Sárközi Európa elitklubjában

Befejeződtek a Dániában zajló 37. Amatőr Európa-bajnokság küzdelmei ifj. Sárközi Richárd és Bertényi Bence számára, miután a második kört követően nem sikerült bekerülni a folytatásban szerepet játszó legjobb 96 játékos közé.

A kontinenstornát Bertényi (73,78/+7) kezdte több bizakodással, aki még +1-el, a T38. helyen fejezhette be az első fordulót, ám a folytatásban nem tudta ezt a játékszintet tartani, +6-os score-ral jött le a pályáról, így egyetlen ütés választotta el attól a cut-határtól, amellyel a legjobb 96 játékos közé kerülhetett volna. Ifj. Sárközi Richárd két egyforma, +9-es kört tudott csak elérni, így már az első körös T131.helyezés után látszott, hogy kevés esély mutatkozik, az egyébként közel egynegyedében mínuszos eredményt játszó mezőnyben továbbjutni, így mindkét Zala Springses játékos számára befejeződött az idei egyéni Eb szereplés. A vezetés az első fordulót követően az amerikai Preston Summerhays (-5), majd a német Wiedemexer Tim (-7) kezében volt.


Ifj. Sárközi Richárd képviseli hazánkat a 37. alkalommal, Dániában rendezendő Amatőr Európa-bajnokságon, ahol június 27-30. között, a kontinens 41 országának 144 legkiválóbb amatőr játékosa gyűlt össze.


Az egyéni kontinensbajnokságot 1986 óta a világ legerősebb amatőr versenyei közé sorolják, mely rendszeresen vonzza a legkiválóbb tehetségeket.

Sárközi mellett, aki már tavaly is szép eredménnyel tért haza az észtországi Pärnu Bay Golf Links-ről, idén a Zala Springs Golf Resort versenyzőjét, Bertényi Bencét is ott találjuk az Európai Golf Szövetség egyik legrangosabb bajnokságának mezőnyében. A spanyol Jose Luis Ballester is indul, aki címvédőként, egyetlen korábbi bajnokként, és a legmagasabban jegyzett európaiként nevezett 143 versenytársával az Európa-bajnoki cím, valamint a győztesnek járó 152. The Open indulási jogának megszerzéséért.

A torna helyszíne, a dán fővárostól 25 percre északra található The Scandinavian, 2010 óta két Robert Trent Jones II által tervezett pályával büszkélkedhet, melyeket rendszerint Európa 50 legjobbja közé sorolnak. A hétvégén a festői, de kihívásokkal teli par 72-es The New Course várja majd az ifjú titánokat. A négynapos stroke verseny lebonyolítása idén új elemet tartalmaz, a 3-dik körös, 60 fős cut előtt egy köztes cut-ot iktattak be a szervezők, így a mezőny már a 36. szakaszt követően a legjobb 96 versenyzőre szűkül.

Szurkoljunk együtt a magyar fiatalokért, a gyakorlónapokat követően Sárközi 13.03-kor, Bertényi 13.25-kor, kezd az első fordulóban!

Összes hír