Junior Open – új bajnokok születtek

Új bajnokok születtek a 31. Magyar Junior Nyílt Bajnokságon: Kötél Bence, Jaczkovics Emma, Nagy Ármin és Stern Lea Sára 2020 győztesei.

 

A koronavírus-járvány miatt 34 juniorra zsugorodott mezőny idén nélkülözte a külföldi, legfőképp a környező országok játékerejét képviselő játékosokat.

A háromnapos stroke play verseny legjobb eredményét az első magyar junior bajnoki címét begyűjtő Kötél Bence érte el, akinek az utolsó fordulóban -1-el sikerült parra hozni a hibátlan mérleget. Stöllinger Viktor és Somogyi Bence mindvégig próbálták Kötélt megszorongatni, így csak nüanszokon múlt kettőjük párharca.  A befejezés Stöllingernek kedvezett, aki parra hozta a befejező kört, ezzel egyetlen ütéssel megelőzte Somogyit, így ő vehette át az U16-18-as kategória második helyéért járó serleget. Az U12-14-es kategória 2019-es bajnoka, Somogyi Bence dicséretes eredménnyel állt helyt a felsőbb korosztály versenyében és szerezte meg a harmadik helyet. Az ötszörös junior bajnok, Závaczki Bálint negyedikként, a nap második legjobb eredményét hozó ifj. Sárközi Richárd ötödikként, ezúttal elmaradtak a dobogóról.
A lányoknál - bár új bajnokot avattak -, nem születtek látványos eredmények. Jaczkovics Emmának sikerült a tavalyi aranyérmestől, Berkenyei Daniellától elhódítani a trófeát, aki tíz ütés távolsággal szorult a dobogó harmadik fokára. Közéjük másodikként, az első fordulóban még vezető Sántha Laurának sikerül befutni.

Az U12-14-es korcsoportban a papírforma érvényesült, sem Nagy Ármin, sem Stern Lea Sára nem akadt kihívóra, így a junior bajnoki trófeát ők vihették haza. A fiúknál a dobogós helyezések sorrendje nem változott, a Balaton Golf játékosa, Zsimán-Lebovics Zénó szerezte meg a második helyet, harmadikként Sántha Ádám végzett, aki egy hajszállal előzte meg Nico Schüttert. A lányok versenyében Fedeli Grace és Fedeli Leatitia osztozott a dobogós helyeken.

 

VÉGEREDMÉNY

"A" KATEGÓRIA / U16-18
Kötél Bence +0/72,73,71/216 Jaczkovics Emma +26/85,77,80/242
Stöllinger Viktor +3/72,75,72/219 Sántha Laura +34/83,81,87/250
Somogyi Bence +4/73,74,73/220 Berkenyei Daniella +36/85,80,84/252
"B" KATEGÓRIA / U12-14
Nagy Ármin +14/73,80,77/230 Stern Lea Sára +13/82,72,75/229
Zsimán Lebovics Zénó +25/79,80,82/241 Fedeli Grace +48/108,100,93/301
Sántha Ádám +31/85,79,83/247 Fedeli Leatitia +56/102,90,111/303

 

Junior Open - döntő előtt

2020. október 10.

Kötél Bence, Nagy Ármin és Stern Lea tudta megőrizni a korcsoportos mezőny első pozícióit, az élbolyhoz az egyre inkább magára találó Jaczkovics Emma is csatlakozott a 31. Magyar Junior Nyílt Bajnokság második fordulójában. 

 

A Balaton Golf tehetsége, Kötél Bence a második körben is hozta a kötelezőt, bár egy bogey-val több csúszott a mai játékba, de így is két ütéssel jár Somogyi Bence előtt, akinek ha a nem gyűlik meg a 10. szakasszal a baja, akár a mezőny élén is állhatna. Kezdetben úgy tűnt, hogy Stöllinger Viktor is meg tudja szorongatni Kötélt, még -1-el fordult, a pálya második felében azonban hibát hibára halmozott, így +3 összesítéssel a döntő előtt. Tőlük mindössze két ütés távolságra maradt le Závaczki Bálint, valamint a nap egyik legjobb score-ját (72) hozó Bertényi Bence, a dobogós helyek tehát vélhetően az öt kiváló játékos között dőlnek majd el.

