Sárközi győzelemmel kezdte a szezont

A Zala Springs játékosa, ifj. Sárközi Richárd (72) szwingje nyitotta a Magyar Golf Szövetség 2023-as versenynaptárának első állomását, a Pannonia Golf & Country Clubban rendezett ranglistaversenyt, de ő volt az is, akinek öt meggyőző birdie után, a nyakába kerülhetett az aranyérem. A második, a hazai pályán játszó Nagy Ármin (75) lett, a bronzérmet a Zala Springs másik játékosa, Zsimán-Lebovics Zénó (77) vihette haza, aki egy par 4-es szakaszon ütött eagle-el is reflektorfénybe került.


Az áprilisi tréfának kevésbé sem nevezhető rangadó végig szoros állásokat hozott a közel hetven fős mezőnyben. A kezdő flightban Sárközi a mezőny egyetlen pluszos hendikepeseként (+2.6), Zsimán-Lebovics Zénóval és Károly Ádámmal állt rajthoz. Kilenc szakasz után "2022 felnőtt játékosa" díjazottját egyetlen ütés (37) választotta el a junior válogatott Nagy Ármintól (38), valamint Ralph Müllertől, a Pannónia és Bakonyi Zoltántól, a Continental játékosától. Ekkor a dobogó esélyesek között lehetett még számon tartani a két ütéssel lemaradó Zala Springs juniorokat, Zsimán-Lebovicsot, Stern Leát és Károly Ádámot, a mid-amatőr Meznerics Gergelyt, a szenior nők kapitányát, Batta Krisztinát, valamint a Pannonia játékosát, Jin Han-Sukot is.

Sárközi a 9-es szakasztól azonban káprázatos formába lendült, sorozatban négy birdiet írhatott a score-kártyára, végül egy dupla-bogey, három bogey és öt birdie mérleg mellett, par-ral nyerte a ranglistaversenyt. A Sárközit üldöző bolyból NagyÁrminnak (75) sikerült az ezüstérem, aki kiegyensúlyozottabb játékkal, de végül három ütéssel maradt le. Zsimán-Lebovics +5-el bronzérmes, de a torna másik babérját egy eagle ütéssel, a par 4-es, 15. szakaszon ő aratta le.

RANGLISTAVERSENY

2023. ÁPRILIS 1. - PANNONIA GOLF & COUNTRY CLUB

1. ifj. Sárközi Richárd Zala Springs Golf Resort 72
2. Nagy Ármin Pannonia Golf & Country Club 75
3. Zsimán-Lebovics Zénó Zala Springs Golf Resort 77

Összes hír