Idegek harca az utolsó szakaszig: Somogyi Bence és Jaczkovics Emma magyar bajnokok

Hatalmas izgalmak, hektikus fordulatok és az utolsó pillanatig tartó idegek harca jellemezte a 66. Master Good Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság zárónapját. A 72 legjobb játékosra szűkült mezőny a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klubban vívta meg a mindent eldöntő csatát, ahol a nemzetközi és a hazai bajnoki trófeák sorsa is hajszálakon múlt.


A Magyar Golf Szövetség legrangosabb versenye sporttörténeti, kétpályás formátumban zajlott 2026. július 3. és 5. között. A nemzetközi elit játékosait is felvonultató mezőny az első fordulót a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub csodálatos környezetében kezdte, ahonnan szombaton a tatai Old Lake Golf Club technikás szakaszaira költözött át, mielőtt a mindent eldöntő vasárnapi fináléra visszatért volna Máriavölgybe. Az első két versenynap fantasztikus egyéni teljesítményekről szólt. A nyitányban Somogyi Bence -6-os score-ral valósággal leiskolázta a mezőnyt, egy zseniális hole-in-one bravúrt is bemutatott, amellyel megalapozta a szenzációs folytatást. Tatán azonban felzárkóztak a riválisok. A férfi nemzetközi mezőnyben a cseh Janda Jakub par alatti 3-as körrel utolérte a magyar éllovast, így -5-ös holtversenyben, fej-fej mellett várták a finálét. A nőknél a török versenyzők dominálták a nemzetközi mezőnyt Bay Sude vezetésével, miközben a hazai értékelésben a címvédő Jaczkovics Emma stabil játékkal, magabiztos előnnyel őrizte a legjobb magyar pozíciót.

Vasárnapi dráma Máriavölgyben: Az idegek harca döntött

A cut után 72 legjobb játékos vágott neki a vasárnapi döntőnek a Botaniqban. A szurkolótábort a Janda Jakub, Somogyi Bence és a török válogatott Sazak Emir Duhan alkotta, 10:40-kor induló vezető flight tartotta elképesztő izgalomban.

Az első kilenc szakaszon rendkívül hektikus játék alakult ki. Mindkét amerikai egyetemi hallgató, Somogyi és Janda, valamint a török versenyző is hibázott és javított: a birdie-k mellett bogey-k, dupla és tripla bogey-k is becsúsztak, így a táv felénél teljes egálban állt a trió. A kérdés az volt, ki bírja jobban az idegek harcát a mindent eldöntő utolsó kilenc szakaszon. A cseh Janda két birdie-vel nyitott a hátsó kilencesen, amit egy bogey ellensúlyozott. Somogyi a 13. szakaszon egy gyönyörű birdie-vel szépített, így a 16. szakaszhoz érve mindketten egálban álltak. Itt Janda bogey-zott, Somogyi viszont par-t játszott. A dráma a 17-es szakaszon tetőzött, amikor Somogyinak is becsúszott egy bogey, miközben a cseh rivális egy kulcsfontosságú birdie-t ütött. Janda Jakub végül egyetlen ütés különbséggel győzte le Somogyit, és lett nyílt bajnok. A török Sazak Emir Duhan két ütéssel Somogyi mögött a harmadik helyen zárt.

A női nyílt mezőnyben a zárónapon már nem alakult ki szoros adok-kapok, a papírforma érvényesült. A török Bay Sude magabiztos játékkal, par-ra hozta a döntő kört, amivel +7-es összesített eredménnyel, tükörsimán nyerte meg az open bajnoki címet. A nyílt dobogó ezüstérmét honfitársa, Irem Demir szerezte meg (+14), míg a bronzérem szintén Törökországba került Boztas Elif Nihal (+22) révén.

Nyílt Bajnokság

Férfiak:

  1. Janda Jakub (CZE) (70,67,75) 212/-2
  2. Somogyi Bence (HUN) (66,71,76) 213/-1
  3. Sazak Emir Duhan (TUR) (69,69,77) 215/+1

Nők:

  1. Bay Sude (TUR)  (77,72,72) 221/+7
  2. Irem Demir (TUR) (79,74,75) 228/+14
  3. Boztas Elif Nihal (TUR) (76,76,84) 236/+22

Somogyi Bence és Jaczkovics Emma magyar bajnokok

Bár a nemzetközi trófea Csehországba került, a hazai bajnoki értékelésben nem volt kérdés Somogyi Bence elsősége, aki a 2022-es és 2023-as sikerei után immár háromszoros magyar bajnokká koronázta magát. Mögötte a fantasztikus formát mutató junior Garcon Nathan végzett, aki a nap második legjobb mínuszos eredményével (-1) szerezte meg a magyar ezüstérmet. A dobogó harmadik fokán Bartos Botond végzett, aki Garconhoz és a negyedik helyre szorult Károly Ádámhoz hasonlóan, +8-as összesített eredménnyel zárt.

