A kapitány értékel

Befejeződött az U16-os juniorok kontinesbajnoksága, a Mlada Boleslavban rendezett European Young Masters. A magyar válogatott - néhány kiemelkedő egyéni eredmény mellett - a 15. helyen végzett, a Nemzetek Kupáját az elmúlt évhez hasonlóan, Németország nyerte.

 

Huszonhét nemzet, 70 versenyzője vett részt az Európai Golf Szövetség szervezésében zajló bajnokságon. A mezőny erősségét mutatja, hogy a fiúknál a mezőny fele, a lányoknál, kétharmada indult pluszos hendikeppel. Magyarországot Jaczkovics Emma, Berkenyei Daniella és Somogyi Bence képviselte. A magyar csapat eredményét Hahn Roland, a juniorok szövetségi kapitánya értékelte:

"Rendkívül erős mezőnyben, szélsőséges időjárási körülmények között kellett a magyar válogatottnak helytállni. Az első két fordulóban az erős szél, a döntőben az éjszaka esett eső, így a nedves pálya nehezítette a játékot.

A lányok közül kiemelném Berkenyei Daniellát, akinek a harmadik fordulóban sikerült stabilizálni a játékát, +4-et játszott és ezzel a 25. helyen végzett. Jaczkovics Emmának a második forduló sikerült a legjobban, ott +6-al jött le a pályáról, végül a 26. helyen zárt.

Úgy gondolom, hogy Somogyi Bencén nagyon nagy volt a nyomás az első napon, tudván, hogy nincs mozgástér, miután a csapateredménybe a három legjobb score számított bele. Ennek ellenére, fel tudott állni, és a második fordulóban +3-at hozni, mely a legjobb köre is volt egyben.

A magyar csapat összesítettben Luxemburgot megelőzve, a 15. helyen végzett, mely véleményem szerint még jobb lehetett volna, ha Bertényi Bence nem mondja le a részvételt."

A csapatversenyt Németország (-10), a lányok versenyét a német Emilie Von Finckenstein (-8) nyerte, a fiúknál a francia Maxence Giboudot lett az első.

A magyar csapat végeredménye

LÁNYOK
25. Berkenyei Daniella +21 81, 80, 76 237
26. Jaczkovics Emma +23 80, 78, 81 239
FIÚK
35. Somogyi Bence +32 92, 75, 81 248
CSAPAT
15. Magyarország +76 253, 233, 238 724

EYM - Bence megrázta magát

2020. augusztus

28.Bravúros, +3-as kört zárt a European Young Masters folytatásában Somogyi Bence, Jaczkovics Emma és Berkenyei Daniella továbbra sem érzi a pályát.

Somogyi Bence megrázta magát, és optimistán vágott neki a European Young Masters második fordulójának. Bence ígéretes par-ral fordult, és ugyan két bogey-t, egy dupla bogey-t is behúzott, de az utolsó szakaszon birdie-vel szépített, így +3-al fejezhette be, így négy pozíciót javított a tabellán. A fiúk mezőnyét a német Tom Haberer -2 ütéssel vezeti.

Jaczkovics Emma két, Berkenyei Daniella egy ütéssel tudott mindössze javítani játékján, ami további pozícióvesztéssel járt. A lányok versenyében a német Charlott Back -3-al áll az első helyen.

A csapatversenyben Richard Teder 71-es körével Észtország jelentősen javított összetett eredményén, így válogatottunk a 16. helyre csúszott. Teljes a német dominancia,  a Nemzetek Kupáját is Németoroszág uralja -7 összesített eredménnyel.

A befejezésben Berkenyi Daniella 7.50, Jaczkovics Emma 8.10, Somogyi Bence 8.30-kor kezd.

STARTLISTA & EREDMÉNYEK

 

Első ütések után

2020. augusztus 27.

Nehéz napon van túl a magyar csapat a European Young Masters nyitányában. Bár a lányok 31 fős mezőnyében mindössze egyetlen mínuszos eredmény született, melyet a mezőnyt vezető német Emilie Von Finckenstein húzott be, Jaczkovics Emma és Berkenyei Daniella nem tudott stabil játékot nyújtani. Emma +8 ütéssel, harmadmagával a T21., Daniella egy szlovák versenyzővel a T24. helyen végzett. Somogyi Bence sem tudta hozni a jól megszokott formáját, +20-al a 39. helyről várja a folytatást. A fiúk mezőnyét az olasz Favio Michetti -2 ütéssel vezeti.

A Nemzetek Kupájában a magyar válogatott 17 csapat közül Észtország és Luxemburg előtt, 253 ponttal, a 15. helyre került. Az élen 214 ütéssel Olaszország csapata áll.

A második fordulóban Emma 7:40, Daniella 8:00, Bence 9:10 órakor kezd.

STARTLISTA & EREDMÉNYEK

European Young Masters kihívásokkal

2020.augusztus 25.

A koronavírus-járvány miatt új időpontban, augusztus 27-29. között kerül sor az Európai Golf Szövetség, U16 juniorok számára, évente rendezett egyéni és csapatversenyére, a European Young Masters-re.

Megérkezett a Prágától 60 kilométerre fekvő Mlada Boleslavba a Hahn Roland, a juniorok szövetségi kapitánya által vezetett magyar csapat is. Idén Berkenyei Daniella, Jaczkovics Emma és Somogyi Bence képviseli hazánkat a kontinensviadalon, ahol 21 nemzet ifjú versenyzője vesz részt. Nem lesz könnyű dolga a magyar fiataloknak, hiszen a 39 junior fiúnak több mint a fele, a 31 lány golfozónak pedig a kétharmada pluszos hendikeppel indul. A Nemzetek Kupájában a három legalacsonyabb egyéni score-t elérő csapatokat díjazzák majd.

Résztvevő országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Észtország, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Svájc, Törökország

2019-ben a csapatversenyt Németország nyerte, Magyarország 27 nemzet közül a 22. helyet szerezte meg Berkenyei Daniella, Jaczkovics Emma, Kötél Bence és ifj. Sárközi Richárd játékával.

STARTLISTA & EREDMÉNYEK

Összes hír