II. Hungarian Winter Cup – Závaczki és Berkenyei duplázott

Závaczki Bálintnak és Berkenyei Daniellának is sikerült megvédeni bajnoki címét a II. Hungarian Winter Cup április 2-3. között, a Pannonia Golf & Country Clubban zajlott versenyén. A bajnokság második fordulójában a hideg, időnként 50 km/órás széllökések nehéz próba elé állították a 92 játékosra zsugorodott mezőnyt.


Izgalmas végjátékban őrizte meg Závaczki Bálint a Hungarian Winter Cup férfi bajnoki címét kihívóival szemben. A Kötél – Sárközi - Závaczki flight 14.50-kor startolt a záró fordulóban. A 6. szakaszig úgy tűnt, hogy Sárközi és Závaczki fej-fej mellett halad annak ellenére, hogy addigra Závaczki már egy bogeyt majd egy birdiet is behúzott. A Par4-es, hatodik szakaszról Sárközi azonban már csak dupla-bogeyval tudott lejönni, a 7-esen is hibázott, de Závaczki is egymás után írt be három bogeyt mielőtt mind a ketten +3-al, Kötél Bence öt bogey-egy birdie után, +4-el fordult. A pálya második felében aztán Závaczkinak gurult jobban a labdája, Par-ok, 14. és 15. szakaszon birdiek segítették a győzelem felé, amikor is a 16-oson tripla-bogey sodorta veszélybe vezető pozícióját. Ekkor Závaczki +4-el, Sárközi +5-el, Kötél +8-al állt, az időközben beérkező Bertényi és Curley William  pedig +5-el már végzett. Závaczkinak (+4/72,76) azonban nem remegett meg a keze és biztosan hozta az utolsó szakasz Par-jával a győzelmet, s ezzel egyetlen ütés előnnyel került a tabella élére.

A második helyre a tegnap is végig dobogós reményekkel játszó Bertényi Bence, (+5/74,75) ért be, vele azonos összesített eredménnyel, de a harmadik helyre került a Pannonia GCC játékosa, Curley William (+5/74,75), aki +2-vel a T4.helyről kezdte a záró fordulót. Stöllinger mellett ő fordult a legjobb eredménnyel (37), és az 5. szakaszon ütött eagle-lel is ő büszkélkedhet, de dupla-bogey, bogeyk is tarkították a mai játékát. Sárközi (+6/71,79) reményeit végül a 13. szakaszon behúzott dupla-bogey tovább halványított, amit a 16-oson még szépíteni tudott, de a döntő két szakaszt már bogeyval fejezte be, ami a 4. helyhez volt csupán elegendő. Kötél Bence (+8/71,81), aki tegnap még -1-el állt Sárközivel a mezőny élén, ma mindössze két birdievel tudott javítani a kilenc bogey és egy dupla bogey score-ján. Plusz 10-es összesítéssel, a 6-8. helyre futott be a +0,2-es hcp-pel induló Stöllinger Viktor (78,86), Greff Bálint (76,78) és Berkenyei Daniella.

A nők versenyében így Berkenyi Daniellának (+10/74,80) annak ellenére sikerült megőrizni elsőségét és megvédeni bajnoki címét, hogy +2 után ma csak par felett 8-ra sikerült hozni a kört, így négy ütéssel előzte meg a női szenior ranglista élén álló Batta Krisztinát (+14/78,80).  Sántha Laurát (+25/81,88) pedig egyetlen ütés segítette ahhoz, hogy a junior lány ranglistát vezető Jaczkovics Emma (+26/80,90) előtt a dobogó harmadik fokára állhasson.  

Nettó kategóriában a legjobb junior Szautner Elena és Kovács Alex, a női felnőtt-szenior versenyzők közül Batta Krisztina, a férfiaknál Bodnár Zsolt, a szenior férfiak mezőnyében Dinh Tho Xuan lett.

