Somogyi Bence nyílt és magyar bajnok, Jaczkovics címvédő

Izgalmas végjátékban dőlt el a magyar és nyílt férfi bajnoki címek sorsa a Zalacsányban rendezett 63. V-HÍD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság fináléjában, ahol Somogyi Bence play off-ban szerezte meg a magyar mellett a nyílt bajnoki címet is. A nőknél Jaczkovics Emma (+13) 2022 után ismét magyar bajnok lett, a nyílt kategória fődíja a török Sapmaz Denizhez (+11) került.


A V-HÍD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság döntőjébe jutott 72 versenyző legjobbjainak bravúros végjátékával fejeződött be a hatvanharmadik alkalommal rendezett kiemelt szövetségi verseny a Zala Springs Golf Resort ideális körülményekkel büszkélkedő pályáján.

A férfiak versenye mindhárom versenynapon kérdéseket tartogatott, hogy az egymástól egy-egy ütésre álló bolyban ki lesz az a játékos, aki mindvégig meg tudja őrizni higgadt versenyformáját. Az első fordulóban Horváth Ákos -3-al nyitott az élen, de a folytatásban már 2022 magyar bajnoka, Somogyi Bence és a szlovén Balkovec Jakob -4-el vágott neki legjobbként a döntőnek. A fináléban Somogyi egészen a tizenharmadik szakaszig hibátlan játékkal, -5 összesítettel, szinte már kezében érezhette a győzelmi serleget, ám ekkor valami megbillent, és sorozatban három bogeyt húzott be. Az utolsó szakaszon azonban egy birdievel mégis sikerült szépíteni, így play offra kényszerítette a par-t játszó tavalyi nyílt bajnokot, Schulze-Doering Laurenst és a +-1-el vgéző szlovén Balkovec Jakobot. A par 4-es negyedik szakaszon kezdődő rájátszás azonban nem hozott eredményt, így a folytatódó play off nem kis izgalmakat tartogatott a bajnoki címek sorsát illetően. Somogyi profi higgadtsággal tette fel a par 3-as greenre a labdát, mindössze három méterre a lyuktól, még a máltai ütése túl hosszúnak, a Balkovecé pedig túl rövidnek bizonyult. Somogyi keze azonban ezúttal sem remegett meg, parra hozta a szakaszt, még a két külföldi bogeyzott, így Somogyi a magyar és nyílt bajnoki serlegekkel állhatott a dobogó legfelső fokára. A nyílt verseny második helyezettje Schulze-Doering Laurens, a harmadik Balkovec Jakob lett. A magyar bajnokság ezüstösen csillogó serlegét a +1 összesítettben végző Závaczki - Károly - Horváth trióból Závaczki Bálint vihette haza, a dobogó harmadik fokára Károly Ádám állhatott.

A nőknél a nemzetközi versenyt a női mezőny legjobb eredményével, a második kör óta vezető török Sapmaz Deniz +11 ütéssel nyerte meg, a magyar bajnoki cím 2022 után ismét Jaczkovics Emmához vándorolt. Jaczkovics egy ígéretes par kezdés után a második körben +10-el már nem a női mezőny legjobbjaként szerepelt a tabellán. A döntő magyar versenyzői között azonban sikerült két ütéses előnyét tovább növelni Szautner Elenával szemben, így Jaczkovicsé (+13) lett a magyar bajnoki serleg, Szautner Elena (+17) ezüstérmesként ünnepelhet még Földházi-Nagy Zsófia (+31) a harmadik helyen végzett.

1. Somogyi Bence (-3) Somogyi Bence
(HUN) (-3)
Jaczkovics Emma (+13) Spamaz Deniz
(TUR) (+11)
2. Závaczki Bálint (+1) Schulze-Doering Laurens
(MLT)(-3)
Szautner Elena (+17) Jaczkovics Emma
(HUN) (+13)
3. Károly Ádám (+1) Balkovec Jakob (SLO)(-3) Földházi-Nagy Zsófia (+31) Szautner Elena
(HUN)(+17)
63. V-HÍD MAGYAR NYÍLT AMATŐR BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNY

Somogyi Bence a címvédés kapujában

2023.07.22.

Somogyi Bence és a szlovén Balkovec Jakob -4-el vezeti a 63. V-HÍD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság tabelláját a döntő előtt. A nőknél a török Sapmaz Deniznek (+6) négy ütéssel sikerült lekörözni Jaczkovics Emmát (+10).


Somogyi Bence (-4) a 63. V-HÍD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság második fordulóját követően még inkább tűnik elszántnak, hogy tavalyi bravúros eredményét megismételje, miután a második fordulóban is sikerült higgadtan, -2-vel hozni a három birdie-egy bogey-val zárult játékát. Hozzá a versenynap legjobb eredményével, meggyőző -4-es score-ral a Golf Klub Arboretum versenyzője, Balkovec Jakob (-4) csatlakozott, így ők indulhatnak a fináléban a tabella éléről. A döntő azonban tartogathat még meglepetéseket, hiszen egy -2-es kör után Károly Ádám is megőrizte dobogóbeli pozícióját, a tavalyi nyílt bajnokkal, a ma -3-al hajrázó máltai Schulze-Doering Laurensel (-3) a T3. helyen áll. A harmadik legjobb magyar pozícióba a Somogyitól két ütésre álló Horváth Ákos csúszott, aki hat birdie mellett három bogeyt és két dupla-bogeyt is elkönyvelhetett, így a T5-helyről Balkovec klubtársával, Jan Ciric-csel, -2-es összesítettben indulhat a harmadik fordulóban.

