Sportösztöndíj programmal vár az NKE

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2025-ben is sportösztöndíj pályázatot ír ki az Egyetem államilag támogatott alapképzésére, az olimpiai és paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők, valamint az aktív jogviszonyban álló, kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatók számára.
Az NKE Sportösztöndíj programjában az vehet részt, aki az Egyetem 2025. évi államilag támogatott államtudományi nappali vagy levelezős alapképzésére jelentkezik, nem töltötte be a 35. életévét, valamint kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkezik a jelentkezés évét megelőző nyolc évben, továbbá a sportösztöndíj elnyerése esetén az Egyetemmel kötött ösztöndíjszerződésben vállalja a pályázati felhívásban meghatározott feltételek teljesítését. Az Egyetemre felvételt nyert élsportolók a tanulmányaik mellett sportkarrierjüket is eredményesen folytathatják, részben vagy egészben az Egyetem színeiben. Az NKE Sportösztöndíj programban azok a jelentkezők részesülhetnek, akik a tanulmányi követelmények teljesítése mellett rendszeresen részt vállalnak az Egyetem sportéletén túl, a közösségi élet fejlesztésében és az Egyetem kommunikációs feladataiban is.
Jelentkezési határidő: 2025. április 17.
A Sportösztöndíj rendszerrel kapcsolatosan felmerülő további kérdés esetén Némedi Tamást keresse a Nemedi.Tamas@uni-nke.hu e-mail címen, vagy a +36-1-432-9000 / 20060 melléken.