Jonathan Mannie a juniorok szövetségi kapitánya

A nagy nemzetközi tapasztalatnak és tekintélynek örvendő Jonathan Mannie veszi át a magyar junior válogatott szövetségi kapitányi pozícióját. A Magyar Golf Szövetség január elején közzétetett pályázatán Hahn Roland, az egykori kapitány is indult, ő a nemzetközi tréner asszisztenseként folytatja a juniorok képzését.


Jonathan Mannie a 80-as években a Sunshine és European Tourok-on kezdett, majd a Gut Altentann Golfclub Head Pro-jaként, később az Osztrák Golf Szövetség regionális edzőjeként, technikai tanácsadójaként folytatta pályafutását. A PGA of Austria alelnöke, amikor több éven át irányítja az osztrák, valamint a svájci válogatottak felkészülését. 2002 óta a PGA of Europe irányító testületének igazgatója, az oktatási bizottság elnöke. 2018 óta a Ryder Cup Európai Fejlesztési Alapjának elnökeként vezeti az európai rendezésű Ryder Cup bevételeinek, utánpótlás fejlesztéseket célzó felhasználását. A nemzetközi tréner a magyar junior golf előtt álló feladatokról nyilatkozott.

A junior golfozók számára nem lesz újdonság, hogy Jonathan Mannie irányítja edzésüket, hiszen évek óta szoros együttműködés alakult ki a Magyar Golf Szövetséggel. Hogy látja a hazai fiatalok felkészültségét?

A Magyar Golf Szövetséggel már jó néhány éve együttműködünk a fiatal versenyzők fejlesztése érdekében, de most junior szövetségi kapitányként folytatom a munkát. Azért pályáztam meg a pozíciót, hogy mindazt a tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedek során megszereztem, a versenyzők fejlesztése, teljesítményük javítása érdekében, most Magyarországon is hasznosítsam. Úgy gondolom, hogy sok kiváló játékos van Magyarországon, de csak kevesen tudnak nemzetközi szinten is kimagasló teljesítmény nyújtani. Bízom abban, hogy a közös munka eredményeként, a játékosok olyan felkészültségre tesznek szert, olyan képességeket sajátítanak el, amellyel nemzetközi szinten is elismerést hozhatnak az ország számára.

Többféle szintű játékost és csapatot készítettem már fel az évek során, nyilván, most ezeket a kompetenciákat kívánom a magyar juniorok fejlesztésbe átültetni. Emellett úgy gondolom, ha egy versenyző sikeressé akar válni, akkor ebbe neki is sok energiát, időt szükséges befektetnie. Folyamatosan kell fejlődnie, versenytapasztalatot szerezni, nyomás alatt, a komfortzónából kilépve versenyezni, vagyis olyan dolgokat tenni, melyet egy átlagember nem tesz meg… mert a versenyzők különleges emberek, és az a tapasztalat, amit én át tudok nekik adni, az sokkal inkább versenyzőkké, sem mint junior golfozókká neveli a fiatalokat. Azt hiszen, ez a legfontosabb különbség, mert sokan szeretik a golfot, szeretnek játszani, de csak kevesen értik, mi teszi őket igazi versenyzőkké. A cél tehát megtanítani a magyar fiatalok számára, hogy váljanak junior golfozókból, versenyzővé.

Ez azt is jelenti, hogy már kész rövid-hosszú távú tervekkel vág neki a feladatnak?

Az elmúlt évek tapasztalata alapján, két területen tervezek változásokat bevezetni. A legfontosabb cél elsősorban, hogy most néhány tehetségből jó golfozót neveljünk, és aztán a nemzetközi versenyeken is helytálló versenyzővé készítsük fel. Ennek érdekében a statisztikák alapján, személyre szabott, átfogó felkészülési programot, megfelelő technikai tervvel kombinált fitnesz edzéstervet állítunk össze, mindazt, ami pillanatnyilag nem teljes mértékben valósul meg. Ez a koncepció jelenleg egy-két olyan kiemelt játékosra fókuszál, aki a magyar csapat erős magját képezi, aki büszke országára, arra, hogy magyar mezt viselhet.