A hazai női mezőnyben Jaczkovics Emma magabiztos, domináns játékkal utasította maga mögé az üldözőket, és +29-es összesített eredménnyel újabb magyar bajnoki címet ünnepelhetett. A magyar dobogó második helyén Berkenyei Daniella végzett +41-es score-ral, míg a bronzérmet Nagy Réka szerezte meg +49-es összesített eredménnyel.

Magyar Bajnokság

Férfiak:

  1. Somogyi Bence (66,71,76) 213/-1
  2. Garcon Nathan (80,71,71) 222/+8
  3. Bartos Botond (75,75,72) 222/+8

Nők:

  1. Jaczkovics Emma Éva (85,79,79) 243/+29
  2. Berkenyei Daniella (+87,82,86) 255/+41
  3. Nagy Réka (+91,85,87) +49

Feszült izgalmak a Master Good Nyílt Magyar Amatőr Bajnokságon: Somogyi Bence és Jaczkovics Emma az arany kapujában

2026. július 4.

Hole-in-one bravúr, tengerentúli egyetemi csillagok ádáz csatája és feszült nemzetközi és hazai izgalmak jellemezték a 66. Master Good Magyar Nyílt Amatőr Bajnokság második, tatai fordulóját. A szombati kör után a férfiaknál Somogyi Bence holtversenyben az élen áll a cseh Janda Jakubbal, míg a hölgyeknél török vezetés mellett Jaczkovics Emma magabiztosan őrzi a legjobb magyar pozíciót. A mindent eldöntő, sorsdöntő finálé vasárnap reggel rajtol Máriavölgyben, ahol minden egyes ütésnek bajnoki aranyat érő súlya lesz.


A különleges, kétpályás lebonyolítású viadalon a játékosok szombaton Tatán bizonyíthattak, mielőtt a vasárnapi fináléra visszatérnének a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klubba. Az Old Lake technikás szakaszai alaposan feladták a leckét, de a legjobbak zseniális formát mutattak, az első kilenc szakasz után többen – köztük Károly Ádám, a cseh Janda Jakub és a török Aslan Tunc is parádés, -3-as score-ral fordultak.

Nyílt maradt a nemzetközi harc: amerikai egyetemi rivalizálás az élen

A férfi nemzetközi mezőnyben a dobogó várományosainak köre nem változott, a sorrend viszont kissé átrendeződött. Az Elon University kiválósága, a nyitónapon hole-in-one-t ütő Somogyi Bence (-5) továbbra is őrzi a vezető pozíciót, ám a második kör után már nincs egyedül az élen. A nap legjobb teljesítményét nyújtó cseh Janda Jakub (-5) ugyanis egy kiváló, par alatti 3-as körrel utolérte a magyar éllovast. Jakub nem akárki a mezőnyben, a tengerentúli egyetemi ligában a rangos University of Houston Men’s Golf csapatát erősíti. A két amerikai egyetemi csillag így holtversenyben várja a mindent eldöntő kört, de nem dőlhetnek hátra, hiszen mindössze egyetlen ütéssel lemaradva követi őket a török Sazak Emir Duhan (-4), aki elszántan üldözi az éllovaspárost.

Forrósodik a hangulat a magyar bajnoki címért is

A hazai bajnoki értékelésben is elképesztő izgalmakra van kilátás a vasárnapi fináléban. Somogyi Bence (-5) mögött a szombaton remek, par alatti 1-es kört játszó Károly Ádám (+1) áll a második helyen. A képzeletbeli magyar dobogó harmadik fokára Bartos Botond jött be (+8), de a mögötte lévő mezőny rendkívül sűrű. Mindössze egyetlen ütéssel lemaradva követi őt Garcon Nathan (+9) és az immár háromszoros midam bajnok, Vajta Balázs (+9) is. Ez a minimális különbség garantálja, hogy a máriavölgyi zárófordulóban minden egyes ütésnek sorsdöntő jelentősége lesz a magyar bajnoki érmek sorsáról.

