Szigeti Csaba profi bajnok

Immár hagyományosan, a hencsei pályán startolt a XII. Magyar Profi Bajnokság, idén húsz profi játékossal, mely Szigeti Csaba és Tóbiás Zsolt izgalmas végjátékával fejeződött be. Végül a többszörös bajnok, Szigeti emelhette magasba a profik serlegét, a harmadik helyre Wilheim István, a Birdland proja futott be. A szeniorok versenyét ifj. Tringer László nyerte.


2020 után idén is playoff döntött a profi bajnoki címről, Lugosi Tamásnak azonban nem sikerült zsinórban harmadik érmét begyűjteni. Már az első körben a dobogósok, Szigeti (-2) és Wilheim (-1) szórták a mínuszokat a pálya első felében, így a kör végén Wilheim egyetlen ütéselőnyre tett szert a Lugosi, Tóbiás, Cirtina Radu alkotta boly előtt. Majd a második fordulóban Tóbiás és Szigeti tovább erősített az első kilencen -1-el, ezért a Highland proja, Tóbiás vehette át a vezetést Lugosi előtt egy ütéssel. Szigeti és Wilheim a T3.helyről várhatta a döntő fordulót.

Szigeti úgy értékelt, hogy nem elégedett teljes egészében az eredményével, sokat oktat, ezért kevés idő maradt a gyakorlásra. Arra viszont büszke, hogy az első két nap mínusszal fordult és csak a hátsó kilencen fáradt el, ekkor már nem tudott kellően öszpontosítani. Ma viszont a 14-15-16. szakaszokon új erőre kapott, egymás után három birdie-t húzott be, ami nagyon jókor jött, így tudta kikényszeríteni Tóbiástól a playoffot, aki a 17-es birdie kivételével végig bogey-zott a befejezésben. A playoffban aztán az 1-esen par-t hozott mindkét játékos, de a szembeszeles, hosszú 18-as Szigetinek kedvezett, miután Tóbiás bogey-zott. Ezzel együtt Szigeti úgy érezi, Tóbiás a legkiegyensúlyozottabb játékot hozta, ha a nyolcas szakaszon nem ront, akkor talán a bajnokság sorsa is másképp dől el.

VÉGEREDMÉNY

1. Szigeti Csaba +11 77 77 73 227
2. Tóbiás Zsolt +11 75 73 79 227
3. Wilheim István +13 74 80 75 229

Összes hír