European Young Masters – Norvégia – 1. nap

European Young Masters – 1. versenynap

Az European Young Masters a 16 éven aluliak egyéni és csapat európa bajnoksága. Ezen korosztály kiemelkedően legnevesebb és legnagyobb rangú európai megmérettetése. Erre a versenyre minden ország válogatottjába bekerülni már önmagában is igen komoly dicsőség. Itt vonulnak fel ugyanis európa 27 országából a legjobb versenyzők, így igazi "helyosztó" és "rangadó". Magyarország először 2004-ben vett részt ezen a versenyen, (akkor 3 fős csapattal) majd 3 éven keresztül (Balatonudvariban)  ezen rangos verseny rendező országa lehettünk.  Az idei versenynek Norvégia ad otthont.

Az magyar csapat két nappal ezelőt utazott ki a versenyre így volt idejük megismerkedni a pályával.  Sajnos a mai első versenynapon  hatalmas volt a hőség és  juniorjaink ráadásul pont délben rajtoltak el. A versenyen szinte minden lyuknál várakozni kellett nem egyszer 10 perceket. Így a teljes játékidő összesen 5 óra 30 perc volt. "Mentálisan nagyon megterhelő volt ez az első versenynap, nagyon el is fáradtak a játékosok, ami sajnos a játékukon is érződött" - nyilatkozta Hahn Roland junior szövetségi kapitány.

A mai nap után Kötél Bence a 40. helyen végzett együttállásban a Finn Joel Talusennel +8 ütéssel (80), míg Závaczki Bálint a 42. helyen együttállásban az ausztriai Namu Sarminivel +9 ütéssel (81).

A lányoknál ezúttal Czerneczki Laura végzett jobb helyen. Ő is osztozik a 40. helyen a Lengyel Anastazija Piechulával és az Ír Aine Donegannal. A helyezéshez +14-et ütöttek (86). Szántó Sára pedig a 49. helyen végzett +22 ütéssel (94).

Ami a csapathelyezéseket illeti a magyar junior válogatottunk jelenleg a 22. helyen áll összesen +31 ütéssel (247).

Roland végig tartotta a lelket a játékosokban, velük együtt haladt a pályán. Holnapra összeállították az új stratégiát és bíznak abban, hogy jobb eredmények születhetnek. Holnap játékosaink korán kezdik a versenyt, így reméljük a nagy meleg nem fogja akadályozni a játékot.

Magyar Golf Szövetség

Összes hír