Batta Krisztina a csúcson

Fotó: Batta Krisztina Facebook

Batta Krisztina, az egész mezőnyt maga mögött hagyó, fölényes győzelmével ért véget a 31. Magyar Szenior Nyílt Bajnokság. A férfiaknál Horváth Joseph hozta a 2018. évi formáját, a szuper szeniorok versenyét Molnár Lászlóné, Juhász Sándor és Ellis Donald nyerte.

 

Ahogy az várható volt a három nap  erőviszonyait értékelve, a szeniorok mezőnyében semmilyen meglepetés nem született: Batta Krisztinának (235/76,81,78) nemcsak a nők, de a teljes szenior mezőnyben nem akadt kihívója. Egy ütéssel előzte meg a férfiak versenyében a hazai pálya előnyét élvező Horvath Josephet (236/80,75,81), aki 2018 után állhatott ismét a dobogó legfelső fokára. Bár az egykori bajnokok, Kovács Titusz (244/83,83,78) és Dr. Horváth Péter (245/81,85,79) is mindent elkövettek, hogy megszorongassák riválisukat, nyolc illetve kilenc ütéssel lemaradva, ezúttal az ezüst és bronz érmekkel kellett beérniük. A nőknél a dobogóra Turkovics Ilona (270/96, 88, 86), Zsadányi Ildikó (277/99,88,90) összesítéssel állhatott.

Az idén bevezetett szuper szenior női kategória bajnoki címét 2016 női szenior bajnoka, Molnár Lászlóné (278/98,90,90) szerezte meg,  a második Kovácsné Földesi Katalin (291/93,100,98), míg a bronzérmes a többszörös szenior női bajnoknő, Vainio Győri-Molnár Mária (297/100,97,100) lett.

A férfi szuper szeniorok között a harmadik nyílt bajnoki címét behúzó Ellis Donald (USA) (264/92, 80,92) diadalmaskodott, a második helyen, és egyben magyar bajnokként, Juhász Sándor (298/103,99,96), míg a harmadikként Kuthy Zoltán (300/102,97,101) végzett.

A  bruttó csapatbajnokságot a Dr. Horváth Péter, Koller György, Baldauf László, Hatvári Árpád alkotta csapat nyerte, a nettó eredmények alapján a Dr. Takács János, Gratzl Ferenc, Kovács Titusz, Nagy István együttese került ki győztesként.

 

VÉGEREDMÉNYEK

 

Horvath Joseph átvette a vezetés

2020. szeptember 16.

A szenior bajnokság második fordulójában Horvath Josephnek (+11) négy ütés előnnyel sikerült átvenni a vezetést, a nők versenyében Batta Krisztina (+13) továbbra is sima győzelemre készül.

2018 férfi szenior bajnoka négy bogey-val fordult, de egyre inkább magára talált a pálya második felén, végig par-ra hozta a szakaszokat, a 16-on pedig birdie-vel fejelte meg az eredményt. Tőle négy ütéssel lemaradva Dr. Takács János (+15) áll, akinek hullámzó játékába tripla bogey is becsúszott, őt Huyen Vuong Hoang +19-es score-ral követi.

A hölgyeknél Batta Krisztina ugyan tovább növelte előnyét, de kevésbé sikeres kört mondhatott magáénak, ma +9-el zárt.  2019 női szenior bajnokát Turkovics Ilona +40, Zsadányi Ildikó +43 ütéssel követi.

A szuper szenioroknál Molnár Lászlóné (+44) és Ellis Donald (+28) áll a második forduló után a kategória mezőny élén.

Eredmények & startlista

 

Batta és Baldauf az élen

2020. szeptember 15.

 

Batta Krisztina és Baldauf László vezeti a 31. Magyar Szenior Nyílt Bajnokság magyar és nemzetközi mezőnyét, a szuper szenioroknál Kovácsné Földesi Katalin, Kuthy Zoltán, illetve Donald Ellis a listavezető.

Úgy tűnik, a nők mezőnyében messze földön nem talál kihívóra Batta Krisztina, aki már az első körben jelentős lépéselőnyre tett szert, miután két birdie-bogey egyenleggel, par-ral fordult. A folytatásban ugyan nem tudta megőrizni lendületét, de a nők hazai és nemzetközi mezőnyében így is messze kimagaslóan , +4-el zárt. Őt Kaincz Katalin +20, Hoang Thu, Dung  +21 ütéssel követi.

Ami a férfiak egymás elleni mérlegét illeti, ott a félidőben még a par-ral forduló Dr. Takács János és az egyetlen bogey-t behúzó Horvath Joseph bizonyult esélyesnek, de a folytatásban sorozatos dupla-tripla bogey-kal rontottak. Az élre Baldauf László tört, aki +3-al vágott ugyan neki az utolsó kilenc szakasznak, a többieknél azonban némiképp kiegyensúlyozottabban játszott, így végül két ütéssel előzte meg riválisait a magyar és nemzetközi tabellán, Vuong Hoang Huyent, Horvath Josephet és Dr. Takács Jánost. A szuper szenioroknál Ellis Donal (92) és Kuthy Zoltán (102), a nőknél Kovácsné Földes Margit (93) áll az élen.

 

Eredmények & startlista

 

A szeniorok is bajnokavatásra készülnek

2020. szeptember 14.

A szenior és a szuper szenior golfozók is bajnokot avatnak majd a szeptember 15-én kezdődő, háromnapos 31. Magyar Szenior Nyílt Bajnokságon. Az utazási korlátozások miatt csupán hetvennyolc versenyző áll rajthoz, de idén először, szuper szenior női és csapatverseny is borzolja majd a kedélyeket a Balaton Golf lankáin.

 

A nevezők között az elmúlt évek favoritjai is elütőre állnak, 2019 bajnokai, Dr. Horváth Péter (2017 bajnoka is) és Batta Krisztina, de Horvath Josephet (2018), valamint a háromszoros győztest, Kovács Tituszt (2014-2016) is ott találjuk az esélyesek között.

A szervezők - a tavalyi számokat is túlszárnyalva -, idén több mint száz nevezőre számítottak. A koronavírus-járvány miatt bevezetett óvintézkedések azonban a szeniorok nemzetközi viadalát is érintették. Közel húsz külföldi játékos jelezte, hogy az utazási korlátozások miatt nem tud részt venni a bajnokságon, így kizárólag a Magyarországon tartózkodó, külföldi állampolgárok versenyeznek majd a nyílt díjakért.

Szenior és szuper szenior magyar kategóriákban bruttó, a nemzetközi mezőnyben nettó helyezetteket is hirdetnek, a csapatok versenyébe hét négyfős csapat nevezett.

A klub is felkészült a különleges körülmények között zajló bajnokságra. A pálya állapotát a hétvégi ranglista versenyhez képest tovább tökéletesítették, a klubházban pedig rendkívüli pandémiás intézkedéseket vezettek be: a maszk kötelező viselete mellett "egyirányúsították" a klubházat, a bárpultnál nem, kizárólag pincérnél lehet rendelni, a pályán pedig - a korábbi előírásoknak megfelelően - kötelező a távolságtartás, a zászló kezelésének kerülése.

STARTLISTA - 1. forduló

 

Összes hír