VÉGEREDMÉNY


BRUTTÓ GYŐZTESEK FÉRFIAK NŐK
1. Závaczki Bálint +4 72, 76 148 1. Berkenyei Daniella +10 74, 80 154
2. Bertényi Bence +5 74, 75 149 2. Batta Krisztina +14 78, 80 158
3. Curley William +5 74, 75 149 3. Sántha Laura +25 81, 88 169

NETTÓ GYŐZTESEK
Junior lány 1. Szautner Elena 2. Berkenyei Daniella 3. Sántha Laura
Junior fiú 1. Kovács Alex 2. Williams Jaxson 3. ifj- Behán Attila
Női felnőtt-szenior 1. Batta Krisztina 2. Kiss Polett Karolina 3. Szűcs Edina
Férfi 1. Bognár Zsolt 2. Curley William 3. Reska János
Szenior férfi 1. Dinh Tho Xuan 2. Horváth Béla 3. dr. Kornya László


II. Hungarian Winter Cup - Sárközi és Kötél az élen

2021. április 2.


Kiváló minőségű pályán, remek időjárási körülmények között, a járványügyi szabályok betartása mellett zajlott a II. Hungarian Winter Cup első fordulója. A 96 fős mezőnyt Kötél Bence és ifj. Sárközi Richárd 71 ütéssel vezeti, a tempót végig diktáló Bertényi Bence az utolsó két szakaszon nagyot hibázott.


A plusz hcp-s versenyzőkkel teletűzdelt kezdő két flightból Kötél Bence (-1) játékát stabil parok jellemezték, a hatodik szakaszon egy dupla bogey megszakította a ritmust, de a három birdie végül magabiztos eredményt hozott számára. Ifj. Sárközi Richárd (-1) már hullámzóbb teljesítménnyel (hat birdie, három bogey, egy dupla-bogey), de ugyanezt a scoret érte el, a címvédő Závaczki Bálint (Par) pedig három birdie-bogey párral, mindössze egy ütésnyire szorult mögéjük. A nagy meglepetést az időnként -3-al is vezető Bertényi Bence (+2) végjátéka okozta, aki a par 3-as 17-esen tripla-bogeyval, a 18-ason bogeyval búcsúzott az első körtől, így Horváth Ákossal és Curley Williammel együtt Závaczki mögött várja a holnapi folytatatást.

Ebbe a bolyba küzdötte be magát Berkenyei Daniella (+2) is, aki úgy tűnik, komolyan gondolja a címvédést. Amennyiben holnap is tartja a formát, nehezen szorongathatja meg a tőle ma meglehetősen lemaradó Batta Krisztina (+6), Jaczkovics Emma (+8), Sántha Laura (+9), Stern Lea Sára(+9) vagy Kiss Polett Karolnia (+11).

Nettó kategóriákban a Highland versenyzője, Reska János, a Zala Springs játékosa, Nagy Réka és Dinh Tho Xuan (szenior) szerzett vezetést, továbbá a Pannonia két juniorja, Berkenyei Daniella és Williams Jackson bizonyult a legjobbnak.

GOLFiGO EREDMÉNYEK


II. Winter Cup - rekord nevezés, szigorú szabályok - VÁLTOZÁS!

2021. március 30.

Szezonváró érdeklődés mellett, 96 játékos nevezésével állt össze az április 2-3. között, a Pannonia Golf & Country Clubban tartandó II. Hungarian Winter Cup mezőnye. A szervezők a rendkívüli pandémiás előírások szigorú betartására szólítják fel a versenyzőket.

VÁLTOZÁS!

A COVID-19 járványhelyzet miatt, a kétnapos versenyen egyik játékosnak sem lehet caddie-je. Az intézkedés célja a játékosok egészségének megőrzése, a kontaktusok minimalizálása.


A Magyar Golf Szövetség azzal a céllal hozta létre 2020-ban a bajnokságot, hogy még szezon kezdete előtt külföldi játéklehetőséggel bővítse a versenyek sorát. Tavaly, a szervezők a koronavírus járvány kitörése előtt még éppen csak meg tudták Cipruson rendezni a versenyt, az idei helyzet azonban már ellehetetlenítette a külföldi utazást. Ennek ellenére, a Magyar Golf Szövetség úgy döntött, hogy hazai pályán, de folytatja a hagyományt.

