Aloha 2021!

Rájátszás döntött az év első PGA Tour versenyén, a  6,7 millió dollár összdíjazású Sentry Tournament of Champions négynapos viadalán, ahol harmadik tour győzelemével az amerikai Harris English hét éves sikertelen időszakra tett pontot.

A Hawaii mesés trópusi környezetében rendezett Bajnokok Tortáján rendszerint erős mezőny, az elmúlt év PGA bajnokai gyűlnek össze. A koronavírus-járvány miatt átszabott versenysorozat azonban mindössze 12 profi győzelmet hozott, így par 73-as Plantation Course  42 fős mezőnye a Tour Championship top játékosaival egészült ki. Az indulók között találtuk az elmúlt évek bajnokait:  Justin Thomast (2020,2017), aki tavaly szintén playoff-ban szerezett győzelmet, a világelső Dustin Johnsont (2018), valamint  Xander Schauffelet (2019) is.

English már az első fordulóban erősen kezdett, egy bogey-mentes, -8-as körrel Thomassal került az élre, és vezető pozícióját végig meg is tudta őrizni. A döntőben végül a chilei Joaquin Niemann egy 64-es körrel rukkolt elő, így rájátszásra kényszerítette a 31 éves amerikait, aki higgadt játékkal birdiezett, így ő szerezte meg a győztesnek járó 1,34 millió dollárt és foglalta el a FedEx tabella második helyét. Harmadikként a címvédő Justin Thomas, egy ütéssel különbséggel végzett.

VÉGEREDMÉNY

1. Harris English -25 65 67 66 69 267 / PO 1
2. Joaquin Niemann -25 69 67 67 64 267 / PO 0
3. Justin Thomas -24 65 69 68 66 266

Összes hír