Szlovén Junior Open – Végeredmények

Szlovén Junior Open -  Végeredmények

A Magyar Junior Válogatott befejező napján Szlovéniában  meglepetések és magyar sikerek  születtek.

A június 22-24-ig tartó Szlovén Junior Openen összesen 19 magyar induló volt, 9 lány és 10 fiú. A verseny első napját teljesen elmosta az eső, így csak 2 nap maradt a versenyzőknek a bizonyításra az eredeti 3 napos versenyből. A verseny helyszíne ezúttal egy rendkívül taktikás szűk erdős pálya volt.

A lányok közül nagyon büszkék lehetünk Szántó Sárára, aki az utolsó napi +3-as eredményével (88, 74) a dobogó 3. fokára állhatott fel U14-es kategóriában. A fiúknál Závaczki Bálinttal büszkélkedhetünk, aki stabil játékával (75, 69) az U18-as kategória 3. helyezését tudhatja magáénak. Volt azonban egy Nations Cup csapatunk is, mely 3 főből állt: Závaczki Bálint, Kötél Bence és Bertényi Bence. Ez a csapat szenzációs eredményt hozott, hiszen a csapatversenyben a 2. helyen végeztek.

Ki kell emelnünk a csapat legfiatalabb tagjait is: Bertényi Bencét és Somogyi Bencét akik az utolsó nap egy flightban mentek.  Hahn Roland junior szövetségi kapitány elmondta, hogy öröm volt nézni, ahogyan küzdenek és jobbak akarnak lenni a másiknál, de küzdelmüket végig a maximális sportszerűség jellemezte.  Véleménye szerint nagyon fontos mérföldkő volt ez a verseny valamennyi résztvevő magyar játékos részére. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek szokják a csapat szellemet és tanuljanak meg a társuknak szurkolni. A hétvégi verseny mind sportértékében, mind a csapatszellem erősítésében kiváló alkalom volt.

Teljes eredménylista lányok

Teljes eredménylista fiúk

 

Gratulálunk a junior válogatott tagjainak az eredményes szerepléshez kiemelten a két dobogós helyezettünknek Závaczki Bálintnak és Szántó Sárának!

Magyar Golf Szövetség

 

Összes hír