Felzárkózni a régió versenyszínvonalához

Vaszily Miklóst 2021 májusában választották meg a Magyar Golf Szövetség elnökének, miután két éven át az elnökség tagjaként segítette a magyar golf fejlődését. Fél évvel a kinevezését követően, az elnök a hungolf.hu és a Golfmagazin számára adott interjút, melyben az elmúlt időszak tapasztalatairól, a Szövetség előtt álló elképzelésekről számolt be. A beszélgetés teljes terjedelemben a M4 Sport csatornán 2021. november 26-án, 15.10-kor jelentkező Golfmagazinban tekinthető meg.


Mennyire elégedett az idei versenyek színvonalával, az elért eredményekkel?

Úgy gondolom, az idei szezon sikeres évként értékelhető. Megválasztásomat követően, szponzori támogatással stabilizáltuk a szövetség gazdálkodását, biztosítottuk a versenyszezon és a már megkezdett programok zavartalan lebonyolítását.

A sportág adottságaiból fakadóan, a covid időszak sem okozott veszteséget, hiszen a golf azon kevés sportágak közé tartozott, melyet a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával, a tavaszi lezárások, korlátozások idején is lehetett űzni, ezért a nemzetközi trendeknek megfelelően, hazánkban is jelentősen nőtt a golfozók játékkedve, száma, a golfklubok forgalma, folytatódtak a megkezdett szövetségi programok. A korlátozások feloldását követően, az idén már külföldi játékosok is szép számban jelentek meg a nyílt bajnokságainkon. Az emlékezetes magyar győzelemmel zárult Amatőr Nyílt Bajnokságunkra például tizenegy országból érkeztek versenyzők.

Ami a golf hazai eredményességét illeti, a régióban erős növekedés figyelhető meg, ezért a magyar golf számára az jelent kihívást, hogy mielőbb felzárkózzon az előttünk járó, környező országok versenyzői színvonalához. Ahol sokkal több a játékos, ott nagyobb a merítési lehetőség, ezért értelemszerűen az eredmények is szembetűnőbbek. Úgy gondoljuk, hogy nekünk nem kell a kereket újra feltalálnunk, csupán ezt az utat követni, azaz emelni a versenyek és a versenyzői színvonalat, pályafejlesztéseket kezdeni, az edzők, és a szakemberek minőségét és létszámát növelni.

Ennek tükrében milyen fejlődési irányvonalat határozott meg a Szövetség az elkövetkezendő időszakra?

A kiszámíthatóság, a tervezhetőség terén már rövidtávon előrelépést tervezünk. A legutóbbi elnökségi ülésen határoztunk a versenystruktúra reformjáról, a jövő évi versenyszezon stabil feltételrendszerének megteremtéséről, ami a versenynaptárt és a versenyszabályzatokat érinti elsősorban.

Középtávú elképzelésként, a Szövetség 2025-ig szóló fejlesztési stratégiát álmodott meg, mely négy alappilléren nyugszik. A versenygolf, az élsport fejlesztése, a válogatottak eredményességének javítása, egy olimpiai csapat feltételeinek megteremtése szerepel a prioritások között. A golfozók számának növelése, a golf népszerűsítése érdekében a létesítményfejlesztés terén is lépünk, 4-5 gyakorló, köztük a Hajógyári-sziget és vidéki pályák rehabilitációja jöhet szóba. A nemzetközi térképen is tovább kívánjuk erősíteni pozícióinkat: a 2022. évi Team Shield Európa-bajnokság után újabb nemzetközi versenyek magyarországi rendezésére nyújtjuk be majd pályázatunkat, mint például az egyéni férfi és női Európa-bajnokságra, vagy a 2010-12 között már sikerrel rendezett European Young Mastersre, melyek a golfturizmusra is jelentős hatást gyakorolhatnak, ha a pályák a nemzetközi figyelem központjába kerülnek. A sportdiplomácia terén is nagyobb aktivitást tervezünk, ahol kiemelt mérföldkőnek számít Gágyor Gábor EGA végrehajtó bizottsági tagsága. A golfozók számának növeléséhez, az eredményességhez szorosan kapcsolódik a szakemberképzés, ahol az akkreditált PGA edzőoktatás ismét elindult…

Az interjú teljes terjedelemben az M4 Sport csatornán, a 2021. november 26-án, 15.10-kor jelentkező Golfmagazinban tekinthető meg. A Golfmagazin a MédiaKlikk oldalán 60 napig nézhető vissza.

Összes hír