A nőknél Bay Sude az élre állt, Jaczkovics Emma növelte előnyét

A női nemzetközi mezőnyben a szombati versenynap sem hozott jelentős átrendeződést a nemzetek harcában, a török játékosok továbbra is magabiztosan uralják a dobogós helyeket. Csupán az élen történt helycsere, a nagyszerű, par feletti 2-es kört teljesítő Bay Sude (+7) átvette a vezetést honfitársától, Boztas Elif Nihaltól (+10). A virtuális bronzérmes pozíciót továbbra is Irem Demir (+11) őrzi teljesen magabiztosan.

A magyar bajnoki címért folyó küzdelemben viszont komoly izgalmak várhatók, bár a címvédő pozíciója szilárdnak tűnik. Jaczkovics Emma (+22) stabil játékkal növelte előnyét, és immár öt ütéssel vezeti a hazai mezőnyt. Berkenyei Daniella (+27) remek szombati teljesítményével feljavult a magyar tabella második helyére. A magyar bajnoki bronzérmes helyen jelenleg holtverseny alakult ki, így a vasárnapi finálénak Nagy Réka (+34) és az U16-os korosztályú tehetség, Pintér Panka (+34) azonos pozícióból vághat neki.

A mindent eldöntő finálé Máriavölgyben

A szombati kört követő cut után a mezőny 62 játékosra csökkent, ők mérkőzhetnek meg a végső trófeákért. A 66. Master Good Magyar Nyílt Amatőr Bajnokság záró játéknapja vasárnap reggel 8:30-kor kezdődik a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klubban. Mivel a férfiaknál és a nőknél is minimálisak a különbségek az élmezőnyben, a hazai golfszezon legrangosabb versenyén igazi vasárnapi drámára, feszült pillanatokra és fantasztikus ütésekre van kilátás.


Elstartolt a hazai golfszezon legjobban várt és legnagyobb presztízsű eseménye. Különleges, kétpályás lebonyolítás, fantasztikus hazai bajnoki felhozatal és rendkívül erős nemzetközi mezőny jellemezte a 66. Master Good Magyar Nyílt Amatőr Bajnokság első versenynapját.

A július 3–5. között zajló viadal sporttörténelmi kuriózumot hozott, hiszen a mezőny egyedülálló módon, két helyszínen mérkőzik meg. A nyitó és a döntő játéknapnak a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub ad otthont, míg a szombati, második kört az Old Lake Golf Clubban játsszák le. A 88 induló között 24 külföldi játékos képviseli a nemzetközi elitet. Érkeztek versenyzők Csehországból, Ausztriából, Hollandiából, Szlovákiából, Franciaországból és Szaúd-Arábiából is, de a legnépesebb delegációval a törökök érkeztek.

A mezőny kimagasló játékererejét bizonyítja, hogy 15 játékos érkezett pluszos hendikeppel. A legerősebb mutatókkal a férfiaknál a török Aslan Ibrahim Tarik (+4.3) és az osztrák Muellner Nico (+4.1) büszkélkedhet, míg a hölgyeknél a török Bay Sude (+2.8) a legmagasabban rangsorolt. A hazai sikerekért igazi sztárcsapat szállt harcba, köztük a magyar golf legmeghatározóbb bajnokai. A női mezőnyben ott van a háromszoros amatőr bajnoknő, Jaczkovics Emma, aki 2022 és 2024 között dominálta a mezőnyt. A férfiaknál szintén komoly bajnoki múlt képviselteti magát: elindult a kétszeres magyar amatőr bajnok Somogyi Bence (2022, 2023), a fantasztikus formában lévő, immár háromszoros midam bajnok, Vajta Balázs (2024–2026), valamint a kétszeres (2024, 2026) Magyar Kupa-győztes Novák Botond is.

Férfiak: Somogyi Bence leiskolázta a mezőnyt

A nyitó fordulóban az időjárás ugyan szelesre fordult, ami némileg enyhítette a hőséget, de komoly taktikai feladat elé is állította a játékosokat. A férfiaknál az Elon University golfcsapatának tagja, Somogyi Bence azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és valósággal brillírozott a pályán. Somogyi az első kilenc szakaszon egy életre szóló bravúrt mutatott be, a par 3-as, 3-as szakaszon hole-in-one-t ütött, vagyis egyetlen ütéssel talált a lyukba! Ezt három birdie-vel és mindössze egyetlen bogey-val egészítette ki, így -4-gyel fordult. A folytatásban is maradt a zseniális forma, újabb 3 birdie és egy bogey következett, amivel -6-os szenzációs eredménnyel fejezte be a kört. Somogyi ezzel magabiztos, háromütéses előnnyel vezeti a tabellát a legerősebb külföldi riválisok előtt:

  1. Somogyi Bence (-6)
  2. Sazak Emir Duhan (-3)
  3. Janda Jakub „Jandis” (-2)

A hazai üldözők közül az immár háromszoros midam bajnok, Vajta Balázs (+1), valamint Károly Ádám (+2) nyújtott kiemelkedőt, így ők is jó pozícióból várják a folytatást, de a címvédők és többszörös bajnokok – köztük a Magyar Kupa-győztes Bartos Botond (+3) – számára is nyitott még a küzdelem.