A lányoknál Jaczkovics Emma javuló játékkal vette át a vezetést, és bár +1-el fordult, a befejezésben két bogey és egy dupla bogey is becsúszott, így ma +5-el zárt. Két ütésnyire Sántha Laura, háromra Berkenyei Daniella követi őt, a mezőny többi része túlságosan lemaradva ahhoz, hogy beleszóljanak a bajnoki cím sorsába.

Az U12-14-es kategória élmezőnyében nem hozott változást a második kör, Stern Lea és Nagy Ármin vezeti a tabellát. Stern Lea, aki Bertényi mellett a nap legjobb eredményét érte el, immár kihívó nélkül vághat a finálénak.

 

EREDMÉNYEK & STARTLISTA

"A" KATEGÓRIA / U16-18
1 Kötél Bence +1/72,72/145 Jaczkovics Emma +18/85,77/162
2 Somogyi Bence +3/73,74/147 Sántha Laura +20/83,81/164
3 Stöllinger Viktor +3/72,75/145 Berkenyei Daniella +21/85,80/165
"B" KATEGÓRIA / U12-14
1 Nagy Ármin +9/73,80/153 Stern Lea +10/82,72/154
2 Zsimán Lebovics Zénó +15/79,80/159 Fedeli Leatitia +48/102,90/192
3 Sántha Ádám +20/85,79/164 Tamási Anna Mária +56/100,100/200

 

 

 

Junior Open - alakuló erőviszonyok

2020. október 9.

A 31. Magyar Junior Nyílt Bajnokság első fordulója Stöllinger Viktor, Kötél Bence és Sántha Laura, az U12-14-es korcsoportban Nagy Ármin és Stern Lea Sára számára hozott elsőséget.

 

Kötél Bence és Stöllinger Viktor már az első körben even parral jeleskedett, jelenleg ők állnak az U16-18-as fiú kategória élén. Tőlük mindössze egyetlen ütéssel maradt le Somogyi Bence, aki idén mutatkozik be ebben a korcsoportban. Az ötszörös junior bajnok, Závaczki Bálint a 12. és 15. szakaszon rontott, így +3-al fejezte be az első napot. Nem áll messze a dobogós helyektől azonban ifj. Sárközi Richárd (+4) és Bertényi Bence (+4) sem, akik mindent elkövetnek majd, hogy az elkövetkezendő két fordulóban megszorongassák vetélytársaikat. A kategória lány versenyében egyelőre kiemelkedő eredmény nélkül, Sántha Laura (+11), Berkenyei Daniella (+13), Jaczkovics Emma (+13) a sorrend.

Az U12-14-es korcsoportban a Pannonia tehetsége, Nagy Ármin "nagyokat" meghazudtoló eredménnyel, +1-es score-ral jött le a pályáról, de Zsimán-Lebovics Zénó (+7) és Nico Schütter (+8) is szép teljesítményt nyújtott, jelenleg ők vezetik a tabellát. A lányoknál Stern Lea (+10) került az élre.

 

STARTLISTA & EREDMÉNYEK 

 

 

 

Juniorok nagy csatája

2020. október 7.

Kép: Závaczki Bálint ötszörös junior bajnok

Idén - a koronavírus-járvány miatt -, nemzetközi golfozók nélkül indul a 31. Magyar Junior Nyílt Bajnokság 35 fős mezőnye. A Pannonia Golf & Country Clubban október 9-től zajló háromnapos stroke play versenyen címvédők és trófea követelők izgalmas viadalára számíthatunk.

 

A szeptemberben bevezetett beutazási korlátozás rányomta bélyegét a juniorok legrangosabb versenyére is. Az elmúlt évben még nyolc országból érkeztek versenyzők, és így elütőre is több mint kétszer annyi junior állt, mint idén, a hazai mezőny így is számos meglepetést tartogathat.

A tavaly sporttörténelmet író ötszörös junior magyar bajnok, Závaczki Bálint minden bizonnyal csillogó junior karrierje utolsó dobására készül: még egy aranyló serleget begyűjteni a nem kevésbé esélyes tavalyi dobogósokkal, Bertényi Bencével, ifj. Sárközi Richárddal vagy Kötél Bencével szemben. A mezőny közel egyharmadában induló lányok között címvédésre készül Berkenyei Daniella is, de a tavaly mindössze egyetlen ütéssel lemaradó riválisa, Jaczkovics Emma is elütőre áll.

