Elnökségi igen a juniorok támogatására
Az Esterházyak remeteségpusztai egykori birtokán 1998-ban épült Old Lake Golf Club adott otthont a Vaszily Miklós elnök és Makszin Áron főtitkár vezetésével összehívott elnökségi ülésnek, ahol a Magyar Golf Szövetség utánpótlás programjának támogatása szerepelt legfőbb napirendi pontként.
Az elnökség döntésének megfelelően, folytatódik a Magyar Golf Szövetség junior programjának meghatározó pillérét adó junior műhelytámogatás. A projekt keretében 11 klub jut lehetőséghez, hogy ifjú tehetséges játékosai felkészülését, edzőtáborokban való részvételét, versenyeztetését és felszerelések beszerzését segítse. Idén azonban az elmúlt évhez képest 20 százalékkal nőtt az utánpótlás támogatási keret, 12,5 millió forintról 15 millió forintra, amelyhez 8 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 7 millió forinttal a Magyar Golf Szövetség járul hozzá.
A továbbiakban Vaszily Miklós elnök úr tájékoztatta az elnökséget, hogy a Magyar Golf Szövetség költségvetéséből hiányzó részt sikerült szponzori megállapodás keretében biztosítani, így a Szövetség 2021. évi költségvetése egyensúlyba került.
Befejezésként arról is döntött a grémium, hogy a Balaton Golf Klub és a Magyar Golf Szövetség előzetes egyeztetése alapján, a balatonudvari pálya állapotára való tekintettel, a X. Magyar Nyílt Match Play Bajnokságot Kisorosziban, a Magyar Golf Klubban rendezik.