Belga és olasz győzelem, 7. és 8. hely a magyar mérleg

Belgium és az olasz juniorok győzelmével ért véget a Zala Springs Golf Resortban rendezett divízió 2-es férfi és fiú csapat Európa-bajnokság. A magyar felnőtt válogatott, Bertényi Bence, Hayder-Török Alexander, Károly Ádám, Nagy Ármin, Novák Botond és Somogyi Bence a hetedik helyet harcolta ki, juniorjaink, Baranovszky Bálint, Keszler István, Mohácsi Márk, Garcon Nathan, Zala-Kovács Lázár és Zala-Kovács Péter a lettek előtt, a nyolcadik helyen végeztek.


A július 8-12. között zajló kontinensviadalra tizenhat ország, kilenc férfi és kilenc junior fiú csapata érkezett 2017 után ismét Zalacsányba az elsőosztályba jutás reményével. A férfi tornán Ausztria, Belgium, Skócia és Wales számított a legesélyesebbnek, míg Olaszország és Spanyolország a fiúk oldalán kerültek a figyelem fókuszába. A hazai szurkolótábor azonban a nemzeti felnőtt és junior válogatottért izgulhatott, ahol a hazai favoritok, Bertényi Bence, Hayder-Török Alexander, Károly Ádám, Nagy Ármin, Novák Botond és Somogyi Bence öltötték fel a nemzeti mezt. A stroke play fordulóban Bertényi Bence bravúros, -6-os körrel a horvát Zorovac Leo mögött egyetlen ütéssel végzett az élen, de a csapat végül összesítettben +48 ütéssel csak a match play alsó házba tudta kvalifikálni magát, ahol Szlovákiát, Horvátországot és Litvániát kapta ellenfelül, még a felsőházban Ausztria, Belgium, Skócia, Wales és Szlovénia küzdhetett. Csapatunk nehezen talált fogást az ellenfélen, Szlovákia ellen csak Bertényi és Somogyi tudott fölénybe kerülni, majd a horvátokkal döntetlenre hozta válogatottunk a mérkőzést. A litvánok elleni befejezésben Novák felezett, a többi, köztük Somogyi Bence harmadik győztes match play mérkőzése a magyarok javára dőlt el, így a Szlovákok mögött a hetedik helyet sikerült elkönyvelni. A férfi elsőosztályban Belgium játszhat majd, miután a döntőben Wales csapatát play offban sikerült legyőzni.

1.Belgium 🇧🇪 2.Wales🏴󠁧󠁢󠁷󠁬󠁳󠁿 3.Ausztria 🇦🇹 4.Skócia🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿 5.Szlovénia 🇸🇮 6. Szlovákia 🇸🇰 7.Magyarország 🇭🇺 8. Horvátország 🇭🇷 9.Litvánia 🇱🇹

A frissen felállt, Baranovszky Bálint, Keszler István, Mohácsi Márk, Garcon Nathan, Zala-Kovács Lázár és Zala-Kovács Péter alkotta magyar junior válogatottat nagy kihívások elé állította a nemzetközi mezőny, de a csapatszellemről, küzdeni akarásról komoly tanúbizonyságot tettek az ifjú tehetségek. A juniorok bajnoksága egyébként sem indult szerencsésen, miután az első versenynap esőzései miatt egy stroke play fordulót törölni kényszerültek a szervezők, Zala-Kovács Lázárnak azonban +2-es score-ral így is sikerült összetettben a T14. helyen végezni. A match play erősorrendet eldöntő forduló alapján a magyar válogatott +46 ütéssel a 9. helyről, azaz az alsóházból vághatott a három match play fordulónak Lettország, Törökország és Szlovénia ellen. A felsőházban Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Izland és Lengyelország küzdhetett a divízió1-be kerülésért. A magyar gárda reményteljesen kezdett Lettország ellen, Garcon Nathan és a Zala-Kovács testvérek győzelmével ért véget a meccs. A folytatásban is bizakodóan alakult a törökök elleni félidő, azonban az ellenfél 4:1-es vesztes állásból mégis 2:3-ra tudott fordítani. A szlovénok elleni befejezésben Zala-Kovács Péter és Garcon Nathan nagyot küzdött, de végül egy fél pontot sikerült begyűjteni, így a tabellán Lettország előtt a nyolcadik helyen végezett a csapat. A jövő évi elsőosztályba Olaszország csapata került, miután a spanyol gárda 4:3-ra alulmaradt az azzurrikkal szemben.

