DeChambeaué a piros kardigán

Erős szél, sűrű roughok, sziklaszilárd greenek sem bírtak a US Open 27 éves bajnokával, Bryson DeChambeauval, aki az Arnold Palmer Invitational véghajrájában egyetlen ütéssel győzte le Lee Westwoodot. Az amerikai, a 1,674 millió dollárt érő nyolcadik PGA Tour győzelmével egyben a FedExCup-lista élére is ugrott.


A 9,3 millió dollár összdíjazású meghívásos verseny 123 játékosból álló mezőnyének egy része egyenesen a múlt heti forduló helyszínéről, Bradentonból érkezett Bay Hillbe, köztük Rory McIlroy, aki 2018-ban húzhatta magára a piros kardigánt, a tavalyi bajnok, Tyrrell Hatton, Bryson DeChambeau vagy Hideki Matsuyama. Bay Hill Club & Lodge 1979 óta látja vendégül a rangos versenyt, ahol a győztes 1,674 millió dollárt vihet haza, közel annyit, amennyit a névadó, hétszeres major-bajnok, Arnold Palmer karrierje során elért 62 győzelméért valaha is összegyűjthetett.

A kezdés Corey Connersnek és Rory McIlroynak hozott 66 ütéssel elsőséget, melyet a második fordulóban már csak a kanadainak sikerült megőrizni. A cut (+2) után 73-ra zsugorodott mezőnyből aztán a jövő hónapban 48. születésnapját ünneplő Lee Westwood egy 65-ös körrel tűnt ki, így az 54. szakasz után egy ütés előnyt (-11) szerzett Corey Conners-szel és Bryson DeChambeauval szemben. Mögöttük egy ütéssel lemaradva ekkor még Jordan Spieth és az egykori PGA bajnok, Keegan Bradley állt, aki 64 ütéssel a legjobb köreredményt is hozta. A négy-ötezer néző előtt zajló záró fordulóban aztán DeChambeau ugyan egy bogey-val indított, de a tavon átívelő látványos drive-al, két birdie mellett végig stabilan hozta a parokat, így -11-el nyolcadik PGA Tour győzelmét érte el és egyben a világranglista 6. helyére ugorhatott. Mögötte Westwood végzett, aki három putt-bogey miatt, egy ütéssel maradt le végül a győzelmi címtől. A végig élbolyban álló Corey Conners harmadik helyét az utolsó szakasz bogeyja pecsételte meg.

Arnold Palmer Invitational presented by Mastercard végeredmény

1. Bryson DeChambeau -11 67 71 68 71 277
2. Lee Westwood -10 69 71 65 73 278
3. Corey Conners -8 66 69 71 74 280

Összes hír