A verseny népszerűségére utal, hogy a teljes tavalyi dobogós csapat, Berkenyei Daniella, Kiss Polett Karolina, Batta Krisztina, Závaczki Bálint, ifj. Sárközi Richárd és Fülöp Gergő is újra ringbe száll az érmekért. Emellett a mezőny olyan komoly esélyesekkel is bővült, mint a junior ranglisták top játékosai: Jaczkovics Emma, Kötél Bence, Sántha Laura, Stöllinger Viktor, Benke Ákos, Bertényi Bence, Stern Lea Sára, Nagy Ármin vagy Zsimán-Lebovics Zénó.

Az 2021-ben életbelépett új ranglistakiírás szerint, a verseny eredménye beszámíthat az összesített ranglista pontszámai közé, ahová a szövetségi bajnokságok közül mindössze nyolc versenynap vehető figyelembe, ebből akár a hétvégi két versenynap is lehet.

A Pannonia pályája felkészülten, a márciusi időszakhoz képest kiváló állapotban, átlátható, kitakarított fairwayekkel várja a versenyzőket, az előrejelzések szerint pedig, az időjárásra sem lesz túl sok panasz.

Ugyanakkor, Jakobi András versenyigazgató fokozottan kér minden versenyzőt a hatályos kormányzati, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések betartására. A távolságtartást, a csoportosulás mellőzését, a közösségi helyeken történő maszk viselését előíró pandémiás szabályok megszegése a versenyből történő kizárással lesz büntethető. Vagyis, kerüljük például az ölelkezést, a kézfogást, a klubházban történő tartózkodást. A díjátadó ünnepségre vonatkozóan a későbbiekben adunk tájékoztatást. A startlistát is a járványügyi előírások figyelembe vételével állítjuk össze, amely a versenykiírásnak megfelelően, legkésőbb csütörtökön, 12 órától válik elérhetővé a GOLFiGO oldalán. A versenyigazgató kéri azokat a játékosokat, akik valamilyen oknál fogva mégsem tudják elkezdeni a versenyt, hívják közvetlenül a +36 30 542 9098-as telefonszámon.


A verseny címvédői, az idén felnőtt korba lépő, +2,5 hcpel induló Závaczki Bálint, valamint Berkenyei Daniella így nyilatkoztott a verseny előtt.

Nagyon sajnálom, hogy a covid-helyzet miatt nem lehet külföldön tartani a versenyt, de egyben örülök, hogy Szövetség mégsem mondott le a Hungarian Winter Cup megrendezéséről. Különleges hangulatú verseny volt a tavalyi Cipruson, de úgy gondolom, hogy a Pannonia kiválóan felkészült pályája és a minden bizonnyal kedvező időjárás az idei versenyt is emlékezetessé teszi. Annak ellenére, hogy elmaradt a téli edzőtábor, és kizárólag beltérre szorult a golf, Somfai Nikolettnek köszönhetően, sikeres erőnléti felkészülésen vagyok túl, kisebb swing átalakítások is történtek. A Winter Cup a szezonkezdés szempontjából fontos verseny, megpróbálom a legjobb formámat hozni, hiszen az utóbbi időszakban kizárólag a golfra koncentrálok, az pedig áprilisban dőlhet majd el, milyen külföldi openek előtt nyílnak meg az országok kapui.

Szép emlék számomra az I. Winter Cup győzelem. Ismeretlen pálya és szeszélyes időjárás fogadott tavaly Cipruson, így a verseny izgalmas kalandnak bizonyult számomra. Nagyon várom már, hogy elkezdődjön a szezon, újra összejöjjön a mezőny és megmutassuk, ki, mennyit fejlődött. Sok erőnléti edzésen vagyok túl, javult a swing ütésem is, úgy gondolom, jól sikerült a felkészülés, melyet külön köszönök a támogatóimnak, Lénárt Ágotának, Flesch Tamásnak és Palanszki Igornak. Idén is minél több hazai versenyen szeretnék indulni, de a győzelem mellett többet számít a jó játék.

Összes hír