1.Olaszország 🇮🇹 2. Spanyolország 🇪🇸 3.Izland 🇮🇸 4.Lengyelország 🇵🇱 5.Szlovákia 🇸🇰 6.Törökország 🇹🇷 7.Szlovénia 🇸🇮 8.Magyarország 🇭🇺 9.Lettország 🇱🇻

Döntetlen a horvátok ellen

2025.07.11.

Izgalmas fordulatok, hatalmas küzdőszellem jellemezte a magyar válogatottakat a Zalacsányban zajló Divízió 2-es csapat Európa-bajnokság második match play körében. A horvátok elleni mérkőzés döntetlenre végződött, a juniorok végig vezettek, de végül 3:2-re alulmaradtak Törökországgal szemben.


A kezdés a horvátoknak kedvezett, a pálya első harmadában a déli szomszédok 3:2-es vezetést gyűjtöttek be, egyedül Bertényi Bence (1Up) és Somogyi Bence (2Up) vezetett eltökélten. A fordulóban aztán döntetlenre sikerült feljönni, miután a Novák Botond-Hayder Török Alexander páros egálra javított a Vucemil Ivan – Gross Fran duóval szemben, Bertényi pedig holtversenybe került a stroke play köröket -10-zel nyerő Zirovac Leoval. Nagy Ármin (5Up) és a +4.6 hcp-pes Ninkovic Ivan ellen játszó Károly Ádám (3Up) is ekkor még vesztésre állt. A döntetlent azonban a horvátok 3:2-es győzelemmé változtatták, miután Somogyi Bence 2&1-re nyert Horvat Lovroval szemben, a párosunk és a bravúros csatát vívó Nagy Ármin is döntetlenre hozta a meccsét, de Bertényinek és Károlynak nem sikerült az ellenfelét legyőzni. A B ágon a szlovákok 4:1-re győztek Litvániával szemben, így Magyarország összesítettben a nyolcadik helyen áll a záró, litvánok elleni mérkőzés előtt. A felsőházban Wales és Belgium vívja a döntőt, a harmadik helyért Skócia és Ausztria küzdhet, Szlovénia már biztos ötödik.

Horvátország 🇭🇷- Magyarország 🇭🇺 3:2

VUČEMIL Ivan/GROSS Fran – NOVÁK Botond/HAYDER-TÖRÖK Alexander 2&1

ZUROVAC Leo – BERTÉNYI Bence 1Hole

GLAVAS Dino – NAGY Ármin Halved

NINKOVIC Ivan – KÁROLY Ádám 5&3

HORVAT Lovro – SOMOGYI Bence 2&1

A junioroknál sokáig úgy tűnt, hogy senki nem veheti el tőlük a győzelmet, miután még a pálya második felében is 4:1-re vezettek a magyar titánok, de aztán a Keszler István – Baranovszky Bálint páros és Mohácsi Márk is holtversenybe került, Zala-Kovács Lázár 2Up hátrányban állt Sahin Tunaval szemben, egyedül Zala-Kovács Péter (2Up) és Garcon Nathan (3Up) tartotta magát stabilan. A végjáték azonban a török ellenfélnek kedvezett, csak Zala-Kovács Péter és Garcon Nathan tudott pontot szerezni. A másik mérkőzés Szlovénia 4:1-es győzelmével ért véget, a magyar juniorok tehát a nyolcadik pozícióból várhatják a szlovénok elleni végső küzdelmet.

Magyarország🇭🇺-Törökország🇹🇷 2:3

KESZLER István/BARANOVSZKY Bálint – ENGEZ Semih/ÖZDEMIR Can Marko 2 Holes

ZALA-KOVÁCS Péter – SARGIN Efe 1 Hole

MOHÁCSI Márk – ASLAN Tunç 1 Hole

GARCON Nathan – EVYAP Ali Rifat 3&2

ZALA-KOVÁCS Lázár – SAHIN Tuna 4&3

Óriási csatában fordított a junior válogatott

2025.07.10.