Tervem másik részében jó néhány junior játékos fejlesztése szerepel, azoké, akik a jövőbeni nemzeti válogatottat alkotják majd, erre az elmúlt időszakban is születtek már kísérletek. Most a vírushelyzet kissé hátráltat, de terveim szerint októberre összeáll egy 8-12 év közötti juniorokból álló csapat, amely a magyar golf reménységeként szállíthatja majd a nemzetközi sikereket. Ezzel a junior csapattal, valamint a már említett kiemeltekkel 3-5 éven át azon fogunk majd keményen dolgozni, hogy mielőbb be tudjanak lépni a nemzetközi vérkeringésbe.

Kiváló együttműködés valósult meg az elmúlt években Hahn Rolanddal. Hogy folytatódik a csapatmunka?

Roland most az asszisztensemként folytatja a munkát, ami a koronavírus járványhelyzet miatt még nagyobb hangsúlyt kap. Ő az, aki jelenleg az országhatáron belül el tudja végezni mindazt a munkát, ami a gyakorlati feladatokhoz, a napi rutinhoz kapcsolódik, és az utazási korlátozások ellenére is mindenképpen szükséges elvégezni. A későbbiekben természetesen felosztjuk az edzésekhez, a versenyekhez kapcsolódó feladatokat.  Szoros kapcsolatban szeretnék állni a juniorokkal, de addig is Roland lesz a jobb kezem. Jelenleg is dolgozunk a részletes edzésterveken, addig, amíg nem tudok utazni, hetente - kéthetente zoom meetinget tartunk az összes játékossal. Minden junior Rolandtól kapja majd meg a szükséges információt, hozzám pedig hetente érkeznek a játékosoktól visszacsatolások, videók, az edzésterv teljesítésére vonatkozó adatok. Roland feladata lesz az irányításom alapján ellenőrizni az edzéstervet és biztosítani, hogy a játékosok teljesítsék a javasolt edzéselemeket és változtatásokat. Ez azt jelenti, hogy amíg a helyzet fennáll, elméleti útmutatásokkal látom el a csapatot, Roland pedig a gyakorlati megvalósításért felel, így ő most sokkal közelebbi kapcsolatban áll majd a játékosokkal, mint azt az elmúlt időszakban tette. Bízom abban, hogy az elkövetkezendő együttműködésünk során Roland olyan edzői tudásra, know-howra, tapasztalatra tesz mellettem szert, amellyel a magyar golf két-három éven belül odáig juthat, hogy magyar és ne osztrák edző végezze a juniorok fejlesztését.

A vírushelyzet miatt nehezen tervezhető a szezon, mégis milyen versenyek szerepelhetnek a juniorok naptárában?

Vannak már terveink, természetesen a koronavírus helyzettől függően változhat. Nem sok versenyt tervezünk idén, és elsősorban olyan országokba, ahol várhatóan nem lesz kritikus a helyzet. Az idei szezonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék a technikai fejlődésre, hogy minél magasabbra tegyük a lécet, semmint versenyről versenyre járni, ami jelen körülmények között nem vezetne kézzelfogható eredményre. Tehát idén a technikai fejlődésre fektetem a hangsúlyt, de természetesen célba vesszük a hazai, esetleg a szomszédos országok bajnokságait is.

Bízom abban, hogy a vírushelyzet hamar lehetővé teszi a személyes találkozást, de addig is minden magyar golfozónak sikeres golfszezont kívánok!

Jonathan Mannie életrajz

Születési idő: 1963. január 2., Johannesburg, Dél-Afrika, házas, négy gyermek

PGA of Europe 5 * Professional

1983 óta Pro - Sunshine Tour – European Tour

1988-2006 Head Pro, Gut Altentann

PGA of Austria alelnöke

1996-2010 PGA of Austria oktatási elnöke

2006 – 2010 Osztrák Golf Szövetség regionális edzője

Osztrák Golf Szövetség szövetségi kapitánya

2002-2010 Osztrák Szövetségi Sportakadémia (BSPA ) oktatási előadója

2010 R&A golf fejlesztési szakértője

2011 Európa CPG képzési elnöke és igazgatósági tagja

Európa CPG igazgatója és az Oktatási Bizottság elnöke

2011 -2014 Europe PGA

2011 Svájci Golf Szövetség női és lány csapatának szövetségi kapitánya

2017-2020 Magyar Golf Szövetség meghívott edzője

2017. DLF Excellence Program nemzetközi tanácsadója

2018 Ryder Cup European Trust elnöke

2019 Európa CPG oktatási igazgatója

Összes hír