Befejeződött a Senior EB

Befejeződött a 37. Senior Golf Európa Bajnokság Finnországban

Kemény versenynappal zárult a37. Senior Golf Európa Bajnokságon Finnországban, a Hameenlinna, Aulanko Golf Club & Tawast Golf Clubban. A döntő napon mindig hatalmas a tét és a nyomás, ez érződött a teljes mezőnyön.

A magyar nettó csapat végül a 8. helyen végzett. Dietrich Tamás, a Magyar Szenior Golfozók Társaságának elnöke elmondta, hogy sajnos a csapat nem úgy állt össze, mint ahogyan azt várták. Természetesen ez az eredmény nem rossz, hiszen a magyar csapat még mindig az élmezőnyben van. Mindenki beletette az energiáit, jól is játszottak szeniorjaink. Sajnos azonban egy két lyuknál hibáztak, ami szinte az egész versenyt elvitte. Viszont hatalmas eredménynek számít, hogy a nettó csapat tagja, Jakobi László összetettben a 2. helyen végzett.

A bruttó csapatnak viszont sikerült 3 helyet javítania az utolsó versenynapon, így összetettben a 17. helyen végeztek. Egyre erősebb ez a csapat, bár elnézve az elmúlt 3 napot, be kell vallani, hogy a mezőny is erősödik. Ez abból is érezhető, hogy tavaly a 10-12. hely megszerzéséhez +10 ütés kellett, addig idén már csak +8-as eredmény kellett hozzá.

Dietrich Tamás a döntőt követően úgy nyilatkozott, hogy összességében jó irányba halad mind a nettó mind pedig a bruttó csapatunk. Nagyon jól játszottak a versenyzők, beleadtak mindent, de sajnos a pálya egy-két helyen megtréfálta őket. De mindenképpen eredményes szereplésnek értékelhetjük a finnországi versenyt.

A bajnokság részletes eredményeit a következő linken találják:

http://www.suomengolfseniorit.fi/esga-senior-team-championship-cup-2018

Ezúton is gratulálunk a magyar nettó és bruttó csapatnak az Európa Bajnokságon elért eredményeikhez!

Összes hír