Az utolsó pillanatig keményen küzdöttek juniorjaink a lettek elleni dívízió2-es csapat Eb első match play fordulóban, ahol a vezető balti ország végül 2:3-ra alulmaradt a Baranovszky Bálint, Garcon Nathan, Keszler István, Mohácsi Márk, Zala-Kovács Lázár és Zala-Kovács Péter alkotta gárdával szemben. A felnőttek versenyében csak Bertényi Bencének és Somogyi Bencének sikerült hozni a győztes formát, így válogatottunk nem tudott nyerni Szlovákiával szemben.


Juniorjaink mindvégig kihívások elé állították a Lettország színeiben pályára lépő játékosokat, sokáig úgy tűnt, hogy nem bír a két fél egymással, hiszen még a hatodik szakasznál is egálra állt a meccs. Ekkor a Baranovszky-Keszler duó már egy lyukkal vezetett a Rollis-Ventinieks párossal szemben, Garcon 2Up-ra állt nyerőben, Mohácsi döntetlenbe került Dzenis-szel, Vasilioglo viszont 1Up-pal tűnt Zala-Kovács Lázárnál jobbnak, Sangovics pedig 2up-pal volt előnyben Zala-Kovács Péterrel szemben. A félidőben aztán 4.5-0.5-re elhúzott a balti ország, de a magyarok ekkor sem estek pánikba. A párosunk 4&3-ra, Mohácsi egy szakaszra veszett el, de egyéniben mindenki egálra küzdötte vissza magát. A végeredmény az utolsó szakaszokig kitartó Garcon Nathan, Zala-Kovács Lázár és Zala-Kovács Péter győzelmével pecsételődött meg. Jelenleg Magyarország és Törökország vezeti az alsóház tabelláját 1-1 ponttal, a felsőág Lengyelország és Spanyolország győzelmével ért véget. A folytatásban Törökország válogatottja vár a mieinkre.

Lettország 🇱🇻 – Magyarország 🇭🇺 2:3

ROLLIS Leo/VENTINIEKS Kristofers-BARANOVSZKY Bálint/KESZLER István 4&3

VASILIOGLO Maiks – ZALA-KOVÁCS Lázár 2 Holes

DZENIS Andris – MOHÁCSI Márk 1 Hole

TRALMAKS Domeniks – GARCON Nathan 1 Hole

SANGOVIČS Emīls Gustavs – ZALA-KOVÁCS Péter 1 Hole

A felnőttek versenyében Szlovákia mindvégig nem engedte ki a győzelmi gyeplőt a kezéből, és hiába győzött Somogyi Bence fölényesen 7&5-re, Bertényi Bence 6&4-re, Hayder-Török Alexander és Károly Ádám nem tudta legyőzni ellenfelét. Sokáig az egálban álló párosra, Novák Botondra és Nagy Árminra nehezedett a fordítás súlya, és a végsőkig küzdöttek, de a 17-esen már nem tudták tartani a reményeket. A holnapi ellenfelük az a Horvátország lesz, amely döntetlen meccset tudott csak kiharcolni a sereghajtó Litvánia ellen. Az A-liga Skócia és Ausztria győzelmével fejeződött be.

Szlovákia 🇸🇰 – Magyarország 🇭🇺 3:2

MUNK Tobias/DOLÍNSKY Patrik-NOVÁK Botond, NAGY Ármin 1 Hole

CHOCHOL Andrej – BERTÉNYI Bence 6&4

BENČIK Adam – SOMOGYI Bence 7&5

KUDLÁČ Matúš – HAYDER-TÖRÖK Alexander 3&2

BERGENDI René – KÁROLY Ádám 3&2

Match playre váltanak a csapatok

2025.07.09.

Mindkét csapatunk az alsó házból várhatja a Zala Springs Golf Resortban zajló Divízió 2-es csapat Európa-bajnokság match play fordulóit. A magyar felnőtt válogatott (768) a szlovákok mögött 11 ütéssel a 8. helyen végezett, a juniorok mezőnyében Zala-Kovács Lázár +2-es score-ja kiemelkedő, de a csapat (406) a 9. helyről kerül fel a match play tabellára.


A juniorok 54-es mezőnye is végre felvehette a golfütőket, hogy egyetlen stroke play fordulóban állítsa fel a divízió 2-es csapat Európa-bajnokság match play tabellájának erősorrendjét. A junior favoritok közül Olaszországnak sikerült 349 ütéssel jelentős előnyre szert tenni a spanyol gárda (361) előtt. A match play felső ágába még Szlovákia (369), Izland (370) és Lengyelország (387) került, az alsó házban Lettország (389), Törökország (398) és Szlovénia (400) ellen küzdhet a 9.helyről bejutó magyar válogatott (406). A debütáló juniorok közül Zala-Kovács Lázár +2-es score-ral került az előkelő T14. hely triójába, a csapat eredményéhez Garcon Nathan +7, Zala-Kovács Péter és Mohácsi Márk +10, Keszler íIstván +17 ütéssel járult hozzá.

