Jöhet az e-versenyengedély

Az elnökség újabb, a versenyszezont érintő jelentős kérdésekben döntött: az elkövetkezendő hónapban digitalizálják a versenyengedélyeket, valamint lehetőséget biztosítanak a szeniorok számára is, hogy a mid-amatőrök idei országos bajnokságán induljanak. Makszin Áron főtitkár a Magyar Golf Szövetség főszponzorával kötött megállapodásról számolt be.


Az elnökség elsőként a Magyar Mid-Amatőr Golf Sportegyesület, a versenyrendszer idei átalakítása miatt benyújtott kezdeményezéséről határozott. A szakmai vita eredményeként, az irányító testület úgy döntött a javaslatról, hogy a szeptember 2-4. között rendezendő 10. Magyar Mid-Amatőr Bajnokságon az idei szezonra vonatkozóan, átmeneti jelleggel, lehetővé teszi a szenior versenyzők indulását is, azonban ranglistapontokat nem szerezhetnek. Túljelentkezés esetén a mid-amatőr játékosok élveznek majd előnyt a nevezések elfogadásánál, a mezőnyben viszont a szenior versenyzők a hcp-besorolás szerint indulhatnak.

Egy másik fontos változás is napirendre került, amely a hamarosan kezdődő szezont is érinti: a versenyengedély-kártyák digitalizálására tett javaslat. A jövőben a kártyatulajdonosok telefonon kapják majd meg az engedélyek kibocsátását igazoló QR-kódot. A plasztikkártyák lecserélése jelentősen egyszerűsíti a nyilvántartást, felgyorsítja az engedélyezési folyamatot, a hozzájárul a környezettudatos működéshez. A digitalizáció informatikai háttere várhatóan április végére készül el, addig a versenyzők a GOLFiGO nyilvántartás alapján igazolhatják indulási jogosultságukat.

Makszin Áron főtitkár arról is beszámolt, hogy jelentős szponzorációs megállapodást kötöttek a V-Híd Zrt-vel, mely mostantól a Magyar Golf Szövetség főszponzori címét viseli.

Összes hír