Az egykori "B" kategória győztes, Somogyi Bence idén már erősebb mezőnnyel találja magát szemben, így az U12&14-es korosztályban új bajnokot avatnak, Nagy Ármin, Sántha Ádám vagy Zsimán Lebovics Zénó szólhat bele az érmek  kiosztásába.

Az október 9-11. között rendezendő bajnokságon a lányok és a fiúk "A" (16 & 18 & 21 éves korosztályok) és "B" (12 & 14 éves korosztályok) kategória díjakért, valamint korcsoportonként külön díjakért versenyezhetnek, és a versenykiírás szerint gyűjthetnek WAGR pontokat.

STARTLISTA & EREDMÉNYEK 

 

31. Magyar Junior Nyílt Bajnokság
2020. október 9 -11. Pannonia Golf & Country Club
NEVEZETTEK LISTÁJA
Kötél Bence Balaton Golf Club +2,8 Junior U18 fiú
Závaczki Bálint Pannonia Golf & Country Club +2,1 Junior U18 fiú
Horváth Ákos GC Golfschaukel Stegersbach +0,4 Junior U16 fiú
Bertényi Bence Balaton Golf Club +0,2 Junior U16 fiú
ifj. Sárközi Richárd Pannonia Golf & Country Club 0,6 Junior U18 fiú
Stöllinger Viktor Pannonia Golf & Country Club 1,0 Junior U16 fiú
Jaczkovics Emma Éva GolFiesta SE 2,2 Junior U18 lány
Fülöp Gergő Pannonia Golf & Country Club 2,4 Junior U18 fiú
Somogyi Bence Pannonia Golf & Country Club 2,6 Junior U16 fiú
Berkenyei Daniella Pannonia Golf& Country Club 2,8 Junior U16 lány
Benke Ákos Pannonia Golf& Country Club 3,9 Junior U18 fiú
Sántha Laura Budapest Highland Golf Club 4,3 Junior U16 lány
Zsimán-Lebovics Zénó Balaton Golf Club 4,3 Junior U14 fiú
Stern Lea Pannonia Golf & Country Club 5,6 Junior U14 lány
Lehoczky Fanni Budapest Highland Golf Club 5,7 Junior U18 lány
Vu Péter Pannonia Golf & Country Club 5,8 Junior U16 fiú
Schütter Nico Pannonia Golf & Country Club 6,5 Junior U14 fiú
Novák Botond Pannonia Golf & Country Club 6,8 Junior U18 fiú
Kovács Alex Pannonia Golf & Country Club 7,2 Junior U18 fiú
Sántha Ádám Attila Budapest Highland Golf Club 7,4 Junior U14 fiú
Károly Ádám Endre Pannonia Golf & Country Club 7,6 Junior U16 fiú
Nagy Ármin Pannonia Golf & Country Club 7,8 Junior U14 fiú
Földházi-Nagy Zsófia Pannonia Golf & Country Club 8,6 Junior U16 lány
Hoffmann Annamária Zala Springs Golf Resort 9,4 Junior U16 lány
Ifj. Behán Attila Budapest Highland Golf Club 9,4 Junior U16 fiú
Zala-Kovács Péter Zala Springs Golf Resort 12,2 Junior U12 fiú
Jaxson Williams Pannonia Golf & Country Club 13,2 Junior U14 fiú
Fedeli Grace Pannonia Golf & Country Club 16,5 Junior U12 lány
Briglovics Marcell Kolos Pannonia Golf & Country Club 16,6 Junior U14 fiú
Földházi-Nagy Petra Pannonia Golf & Country Club 17,8 Junior U14 lány
Szautner Elena Réka Pannonia Golf & Country Club 18 Junior U14 lány
Fedeli Laeti Pannonia Golf & Country Club 19,6 Junior U12 lány
Szalay Gellért Budapest Highland Golf Club 20 Junior U16 fiú
Tamási Anna Mária St Lőrinc Golf Club 22,5 Junior U14 lány
Garcon Nathan Pannonia Golf & Country Club 23,9 Junior U12 fiú

 

Összes hír