Amerikából jöttünk – Vadkerti Adél és Csányi Olivér Magyar Kupa győztesek

Vadkerti Adél és Csányi Olivér ezúttal hazai pályán csillantotta meg, milyen golftudásra tehet szert az a fiatal, aki amerikai egyetemi csapatban csiszolja golftudását. A 31. Magyar Kupa fináléjában magabiztos játékkal, Adél és Olivér egyformán hat birdie-egy bogey-val kápráztatta el a bajnokság népes mezőnyét.

Vadkerti Adél, aki számára a hazai pályán elért -5-ös score rekordnak számít, 2014 és 2015 után a harmadik Magyar Kupa bajnoki címét vehette át. A profi karriert is fontolgató bajnoknőnk úgy nyilatkozott, hogy lassan kezd hozzászokni a győzelmekhez, de a triplázás különleges számára:
" A koronavírus-járvány miatt itthon készültem a bajnokságra. Minden nap gyakoroltam a kedvenc pályámon, a  Pannonián, alaposan átgondoltam a taktikát, és bár az első napon nem volt elég a koncentráció, a második fordulóra sikerült a legjobbat kihozni magamból."

A bruttó női kategória nem hozott szoros eredményt, a második helyen Kiss Polett Karolinának, egy szépítő +2-es záró körrel sikerült megelőznie Berkenyei Daniellát, aki az első forduló után mindössze egyetlen ütésre állt Vadkerti Adéltól, ám a fináléban a +10-es score csak a bronzéremhez volt elegendő.

Újdonsült bajnokot avattak a férfi mezőnyben. Csányi Olivér, aki - Adéllal ellentéTben - alig tudott edzeni, szinte most kezdi a szezon:
" A koronavírus alaposan átírta az idei nemzetközi versenynaptáramat, idő előtt kellett hazautazni, így online, itthon fejeztem be a tanulmányaimat, és a tetejében, egy makacs kézsérülés is közbeszólt. Alig tudtam gyakorolni, ennek ellenére a játékstílussal elégedett voltam, különleges számomra az első Magyar Kupa cím."

A férfiaknál kiélezett küzdelem folyt és csak nüanszok döntöttek a pozíciók felett. A fináléban Závaczki Bálint remek játékkal, par alatt kettővel szépített, és bár öt ütéssel maradt el Csányi Olivértől, a dobogó második helyére sikerült felállni. Tőle mindössze egyetlen ütés különbséggel, a harmadik helyen Stöllinger Viktor végzett. Fülöp Gergő, aki -1-gyel vezette a nyitókör után a mezőnyt, +3 összesített eredménnyel az ötödik helyre szorult.

VÉGEREDMÉNY

NŐI BRUTTÓ FÉRFI BRUTTÓ
1 VADKERTI ADÉL -1 76  67 143 1 CSÁNYI OLIVÉR -5 72  67 139
2 Kiss Polett Karolina +12 82 74 156 2 Závaczki Bálint 0 74  70 144
3 Berkenyei Daniella +15 77  82 159 3 Stöllinger Viktor +1 72  73 145

 

NETTÓ EREDMÉNYEK

NŐI 1 Nguyen Thi Oanh (135) 2 Kocsis Réka (139) 3 Sándor Virág (147)
FÉRFI 1 Stöllinger Alex (127) 2 Krämer András (136) 3 Mutsy Péter (137)
SZENIOR NŐI 1 Hoang Thu Dung (145) 2 Turkovics Ilona (148) 3 Nguyen Thi Kim Oanh (150)
SZENIOR FÉRFI 1 Tran Van Vinh (133) 2 Molnár Mihály (138) 3 Bozsaky János (143)
JUNIOR LÁNY 1 Stern Lea Sára (139) 2 Sántha Laura (144) 3 Koharek Anna (145)
JUNIOR FIÚ 1  Novák Botond (137) 2 Williams Jaxson (138) 3 Fülöp Gergő (139)

Le a kalappal

2020. június 27.

Megsüvegelendő eredménnyel rukkolt elő Fülöp Gergő a 31. Magyar Kupa első fordulójában: -1-gyel fordult, és előnyét a hátsó kilenc szakaszon is sikerült megtartania. A nőknél +4-gyel Vadkerti Adél vezeti a mezőnyt annak ellenére, hogy kissé döcögősre sikeredett a kör.

Nagy tolongás alakult ki a férfiak mezőnyében, a finálé sokváltozós is lehet. Csányi Olivér és Stöllinger Viktor mindössze egyetlen ütés távolságra áll a vezető Fülöp Gergőtől, de a mögöttük szorosan álló Závaczki Bálint és Ralph Müller is beleszólhat a dobogós helyezésekbe. A 6.helyen ifj. Sárközi Richárd, Zilahy Csaba és Meznerics Gergely +3-al követi őket, a Koller György, Krämer András, Horvath Joseph, Szeberényi Máté, Szalay Attila alkotta ötös pedig +5-el jár a nyomukban.

