Monarchia Kupa 1. nap

Remekel a magyar senior válogatott

Ma délelőtt megkezdődött a verseny a XIX. Monarchia kupa keretein belül. Az első napon a 6 ország (Horvátország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és Csehország) bruttó és nettó csapatai négylabdás-legjobb labdás játékot játszottak. A magyar bruttó csapat nagyon jól szerepelt ma, egyre jobb eredményeik vannak. A korábbi években mindig a mezőny végén voltak, most pedig már az első napot a 3. helyen zárták. Kíváncsian várjuk a folytatást! Külön érdemes kiemelni Horvath Joseph és Dr. Takács János, valamint Darázs Attila és Dr. Horváth Péter párosokat, akik ma kiválóan szerepeltek, régen volt már hasonló eredményük. Reméljük, hogy mindenki tartja a jelenlegi formáját a verseny végéig.

A nettó csapatok küzdelme - mint ahogyan ez lenni szokott - igen szorosan alakult. Mindössze 1 ütés különbség volt az első és a második helyezett között, a második, harmadik és negyedik helyezettek között viszont egyfajta holtverseny alakult ki a megszerzett 77 ponttal. A magyar nettó csapat így jelenleg a negyedik helyen áll, de ez még könnyen változhat majd. Külön kiemelnénk Dr. Bognár László és Malatyinszki Tamás mai szereplését, fantasztikusan játszottak.

Minden tisztelet a magyar senior csapatoknak, hiszen mindenki megjátszotta a saját HCP-jét. Csak így tovább!

Az időjárás ma kegyes volt a versenyzőkhöz, hiszen nagy esőzést jósoltak mára, de szerencsére hatalmas meleg és egy kis szél kísérte csak a versenyzőket, az eső nem mosta el a játékot. A kellemes és baráti hangulatú versenynap után kis pihenő következett, majd az esti program egy kerekasztal beszélgetés volt, ahol természetesen a golfé és a senior szövetségek munkájáé volt a főszerep.

Holnap greensome-ra kerül sor a jobbik drive kiválasztásával.

Sok sikert kívánunk a holnapi versenynaphoz is,

 

Magyar Golf Szövetség

 

Összes hír