JUNIOR MATCH PLAY MENETREND „B” HÁZ

2025.07.10. 9:44 Lettország-Magyarország

2025. 07.11. 8:32 Magyarország – Törökország

2025.07.12. 8:30 Szlovénia – Magyarország

A felnőtt válogatottak versenyében a legjobb egyéni eredményt a horvát Zurovac Leo -10 ütéssel érte el, a magyarok közül Bertényi Bencének (-5) pedig mindvégig az élbolyban sikerült maradni. Wales 700 ütéssel vette át a vezetést Ausztriától (704), de a felsőházba küzdötték magukat Belgium (710), Skócia (718) és Szlovénia (733) csapatai is, még a 6-9. helyért folyó csatában Horvátország(755), Szlovákia (757), Magyarország (768) és Livánia (791) állhat majd elütőre. Somogyi Bence +7-tel (T32), Hayder-Török Alexander +9-cel (T36), Novák Botond +17-tel (47), Nagy Ármin +20-szal (T50), Károly Ádám +30-cal (54) fejezte be a stroke play fordulókat.

FELNŐTT MATCH PLAY MENETREND „B” HÁZ

2025.07.10. 9:02 Szlovákia – Magyarország

2025.07.11. 10:28 Horvátország – Magyarország

2025.07.12. 9:54 Magyarország – Litvánia

Bertényi Bence 66 ütéssel nyitott a csapat Európa-bajnokságon

2025.07.08.

Esőszünet szólt közbe a Zalacsányban kezdődött Divízió2-es csapat Európa-bajnokság menetrendjébe. A hirtelen lezúdult csapadék ellenére a pálya kitűnűen vizsgázott, a felnőtt mezőnyben is szenzációs eredmények születtek, de a juniorok körét törölni kényszerültek a szervezők. A legeredményesebb játékosok a horvát Zurovac Leo (65), Bertényi Bence (66) és a walesi Bowen Tomi (67) voltak, a csapat tabellát Ausztria (-11) vezeti, a magyar válogatott a 8. helyen áll.


Két nap alatt közel 65 mm csapadék zúdult a zalai katlanra, de a zalacsányi pálya eúttal is jelesre vizsgázott. A szűnni nem akaró esőzés a greeneket víz alá kényszerítette, de a pálya közel másfél óra alatt elnyelte a csapadékot, így a felnőtt mezőny be tudta fejezni a mára előírt stroke play kört. 14 órakor indultak volna a junior flightok, de a mai fordulót végül törtölni kényszerült az Európai Golf Szövetség.

Az időjárási nehézségek ellenére káprázatos eredmények születtek a férfiak mezőnyében. A legjobb tizenhárom pozícióba csak mínusszal lehetett bekerülni, miután az osztrák Lang Fabian, a belga Tollenaire Jarno, két walesi, Budford Caolan és Bowen Tomi és a horvát Zurovac Leo is -3-ban fordult, de Bertényi Bence és az osztrák Boandl Lukas is mindvégig az első pozíciókban állomásozott. Bertényi hét birdie-t hagyott a pályán, egy bogey-val hibátlan kört zárt, és mindössze egyetlen ütéssel maradt le Zurovactól, aki egyik birdijét eagle-re cserélte. A harmadik helyért is nagy csata folyt, ott Bowennek csúszott be egy dupla bogey a hét birdie mellé, és tőle egyetlen ütéssel lemaradva, -4-gyel Lang, Tollenaire és Budford is mindvégig az élmezőnyben menetelt.

A magyar válogatottban a legjobb score-t Hayder-Török Alexander +5-tel a T35.helyen ért el, Somogyi Bence +6-tal (42), Novák Botond +7-tel (T43), Nagy Ármin +11-gyel (T49), Károly Ádám +15-tel (54) végzett, mely jelenleg a csapatot a 8.helyre pozícionálta. Az élen Ausztria csapata -11-gyel várhatja a második stroke play kört.

Összes hír