Új lendületet kaphat a magyar golf – stratégiai célok és jelentős bejelentések az I. Magyar Golf Fórumon

A Magyar Golf Szövetség főtámogatója, a Master Good partnerségével rendezte meg november 3-án az I. Magyar Golf Fórumot a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klubban. A sportági szakmapolitikai eseményre a szövetség a hazai golfélet teljes szakmai képviseletét meghívta, az elnökségi tagok, a golfklubok vezetői és képviselői, a golfedzők, valamint a sportág fejlesztésében érintett legfontosabb szakemberek közösen vitatták meg a magyar golf jelenét és jövőjét. A fórumon a szövetség vezetése – Dala Soma elnök és Szeberényi Máté főtitkár – részletes beszámolót nyújtott az elmúlt időszakról, a jövő terveiről, a játékosbázis megtartását célzó reformjavaslatokról, a sportdiplomáciai sikerekről, valamint bemutatták a 2027. évi versenynaptárat és bejelentették a HunGolf nagykövetét is.


Dala Soma, a Magyar Golf Szövetség elnöke értékelte az MGSZ hazai és nemzetközi tevékenységét, kiemelve a sportágat körülvevő globális és hazai környezet változásait, a felmerülő hatásokat és az azokra adott szövetségi megoldásokat. Az elnök hangsúlyozta, hogy az állami sportirányítással folytatott találkozók és tárgyalások során a golfot nem elitsportként, hanem egészségmegőrző, élethosszig tartó családi és közösségi sportként pozicionálják. Ez a szemléletváltás képezi az alapját a lehetséges jövőbeni állami támogatásoknak. A növekedés legnagyobb gátját a társadalomban élő sztereotípiák, valamint az infrastruktúra regionális egyenetlenségei (a könnyen elérhető városi gyakorlópályák hiánya) jelentik. Erre válaszul az MGSZ a Dialogue Creatives ügynökséggel közösen egy teljesen új, modern és tabuk nélküli kommunikációs stratégiát indított. A cél a tévhitek lebontása és új követőbázis kiépítése, amelynek sikerét hűen bizonyítja a TikTokon elindított kampány: a „Mennyire drága kipróbálni a golfot?” című videó már 359 ezer feletti megtekintésnél jár.

Dala Soma kiemelte, hogy a Szövetség működésének és a stratégiai tervek megvalósításának alapja a stabil gazdasági háttér. Ebben kulcsszerepet játszik a Master Good, a Magyar Golf Szövetség főtámogatója, amelynek köszönhetően a Szövetség hosszú távú, kiszámítható és szilárd pénzügyi bázis mellett gazdálkodhat és hajthatja végre a tervezett reformokat.

A Szövetség elnöke bejelentette, hogy a sikeres nemzetközi sportdiplomáciai tevékenység eredményeként Magyarország két rangos Európa-bajnokságnak is otthont ad 2027-ben, az EGA Mid-Amatőr Csapat Európa-bajnokságnak (2027. szeptember 8–11., BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub), valamint az ESGA Masters Csapat Európa-bajnokságnak (2027. szeptember 13–16.,Zala Springs Golf Resort).

Az elnöki beszámoló legjelentősebb nemzetközi vonatkozású bejelentése szerint Fuller Annabell, a Ladies European Tour (LET) profi golfozója lett a HunGolf nagykövete, aki a 2028-as Los Angeles-i olimpiát célozza meg magyar színekben. A 24 éves, magyar-angol kettős állampolgárságú kiválóság már öt Major-tornán szerepelt sikeresen. Profi karriercsúcsa egy egyéni 3. helyezés az 5 millió dolláros összdíjazású PIF Saudi Ladies International versenyen. Integrálása egyedülálló lehetőséget biztosít a magyar olimpiai csapat erősítésére, a juniorok mentorálására és a hazai golf nemzetközi láthatóságának növelésére.

Szeberényi Máté főtitkár prezentációjában a részvételi tényekre, a statisztikai mutatókra, a versenynaptár alakulására, valamint a játékosbázis növelését célzó strukturális reformokra helyezte a hangsúlyt. A főtitkár ismertette a legfrissebb adatokat, amelyek szerint az összesített versenynevezések száma kismértékben, de 3,72%-kal csökkent. Ezen belül a Junior Tour (-12,07%) és a ranglistaversenyek (-3,20%) látogatottsága mérséklődött, miközben a kiemelt szövetségi bajnokságok nevezési számai 6,75%-os növekedést mutattak. Szeberényi Máté kitért a 2026-ban bevezetett két fő intézkedésre, a pályával nem rendelkező tagszervezetek versenyengedély kezelésére, valamint a kiemelt szövetségi és ranglista események dátumvédelmére és azok hatásaira.

A főtitkár elmondta, hogy a Szövetség a golfozási aktivitást felmérő kérdőívvel 2800 olyan személyt keresett meg, akik 2023 óta kezdő tanfolyamot végeztek. A beérkezett válaszok alapján a megkérdezettek 52,9%-a havonta egynél ritkábban vagy egyáltalán nem játszik. A hátráltató okok között az időhiány (50%), a pályák távolsága (23,1% szerint a gyakorlás így félnapos program) és a magas klubtagsági díjak/green fee árak (41,2%) szerepeltek. Ugyanakkor 63,7%-a jelezte, hogy a klubok közötti átjárhatóság és a közös kedvezmények növelnék a játékaktivitásukat.

Évente átlagosan 550 új pályaengedélyes kerül a rendszerbe, de mindössze 8%-k válik klubtaggá. Ezt a rendkívül alacsony arányt a Szövetség 20% fölé kívánja emelni. Első lépésként egy teljesen új, digitális átmeneti termékrendszert vezetne be az MGSZ, a HunGolf Pass-t és a HunGolf Pro-t. A HunGolf Pass a pályaengedély megszerzésétől számítva egy 1 évig érvényes kártya, 100.000 Ft értékben lenne, amelyért a játékos 100 kreditet kap a GOLFiGO rendszerében. Ez kizárólag Green Fee-re használható fel (9 szakaszos játékra) bármely hazai pályán, egy klubban maximum 50 kredit erejéig. A partnerklubok fix hétköznapi idősávokat és Tee Time-okat biztosítanak, ahol a kezdők azonos szintű társaikkal, feszélyezettség nélkül integrálódhatnak a golféletbe. A HunGolf Pro egy egyszeri, 50.000 Ft-os oktatási csomag (50 kredit), amellyel a kezdők hivatalos edzőknél vehetnek 30 és 60 perces leckéket (egy oktatónál maximum 25 kredit használható fel). A nemzetközi sikermintákra (pl. a brit iGolf program) épülő nonprofit kezdeményezést az elnökség már elfogadta. A klubszerződések aláírása és a GOLFiGO technikai fejlesztése 2026 decembere és 2027 januárja között zajlik, a Szövetségi promóció folyamatos, a pilot program éles indulása pedig 2027 márciusában várható.

Összes hír