Nők: Török dominancia az élen, Jaczkovics Emma a legjobb magyar

A női mezőnyben az első forduló egyértelműen a török versenyzők dominanciájáról szólt, az első hét közé sajnos egyetlen magyar játékosnak sem sikerült beverekednie magát. A tabellát három török kiválóság vezeti, az élen Boztas Elif Nihal (+4) áll, őt követi a favorit Bay Sude (+5), a harmadik helyet Irem Demir (+7) foglalja el. A magyar bajnoki címért és a hazai dobogós helyekért ugyanakkor hatalmas és izgalmas csata várható. A bajnoknő, Jaczkovics Emma (2021–2024) a 8. helyről várja a folytatást +13-as score-ral, őt közvetlenül, mindössze egyetlen ütéssel lemaradva követi az U16-os tehetség, Farkas Lia (+14). A virtuális magyar dobogó harmadik fokára jelenleg Berkenyei Daniella férne fel +15-ös eredménnyel.

Folytatás szombaton az Old Lake-ben

A bajnokság szombaton új helyszínen, a tatai Old Lake Golf Clubban folytatódik. Az első flight reggel 8:00 órától indul, ahol a magyar versenyzőknek minden esélyük megvan a javításra és a pozíciók javítására.

Két helyszínen dől el a bajnoki cím: Közeleg a 66. MASTER GOOD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság!

2026. június 28.

Már csak napok választanak el minket az év egyik legjobban várt hazai golfeseményétől. 2026. július 3. és 5. között rendezik meg a 66. MASTER GOOD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokságot, amely idén egyedülálló lebonyolítással várja a játékosokat és a szurkolókat.


A bajnokság eddigi hagyományaiban most először fordul elő az a rendhagyó újítás, hogy a viadalnak két különböző helyszín ad otthont. A mezőny a július 3-i, pénteki első fordulót a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klubban kezdi meg, majd a szombati második körre az Old Lake Golf Clubba költözik át, a mindent eldöntő vasárnapi finálé pedig ismét a máriavölgyi lankákon zajlik majd. Ez a kétpályás rendszer teljesen új távlatokat nyit a hazai versenyzésben. A résztvevőknek két gyökeresen eltérő stílusú, vonalvezetésű és karakterű pályán kell bizonyítaniuk a játéktudásukat. A stratégiai tervezés, a változó körülményekhez való gyors alkalmazkodás és a mentális erőnlét minden eddiginél nagyobb szerepet kap. Ez a formátum komplexebb képet ad a játékosok valós formájáról, de a nézők és a szurkolók számára is sokkal izgalmasabb, változatosabb élményt nyújt az 54 szakasz során.

Formálódik a mezőny: Korábbi bajnokok a nevezési listán!

Bár a végleges indulói lista még alakul, a trófeákért folyó harc már most garantáltan parázs hangulatot ígér. A férfiaknál már leadta a nevezését a 2024-es bajnok, Nagy Ármin (+1.3), valamint a 2022-es és 2023-as év győztese, Somogyi Bence (+2.9) is. Ha a státuszuk véglegessé válik, mindketten megpróbálhatják letaszítani a trónról a címvédő Bertényi Bencét (2025). A nők mezőnyében a háromszoros bajnok, Jaczkovics Emma (+1.1) (2022–2024) neve is már ott szerepel már a jelentkezők között, így az ő részvétele is komoly izgalmakat tartogathat.

Nevezési információk

Ne maradj le az év legnívósabb hazai amatőr versenyéről! Mérd össze a tudásod a legjobb hazai és nemzetközi játékosokkal ezen a rendkívüli stroke play versenyen.

  • Nevezési határidő: 2026. július 1. (szerda) 12:00 óra
  • Nevezés módja: Kizárólag online, a GOLFiGO felületén az alábbi linken:
    👉 Kattints ide a nevezéshez!

Biztosítsd a helyed, és legyél részese az idei év legnagyobb golfélményének!

Összes hír
Betöltés...