szövetség kalendáriumában már január közepe óta elérhető a Magyar Golf Szövetség 2021. évi versenynaptárának valamennyi nyílt bajnoksága, így a rangos, nyílt versenyeket kereső játékosok már a szezon elején tervbe vehették a zalacsányi megállót. Emellett, a környező országok szövetségei külön meghívást, értesítést is kaptak az Amatőr Nyílt Bajnokság verseny és nevezési feltételeiről, a szövetségi iroda munkatársai pedig több hétig azon dolgoztak, hogy a jelentkezések – a hiányzó hendikep igazolásokkal, díjak befizetésével – valós nevezésekké váljanak a GOLFiGO rendszerében. Bár 101 golfozó regisztrációját fogadta el idén a Magyar Golf Szövetség, a magyar amatőr nyílt bajnokságok nevezési csúcsát, a 2017-ben, a Pannonia Golf & Country Clubban rendezett nyílt viadal 113 fős mezőnyét mégsem tudta túlszárnyalni. 2018-ban a jubileumi, negyvenedik nyílt tornát is Zalacsányban rendezték, de még ekkor is két golfozóval többen álltak elütőre, mint idén. Szerencsére, a környező országokban nem rendeznek ezen a hétvégén felnőtt nyílt bajnokságot, a koronavírus-járvány után pedig ismét vonzó helyszín lett a Zala Springs Golf Resort a cseh, horvát, holland, máltai, német, svájci, szlovén, szlovák, olasz, orosz, vietnami, no meg persze a mezőny kicsit több mint felét kitevő magyar játékosok számára.  Huszonhatan indulnak pluszos hendikeppel a nyílt magyar bajnoki cím elnyeréséért, a magyarok mellett a legnépesebb a 12 fős szlovén és a 11 fős szlovák csapat, az indulók 29%-a női golfozó.

Az elmúlt évtizedben Rózsa Csillának még profivá válása előtt, 2013 és 2014-ben sikerült egymás után nyílt magyar címet szerezni, majd 2016-ban Horváth Marcell, 2019-ben Vadkerti Adél hozott hazánknak dicsőséget. A Covid-járvány miatt nemzetközi mezőny nélkül rendezett 2020-as versenyen Kötél Bence és Berkenyei Daniella lettek nyílt bajnokok. 2018-ban Závaczki Bálint harmadik, 2019-ben Csányi Olivér egy ütés különbséggel második helyezett lett.

Az idei mezőnyben nemcsak hazai, de nemzetközi címvédőket is felfedezhetünk. Itt lesz például 2017 nyílt magyar bajnoka, a Golf Ugolino Florence játékosa, Tatti Caterina, aki 2018-ban is indult Zalacsányban, de akkor csak bronzérmet sikerült begyűjtenie. A +3,7 hendikepes Tatti kitűnő formában van, idén a Női Olasz Stroke Play Bajnokságon egy 65-ös körrel, a 7. helyen végzett. Nem lesz tehát könnyű dolga a magyar női kihívóknak, 2019 bajnokának, a +1,7 hendikeppel kezdő Vadkerti Adélnak, akit idén ötszörös amatőr bajnokká koronáztak, valamint a Magyar Kupa győztes Berkenyei Daniellának.  

A férfiak mezőnyében a családi tradíció reményében áll elütőre Stirn Gal Patrik, aki 2018-ban a második helyen végzett Závaczki előtt, de 2019 és 2020 nyílt magyar bajnokai - a szlovén Jakob Balkovec és +2.0 hendikeppel startoló Kötél Bence, junior és kétszeres amatőr bajnokunk - is ringbe szállnak. A férfiak között a Golf Club Tale játékosa, Babic Matej kezd a legerősebb, +3,0-as hendikeppel, számára sem ismeretlen a zalacsányi pálya, 2018-ban 17-ként végzett.

A versenyek mind a három napon 8 órakor kezdődnek, a startlisták, a leaderboard valamint az eredmények a GOLFiGO oldalán érhetők el.

Összes hír