Justin Thomas újra világbajnok

 

World Golf Championships-FedEx St. Jude Invitational - 2020. július 30 -augusztus 2. TPC Southwind, Tennessee

Justin Thomas nyerte a FedEx St. Jude Invitational Golf Világbajnokságot, és ezzel 2018 júniusa óta először foglalhatta el újra a világ első számú helyét. Thomas az utolsó szakaszokon a címvédő Brooks Koepkával csatázott, de a világbajnoki győzelmére a par 5-ös, 16-on tehette rá pecsétet. Thomas ekkor sorban második birdie-jét gyűjtötte be, még Koepka bogey-zott. Majd Koepka a 17. szakaszon egy 39 láb birdie-vel egy ütésnyire került, de a 18. szakasz kezdő ütése vízben landolt, végül dupla bogey-val fejezte be a szakaszt, így Thomas egy par puttal könnyedén zsebelte be három ütéstávolságnyi győzelmét. Thomas a zárókört par alatt 5-el, 66-os score-ral zárta, a -13-as összesített 267 ütéses eredmény pedig 13. PGA Tour győzelmét hozta a 10,5 millió dollár összdíjazású versenyen.

A 27 éves golfozó Tiger Woods és Jack Nicklaus után a harmadik legfiatalabb olyan játékos 1960 óta, aki 13 PGA Tour bajnoki címet mondhat magáénak. Thomas a második világbajnoki győzelmével ismét a világranglistát vezeti majd, kiszorítva Jon Rahmot, aki két héttel ezelőtt, a Memorial után foglalhatta el a tabella első helyét.

1 Justin Thomas -13 66 70 66 65 267
T2 Daniel Berger -10 71 67 67 65 270
T2 Tom Lewis -10 73 70 61 65 270
T2 Phil Mickelson -10 67 70 66 67 270
T2 Brooks Koepka -10 62 71 68 69 270

 

Összes hír