Szenior győzelmek

Koller György magyar és a szlovák Peter Stranak nyílt bajnoki győzelmével ért véget a Zala Springs Golf Resortban rendezett 33. Nyílt Magyar Szenior Bajnokság, a nőknél mindkét kategóriában Nagy Réka vihette haza az aranyosan csillogó serleget.


Az esősre fordult időjárás miatt a szervezőknek és játékosoknak egyaránt közel egy órás esőszünettel kellett megbírkózni az utolsó fordulóban, de a rajt-cél győzelmekbe ez a körülmény már nem tudott közbeszólni.

Peter Stranak a bajnokság során egyre növelve előnyét mindvégig vezetett és végül három ütéssel győzte le kanadai riválisát, Richard Hortont A dobogó alsó fokára az osztrák Dr. Dieter Rautnig léphetett.

A magyar férfi mezőnyben Koller György vehette át az aranyérmet, aki a második fordulóban már jelentős, négy ütés előnyre tett szert legfőbb kihívójával, Tóth Istvánnal szemben de dr. Horváth Péter végül erős finisben hódította el a dobogó második fokát.

A Zala Springs játékosa, Nagy Réka két nap alatt szinte behozhatatlan előnyre tett szert a női magyar és nyílt mezőnyben, így mindkét serleget az ő kezébe került. A második helyet Agnes Probst szerezte meg, harmadikkéntt Turkovics Ilona végzett.

A magyar női mezőnyben Nagy Réka és Turkovics Ilona mellé Dr. Kárpáti Szilvia ért fel a dobogóra, míg a nettó élén Hoang Trang Thu „Zita” zárt.

Masters férfi kategóriában Kovács Titusz 77-et játszva a legjobb eredményét hozta a három nap során, azonban nem sikerült befognia az élen álló Joseph Horvath-ot, aki szintén 77-tel jött le a pályáról. A dobogó harmadik fokát Dr. Takács János foglalhatta el. A nettó versenyt Dietrich Tamás nyerte.

A női masters bruttó kategóriában sem történt meglepetés, Molnár Lászlóné Mária, Kovácsné Földesi Katalin, Dr. Varga Irén maradt a sorrend. A szupermasters férfi kategóriában Juhász Sándor aranyérmet szerzett, míg a nőknél helycsere történt a zárónapon, Vajnóczki Márta előzte meg a két napig vezető Dr. Sándorné Sörös Máriát.

Nyílt férfi kategória:

1 Peter Stranak (Szlovákia): 75, 72, 76 (223/+7)

2 Richard Horton (Kanada): 77, 73, 76 (226/+10)

3 Dr. Dieter Rautnig (Ausztria): 76, 75, 77 (228/+12)

Nyílt női kategória:

1 Nagy Réka: 83, 83, 88 (254/+38)

2 Agnes Probst (Németország): 84, 90, 84 (258/+42)

3 Turkovics Ilona: 86, 85, 89 (260/+44)

Magyar férfi kategória:

1 Koller György: 78, 78, 79 (235/+19)

2 dr. Horváth Péter: 82, 82, 77   (241/+25)

3 Tóth István: 78, 82, 81 (241/+25)

Magyar női kategória:

1 Nagy Réka: 83, 83, 88 (254/+38)

2 Turkovics Ilona: 86, 85, 89 (260/+44)

3 Dr. Kárpáti Szilvia: 91, 84, 86 (261/+45)

Összes hír