Az eddig élen álló Jaczkovics Emmának (+10) ma nem ment a játék, egy birdie-vel szemben három bogeyval és négy dupla-bogey-val, +10-el jött le a pályáról, így nem meglepetés, hogy a játékán jelentősen javítani tudó török Sapmaz Deniz (+6) négy ütéssel lekörözte a női mezőny élén. Ennek ellenére, még mindig Jaczkovics a legeredményesebb magyar játékos, bár mögötte a házigazda Zala Springs versenyzője, Szautner Elena (+12) mindössze két ütésnyire fenyegeti pozícióját.

Horváth Ákos közelebb a bajnoki címhez

2023.07.22

A július 21-én startolt 63. V-HÍD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság első fordulójában szoros eredmények születtek, de a mezőny élére Horváth Ákosnak 69 ütéssel, Jaczkovics Emmának parral sikerült törni.


Lenyűgöző eredmények születtek a 63. V-HÍD Magyar Nyílt Amatőr Bajnokság első versenynapján. 87 versenyző közül a top kilenc játékos par vagy az alatti score-okat írhatott kártyájára, így az elkövetkezendő fordulók minden bizonnyal tartogatnak még bőven izgalmakat.

A férfi mezőnyt két bogey - öt birdivel a Balaton Golf játékosa, -3-al Horváth Ákos (69) vezeti. Kérdés, hogy képes lesz-e a folytatásban a játékát magasabb szintre emelni annak érdekében, hogy a mindössze egyetlen ütéssel lemaradó tavalyi bajnok, Somogyi Bence (70) reményeit megtépázza. Nem beszélve a további vetélytársairól, Károly Ádámról (71) és Závaczki Bálintról (71), akik a Zala Springs játékosaiként kiváló pályaismerettel, mindössze két ütésre állnak Horváthtól. A T5-ös, parral végző külföldi játékosokból álló bolyban négyen, köztük a tavalyi nyílt bajnok, Schulze-Doering Laurens végzett, a legjobb 10-ben ifj. Sárközi Richárd, Stöllinger Viktor és Zsimán-Lebovics Zénó +1-el áll.

A 20 fős női mezőnyben a bajnoki cím megszerzése a parral indító, a mezőny egyik legjobb ötödik eredményét elérő Jaczkovics Emma (72) számára került közelebb, aki a szlovén Balkovec Petra (75) előtt három ütés előnyre tett szert. A nap harmadik legjobb női score-jának a török Sapmaz Deniz (77) örülhet, legnagyobb eséllyel Szautner Elena (80) és Földházi-Nagy Zsófia (81) küzdhet a magyar dobogós pozíciók megszerzéséért.

Amatőr bajnokság a horizonton

2023.07.19.

Július 21-től három napra a Zala Springs festői környezetébe költözik a 63. alkalommal rendezendő V-HÍD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság, melynek 88 nevezője között számos nagy izgalmakat tartogató címvédő nevét fedezhetjük fel. A mezőny közel harmada nyolc országból, Lengyelországból, Olaszországból, Máltáról, Svájcból, Szlovákiából, Törökországból érkezik, legnépesebb külföldiként, a 18 fős szlovén csapat várható.


Az év kiemelt szövetségi versenyének idei mezőnye is hatalmas csatákat, izgalmas fordulatokat, kimagasló egyéni teljesítményeket, régi-új bajnokokat sejtet a magyar és nyílt címek megszerzéséért, no és persze mindezt a Zala Springs Golf Resort szemet gyönyörködtető pályáján szurkolhatjuk, élhetjük majd át.

A háromnapos stroke play verseny számos bajnokot, kupagyőztest vonzott a zalai katlanba, köztük a hazai pálya előnyeit élvező válogatott játékosokat, Závaczki Bálintot (+2.7), 2022 magyar amatőr bajnokát, Somogyi Bencét (+1.5), valamint ifj. Sárközi Richárdot (+2.8). Nem titok, hogy a Balaton Golf csaptában Horváth Ákos (+2.6) mellett Kötél Bence (+3.1) 2021,2020 és 2018 után ismét bajnoki babérokra tör majd, de a +3.0 hendikeppel érkező Pannonia GCC játékos, Stöllinger Viktor is beállhat a trónkövetelők sorába. A külföldi versenyzők közül leginkább Schulze-Doering Laurensen (+3.7) kell a szemünket tartani, kinek neve ismerősen csenghet a Zalai-dombság lankáink. A Royal Malta Golf Club játékosa a 2022-es horvát és ciprusi amatőr címek után, 65-ös pályarekorddal, -8-as összesítettben, itthon hódította el a nyílt bajnoki címet. A tabella állását azonban a magyar színekben induló Vukasin Suturovic (+2.7), 2020 szerb amatőr bajnoka, a 2021-es magyar amatőr bajnokságon Závaczki Bálint előtt, a 16. helyen végzett Ciric Jan (+2.2), a GK Arboretum játékosa, vagy két Racman GK versenyző, a 2023-as szlovén amatőr bajnok, Bezensek Tomi vagy a két 66-os körrel, 2023 szlovén junior bajnoka, Car Leon is könnyedén átírhatja.

A nőknél elsősorban 2020 nyílt bajnokára, a GolFiesta játékosára, Jaczkovics Emmára (+2.0) terelődik a kiemelt figyelmünk, akinek vetélytársa 2023 Hungarian Tour II. ezüstérmese, a török Sapmaz Deniz (+1.5), az Atasehir Golf Club játékosa, vagy a Golfklub Arborétum tehetsége, Fevzer Kiri Eva (+0.2) lehet, aki 2021-ben a Magyar Junior Open B-kategóriájának nyílt győzteseként térhetett haza.

Összes hír