Köszöntöm a magyar golf új korszakában!

Amikor átvettük a Magyar Golf Szövetség irányítását, azt a világos célt tűztünk ki, hogy lebontjuk a sportágat övező falakat, és mindenki számára elérhetővé tesszük a játék élményét. Hiszek abban, hogy a golf nem kiváltság, hanem egy bárki számára nyitott, közösségi sport, amely ugyanolyan természetes része lehet a mindennapoknak, mint Európa más országaiban. Ehhez stabilizáljuk a szövetség pénzügyi hátterét, és olyan kiszámítható, átlátható struktúrát építettünk fel, amelyre hosszú távon alapozhatunk. Stratégiai partnereink segítségével nemcsak a meglévő pályáinkat fejlesztjük, hanem célunk, hogy az ország eddig fehér foltnak számító területein is megjelenjen a sportág. Nem üres ígéretekkel, hanem következetes szakmai munkával dolgozunk azon, hogy a jelenlegi golfozói létszámot néhány éven belül megsokszorozzuk. Arra törekszünk, hogy a golfpálya ne az elszigetelt elit, hanem a sportolni vágyó fiatalok és családok találkozóhelye legyen. Arra invitálom Önöket, hogy tartsanak velünk ezen az úton, és fedezzék fel a golf valódi arcát. Építsük fel együtt a magyar golf sikeres és nyitott jövőjét!

Dala Soma
a Magyar Golf Szövetség elnöke


Elnökség

Dala Soma

elnök

Soma Dala

President

Tamás Flesch

Board Member

Flesch Tamás

elnökségi tag

Pethő Andrea

elnökségi tag

Andrea Pethő

Board Member

Dr. Schaller-Baross Ernő

elnökségi tag

Dr. Ernő Schaller-Baross

Board Member

Szeberényi Máté

elnökségi tag

Máté Szeberényi

Board Member

Szépfy Márton

elnökségi tag

Márton Szépfy

Board Member

Závodszky Zoltán

elnökségi tag

Zoltán Závodszky

Board Member

Zilahy Csaba

elnökségi tag

Csaba Zilahy

Board Member

Szövetségi hivatal

Szeberényi Máté

főtitkár

Máté Szeberényi

Secretary General

Jakobi András

versenyigazgató

Zsófia Papp

Sports Assistant

Kmety Ildikó

marketing manager

Rózsa Réka

pénzügyi munkatárs

Ellenőrző Testület

Tőtös Zsolt

testületi elnök

Zsolt Tőtös

President

Briglovics Gábor

testületi tag

Gábor Briglovics

Committee Member

Gschwendtner Sonja

testületi tag

Sonja Gschwendtner

Committee Member

Fegyelmi Bizottság

Dr. Károly Pál

bizottsági elnök

Dr Pál Károly

President

Horváth Béla

bizottsági tag

Béla Horváth

Committee Member

Jakobi András

bizottsági tag

András Jakobi

Committee Member

Bíró Bizottság

Gágyor Gábor

bizottsági elnök

Gábor Gágyor

President

Bodor Tibor

bizottsági tag

Tibor Bodor

Committee Member

Adrienn Pintér

Board Member

Pintér Adrienn

bizottsági tag

Hcp / Course Rating Bizottság

Horváth Róbert

bizottsági elnök

Róbert Horváth

President

Bodor Tibor

bizottsági tag

Tibor Bodor

Committee Member

Buna Edvin

bizottsági tag

Edvin Buna

Committee Member

Versenyszervező Bizottság

Dávid Rózsa

Committee Member

Jakobi András

bizottsági elnök

Klézli Ferenc

bizottsági tag

Kuzma András

bizottsági tag