A nőknél Vadkerti Adéltól egy ütés távolságra áll Berkenyei Daniella, aki még -1-gyel fordult, azonban a tripla-bogey után már csak bogey-k hullottak, így végül +5-el zárta a nyitó kört. A harmadik helyre Kocsis Réka +7-el futott be.

Luu Manh Hung a 17. szakaszon hole-in-one-t ütött, ezzel 123 méterről talált a lyukba.

A Magyar Kupa küzdelmei vasárnap 8.00 órakor folytatódnak a 1-es és 10-es elütőkről.

EREDMÉNYEK - 1. FORDULÓ

STARTLISTA - 2. FORDULÓ

31. MAGYAR KUPA 1. FORDULÓ 
FÉRFIAK NŐK
1 Fülöp Gergő -1 71 1 Vadkerti Adél +4 76
2 Csányi Olivér 0 72 2 Berkenyei Daniella +5 77
3 Stöllinger Viktor 0 72 3 Kocsis Réka +7 79

Rekordnevezés a Magyar Kupára

2020. június 25.

Óriási népszerűség övezi a Pannonia Golf Clubban rendezendő 31. Magyar Kupa küzdelmeit. A jelentkezési határidőre közel 160 versenyző adta le nevezését, versenyindulási jogot azonban 138-an szerezhetettek.

A koronavírus-járvány miatt április 25-26-ról, június 27-28-ra halasztott bajnokságra rekordszámú, közel 160 golfozó nevezett. A Versenykiírásban alapján, hendikep sorrend szerint, 138 golfozó szerzett indulási jogot, köztük 52-en  indulnak 10 alatti hendikeppel.

A mezőny favoritjai között ott találhatjuk az amerikai szemesztert éppen befejező, kétszeres női kupagyőztest, Vadkerti Adélt, valamint Csányi Olivért. A bajnoki cím sorsába azonban a tavalyi dobogósok, Rózsa Dávid, Horvath Joseph, Berkenyei Daniella, Batta Krisztina, vagy 2016 bajnoka, Závaczki Bálint és ifj. Sárközi Richárd is könnyen beleszólhatnak. A balatoni trióból, a kétszeres címvédő Kötél Bence, Bertényi Bence, Horváth Ákos, valamint a kétszeres női bajnok, Jaczkovics Emma már biztosan a Szlovén Junior Bajnokságot választja a szezon első szövetségi versenyével szemben.

Bízunk abban, hogy ezúttal az időjárás is a versenyzők, no meg a szervezők mellé áll, és a Pannonia Golf Club híresen gondozott pályája ezúttal friss bajnokokat avathat.

 

STARTLISTA - 1. forduló

 

