European Team Shield Championship – Zágráb

European Team Shield Championship - Zágráb

1.nap

Felnőtt férfi és női válogatottunk idei legrangosabb csapatversenyére utazott a Zágráb melletti Riverside golf klubba.  A férfiaknál Závaczki Bálint, Csányi Olivér, Simon Dániel és Meznerics Gergely képviselik a magyar színeket, míg a női csapatot Briglovics Boróka, Vadkerti Adél, Nagy Klára és Kiss Polett Karolina erősíti. A négynapos tornán Magyarország mellett Bulgária, Horvátország, Ciprus, Görögország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta és Ukrajna csapatai képviseltetik magukat. Az első nap  stroke play-el kezdődött. Szigeti Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy mindkét csapat remekül játszott az első napon mert teljesítették a kitűzött célt mely  lányok estében az első hatba a fiúk esetében pedig az első nyolcba jutás volt. Ezt mindkét csapat teljesítette is. A fiúk a 4. helyen végeztek, így holnap a bolgárok ellen játszanak majd. A lányok nagyot harcoltak, a pálya első fele nem sikerült túl jól. Nagy volt a szél is és a hőség sem kedvezett. Azonban a pálya második felén önmagukat is túlteljesítették és végül sikerült a 6. helyen zárniuk a napot. Holtversenyben voltak a bolgárokkal, de végül a score-ok döntöttek, ami a magyar lányoknak jobb volt. Ők a 2. napon a  görögökkel mérik össze erejüket.

A bajnokság holnaptól matchplay-ekkel folytatódik. Lesz 2 single matchplay és 1 foursome.

Az 1. nap egyéni eredményei:

Fiúk

Závaczki Bálint - T6. hely, Par (72)

Csányi Olivér - T9. hely, +3 (75)

Simon Dániel - T25. hely, +10 (82)

Meznerics Gergely - T32. hely, +12 (84)

Lányok

Nagy Klára - T9. hely, +6 (78)

Vadkerti Adél - 19. hely, +8 (80)

Kiss Polett Karolina - T23. hely, +11 (83)

Briglovics Boróka - T23. hely, +11 (83)

A verseny részletes eredményeit a következő két linken találják:

Férfiak - http://www.ega-golf.ch/event/2018-european-mens-team-shield-championship

Nők - http://www.ega-golf.ch/event/2018-european-ladies-team-shield-championship

2. nap

Matchplay-ekkel folytatódótt a European Men’s and Ladies Team Shield Championship Zágrábban. Az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A női csapatunk sajnos veszített a görög csapat ellen. Kiss Polett Karolina és Nagy Klára foursame-ban, Vadkeri Adél pedig singleplay-ben kikapatak, Briglovics Boróka viszont nagyon magabiztosan nyert. Így a lányok holnap a luxemburgi csapat ellen száll harcba az 5. helyért. Viszont a fiú csapat remekelt és 2:1 arányban legyőzték a bolgárokat. Sajnos a párban játszó játékosaink, Meznerics Gergely és Simon Dániel kikaptak ellenfeleiktől, de Csányi Olivér és Závaczki Bálint magabiztosan hozták a győzelmet. Holnap így a döntőbe jutás a tét a házigazda horvát csapat ellen.

Szigeti Csaba szövetségi kapitány szerint: „A lányok felemásan  játszottak, voltak jó és rossz szakaszaik. Önmagukhoz képest nem játszottak jól, de a győzelem csak egy hajszálon múlt. Sajnos a szerencse ma nem volt a magyar lányok mellett. A fiúk viszont jól teljesítettek. Olivér magabiztosan hozta a győzelmet a 12 után, Závaczki Bálint a legerősebb játékos ellene pedig a 16. lyuk után zsebelte a nyertes napot. A párosunk Meznerics Gergely és Simon Dániel nehezen vették fel a versenyt a náluk erősebben játszó párossal. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy ma játszottak együtt először és össze kellett szokniuk. Holnap már ők is sokkal jobbak lesznek!”

Holnap ugyanígy matchplay-ekkel folytatódik a küzdelem.

A verseny részletes eredményeit a következő két linken találják:

Férfiak - http://www.ega-golf.ch/event/2018-european-mens-team-shield-championship

Nők - http://www.ega-golf.ch/event/2018-european-ladies-team-shield-championship

 

Magyar Golf Szövetség

Összes hír