Rózsa Csilla szárnyalt a fináléban

Rózsa Csilla szárnyalt a Windsor Golf Classic fináléjában, hét birdie-val kápráztatta el szurkolótáborát és mutatta meg, hogy a kevésbé ideális időjárási és szervezési körülmények sem tudják kibillenteni. Profi golfozónőnk 211(73,71,67), -5 összesített eredménnyel, a T16. helyen végzett. 

Csilla 144 (73,71) az eső okozta csúszások miatt a második fordulót a mezőny feléhez hasonlóan, csak vasárnap korán reggel, 7.30-kor folytathatta, de így is -1-re hozta a kört, és ezzel nemcsak cut-ba kerülhetett be, hanem a biztató T35.helyről várhatta 11.50-kor a vasárnap délutáni folytatást. Ott aztán az 1. és a 7. szakaszon még két bogey-t ugyan behúzott, de már a pálya első kilencén három birdie-vel szépített. A folytatásban aztán sem a fáradtság, sem a nyomás tudta megállítani annak ellenére, hogy vasárnap összesen 26 szakaszt kellett így lejátszania. Csilla a pálya második felében négy szakaszon is magabiztosan potyogtatta a birdie-ket, és ezzel hat további golfozóval a tabella T16. helyére ugrott.

A fináléban a par 5-ös 18.szakasz adta a mezőny élén álló Leona Maguire és a thai  Pajaree Anannarukarn playoff párharcát, melyből az élete első profi győzelmét arató ír golfozónő egy szép birdie-vel került ki győztesen (-12).

A Windsor Golf Classic végeredményét itt tekintheti meg.

Windsorban az eső diktál

2019.április 7.

A Windsor Golf Classic első fordulója szombat reggel, helyi idő szerint 7.34-kor folytatódhatott, és 12.36-kor fejeződött be. Rózsa Csilla a +-1-es score-ral ekkor a T54.helyről várta a második kört, mely 11 órakor startolhatott. A mezőny vezető pozícióját ekkor továbbra is az amerikai Kyung Kim-nek és a spanyol Marta Sanz Barrio-nak, -5 ütéssel sikerült megőrizni.

Azonban szombaton is kevésnek bizonyult az idő, hogy a teljes mezőny be tudja fejezni a játékot, 19.29-kor sötétedés miatt felfüggesztették a rendezők a második kört, ezért 72 golfozó, köztük Rózsa Csilla is, aki ekkor három birdie-vel és két bogey-val a háta mögött, a 10. szakaszt fejezte be, csak vasárnap reggel, 7.30-kor állhat ismét elütőre. A cut-határot elérő 60 játékos várhatóan 11.15-kor kezdi a végső hajrát.

A Windsor Golf Classic eredményeit itt tekintheti meg.

Windsorban az eső diktál

2019.április 6.

A kaliforniai Windsor üdvözöli ezen a hétvégén annak a 35 ország 144 golfozóját, akik a 150 ezer összdíjazású versenyen ismét elütőre állnak a Symetra Tour negyedik állomásán,a Windsor Golf Classic-on. Az indulók között ott találjuk Rózsa Csilla mellett a 30 éves címvédő, koreai Hyemin Kim-et is, aki 2017 bajnoka volt.

Az időjárás már a nyitányban sem kedvezett a mezőnynek, az első flight éppen csak, hogy kifutott a Windsor Golf Club pályáján, máris egy elsöprő vihar függesztette fel a játékot, ezért közel öt óra csúszással térhettek csak vissza a játékosok. Csilla, aki eredetileg a 10-es elütőről, 8.14-kor, az amerikai Lauren Kim és a koreaia Eun Jeong Seong társaságában indult volna,  csak 12.52-kor kezdhetett az ekkor már eső áztatta pályán.

A mostoha körülmények ellenére, Csilla két bogey, egy birdie után, +1-gyel fordult, és bár a pálya hátsó részén is becsúszott két bogey, a 13. szakasz ezúttal szerencsét hozott, egale-lel jött le a green-ről, és ezzel +1-es score-t gyűjtött be. A foghíjas mezőnyt az amerikai Kyung Kim és a spanyol Marta Sanz Barrio -5 ütéssel vezeti. Nem minden játékosnak adatott meg azonban a szerencse, hogy befejezze az első fordulót, helyi idő szerint 19.36-ra ugyanis annyira besötétedett, hogy az esőzés okozta csúszás miatt a rendezők úgy döntöttek, hogy 72 játékos már csak szombat reggel, helyi idő szerint 7.30-kor folytathatja az első kört.

Az előrejelzések a folytatásban sem kecsegtetnek túl sok jóval, a mezőny felére pedig közel 36 szakasz vár, ami alaposan megnehezíti majd a rendezők és a játékosok dolgát.

A Windsor Golf Classic eredményeit itt tekintheti meg.

Összes hír