31. MAGYAR KUPA
2020. június 27-28.
PANNONIA GOLF & COUNTRY CLUB
ELFOGADOTT NEVEZŐK NÉVSORA
# Név Hcp Kategória
1 Závaczki Bálint +0.6 Junior U18 fiú
2 Csányi Olivér +0.7 Felnőtt férfi
3 Vadkerti Adél 0,2 Felnőtt női
4 Ifj Sárközi Richárd 1,2 Junior U18 fiú
5 Rózsa Dávid 1,9 Felnőtt férfi
6 Szeberényi Máté 2,6 Felnőtt férfi
7 Stöllinger Viktor 2,7 Junior U16 fiú
8 Berkenyei Daniella 3 Junior U16 lány
9 Somogyi Bence 3,3 Junior U16 fiú
10 Greff Bálint 3,9 Felnőtt férfi
11 Fülöp Gergő 4 Junior U18 fiú
12 Benke Ákos 4,4 Junior U18 fiú
13 Czernecki Laura 4,5 Junior U18 lány
14 Koller Gyorgy 4,7 Senior férfi
15 Müller Ralph 4,7 Felnőtt férfi
16 Krämer András 4,7 Felnőtt férfi
17 Hatvári Árpád 5 Senior férfi
18 Batta Krisztina 5,2 Senior női
19 Meznerics Gergely 5,2 Felnőtt férfi
20 Kovács Alex 5,6 Junior U18 fiú
21 Zilahy Csaba 5,6 Felnőtt férfi
22 Lehoczky Fanni 5,7 Junior U18 lány
23 Rádonyi Kristóf 5,8 Felnőtt férfi
24 Horvath Joseph 6 Senior férfi
25 Briglovics Gábor 6,1 Felnőtt férfi
26 Dr. Horváth Péter 6,3 Senior férfi
27 Kiss Polett Karolina 6,5 Felnőtt női
28 Koharek Anna 6,5 Junior U16 lány
29 Magyar Krisztián 6,5 Felnőtt férfi
30 Horváth Erik 6,6 Junior U18 fiú
31 Baldauf László 6,7 Senior férfi
32 Bohács Zsolt 6,7 Senior férfi
33 Ifj. Csiki Péter 6,8 Felnőtt férfi
34 Mutsy Péter 7 Felnőtt férfi
35 Sántha Laura Lídia 7 Junior U16 lány
36 Szalay Attila 7,4 Felnőtt férfi
37 Sátori Ferenc 7,7 Felnőtt férfi
38 Vuong Hoang Huyen 7,7 Senior férfi
39 Vu Péter 7,8 Junior U16 fiú
40 Kocsis Réka 8,4 Felnőtt női
41 Kokol Ferenc 8,5 Felnőtt férfi
42 Takács János 8,6 Szenior férfi
43 Gratzl Ferenc 8,8 Senior férfi
44 Hideg János 8,9 Senior férfi
45 Karvász Tamás 8,9 Senior férfi
46 Urbán László 9,3 Senior férfi
47 Véh Balázs 9,5 Felnőtt férfi
48 Jackson Thomas 9,6 Junior U16 fiú
49 Wynn Mike 9,6 Felnőtt férfi
50 Vargha András 9,6 Felnőtt férfi
51 Dudas Károly 10 Felnőtt férfi
52 Zsimán-Lebovics Zénó 10 Junior U12 fiú
53 Bozsaky Márk 10,1 Felnőtt férfi
54 Salamon Balázs 10,3 Felnőtt férfi
55 Hoffmann Annamária 10,4 Junior U16 lány
56 Károly Ádám Endre 10,5 Junior U16 fiú
57 Huszti György 10,6 Felnőtt férfi
58 Székely Tamás 10,7 Senior férfi
59 Kovács Gergő 10,9 Junior U14 fiú
60 Novák Botond 10,9 Junior U18 fiú
61 Klokocs István 11 Felnőtt férfi
62 Le Viet Hung 11 Felnőtt férfi
63 Nguyen Le dung 11 Felnőtt férfi
64 Bakonyi Zoltán 11,2 Felnőtt férfi
65 Sántha Ádám Attila 11,2 Junior U14 fiú
66 Hadfi Dániel 11,3 Felnőtt férfi
67 Stern Lea 11,5 Junior U14 lány
68 Dákó Szabolcs 11,6 Felnőtt férfi
69 Nagy Ármin 11,7 Junior U14 fiú
70 Turkovics Ilona 11,8 Senior női
71 Reska János 11,9 Felnőtt férfi
72 Törőcsik Attila 11,9 Felnőtt férfi
73 Do Van Tu 12 Felnőtt férfi
74 Koplányi Tibor 12,2 Senior férfi
75 Ifj. Behán Attila 12,6 Junior U16 fiú
76 Iván György 12,7 Senior férfi
77 Tőkés Péter 12,7 Felnőtt férfi
78 B. Kiss Gergely 13 Felnőtt férfi
79 Szeberényi Zsolt 13,2 Senior férfi
80 Nagy István 13,3 Senior férfi
81 Tóth János 13,4 Senior férfi
82 Sándor Virág 13,4 Felnőtt női
83 Hideg Ádám 13,5 Felnőtt férfi
84 Hajdu István 14 Felnőtt férfi
85 Hoang Tu Dung 14,1 Senior női
86 Sánta Zoltan 14,1 Felnőtt férfi
87 Gyimesi Tibor 14,2 Felnőtt férfi
88 Malatyinszki Tamás 14,3 Senior férfi
89 Stöllinger Alex 14,3 Felnőtt férfi
90 Mutsy Árpád 14,4 Felnőtt férfi
91 Molnár Lászlóné 14,5 Senior női
92 Andrási Miklós 14,8 Senior férfi
93 Molnár Mihály 15 Senior férfi
94 Zsimán József Alpár 15 Felnőtt férfi
95 Movik Gabriella 15,1 Felnőtt női
96 Stöllinger Martin 15,1 Felnőtt férfi
97 Kovács Gy. Tamás 15,6 Felnőtt férfi
98 Rozman Peter 15,7 Felnőtt férfi
99 Dietrich Gábor 15,8 Senior férfi
100 Máthé István 15,8 Senior férfi
101 Dietrich Tamás 16,1 Senior férfi
102 Dr.Lex Annamaria 16,3 Felnőtt női
103 Sándor Lajos 16,5 Senior férfi
104 Juhász Sándor 16,6 Senior férfi
105 Kócs Olivér 16,7 Felnőtt férfi
106 Csíki Árpád 16,9 Felnőtt férfi
107 Erdei Éva 17 Senior női
108 Jakobi László 17 Senior férfi
109 Sebők Imre 17 Felnőtt férfi
110 Carroll Benjamin 17,1 Junior U18 fiú
111 Sam Kim Anh 17,2 Felnőtt női
112 Bözöri Imre 17,5 Senior férfi
113 Károly Áron Nimród 17,6 Felnőtt férfi
114 Jaxson Williams 18,1 Junior U14 fiú
115 Luu Manh Hung 18,1 Felnőtt férfi
116 Sajner Zsuzsanna 18,1 Felnőtt női
117 Szűcs László 18,5 Felnőtt férfi
118 Kuzma András 16,1 Junior U16 fiú
119 Papp János 19 Felnőtt férfi
120 Varga Irén 19,3 Senior női
121 Fiserné dr. Koplányi Eszter 19,7 Felnőtt női
122 Góg László 19,8 Felnőtt férfi
123 Uhel Gábor 20,6 Senior férfi

 

Összes hír