Izgalmakkal és parázs csatákkal folytatódott a Master Good Junior Tour Máriavölgyben

Nem lassít a hazai utánpótlás-bajnokság, július 20-án a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub technikás, gyönyörűen előkészített pályáján csaptak össze a junior golf legígéretesebb hazai tehetségei. A Master Good Junior Tour ötödik állomásán összesen 37 ifjú golfozó vágott neki a szakaszoknak, ahol a fiatalok ismét bizonyították kiváló felkészültségüket.


A vakáció és a feszített versenynaptár ellenére motivált mezőny gyűlt össze Máriavölgyben, ahol a pálya ezúttal komoly stratégiai felkészültséget igényelt. A fiatalok nemcsak egymással és a pálya adottságaival, hanem a nyári meleggel is sikeresen megküzdöttek, igazi örömgolfot és kiélezett klubcsatákat láthatott a közönség. A versenyzők hidratáltságáról és a szükséges plusz energiáról a sorozat partnere, a VIWA vitaminvizek gondoskodtak, így a juniorok végig maximális fókusszal és frissességgel teljesíthették a szakaszokat.

U18-as korosztály – A legidősebbek presztízsharca

  • Fiúk: Ebben a korcsoportban Rajmon Bálint (Golfiesta SE) nyújtott kiemelkedő és magabiztos játékot. Kiváló formáját bizonyítja, hogy mindössze 79-es bruttó ütésszámmal fejezte be a 18 szakaszt, amivel határozottan utasította maga mögé a mezőnyt. A második helyen a Forest Hills Golf Club versenyzője, Gál Levente végzett 106 ütéssel.
  • Lányok: A legidősebb lányoknál Jackson Victoria Lara (Zala Springs Golf Resort) folytatta sikersorozatát. Nagyszerű, fegyelmezett pályamenedzsmenttel, 85-ös bruttó ütéssel, magabiztosan hódította el az aranyérmet, újfent igazolva, hogy korosztálya egyik legstabilabb játékosa.

U16-os korosztály – Highland-uralom és hazai parádé

  • Fiúk: A Budapest Highland Golf Club fiataljai valósággal kisajátították a dobogót. A kategória bajnoka Bács Erik Gellért lett, aki remek, 89-es ütésszámmal zárt. Őt klubtársa, Földesi Patrik Zeusz követte a második helyen 100 ütéssel, míg a bronzérem szintén a Highlandhez került Szverle Erik jóvoltából.
  • Lányok: A lányoknál igazi hazai ünnepet láthattunk, hiszen a Botaniq Máriavölgyi Golf Klub versenyzői foglalták el a teljes dobogót. A győzelmet Képes Kira szerezte meg, aki egészen parádés, 81-es bruttó ütéssel játszotta végig a hazai szakaszokat. A második helyre Le Thu Anh érkezett be (92 ütés), a harmadik Pintér Panka lett (95 ütés).

U14-es korosztály – Ismerős arcok a csúcson

  • Fiúk: A Continental Citygolf Club ifjú tehetségei megismételték a tatai forduló bravúrját. Horváth Lóránt ismét kirobbanó formában játszott, és 82-es ütéssel szerezte meg az első helyet. Szorosan a nyomában, mindössze két ütéssel lemaradva érkezett be klubtársa, Wochna Roland (84 ütés), míg a harmadik helyet a hazai pályán versenyző Tai Jixiong kaparintotta meg.
  • Lányok: A lányok mezőnyében a Zala Springs Golf Resort versenyzői arattak kettős győzelmet. A tatai forduló után ezúttal Sebestyén Zsófia állhatott a dobogó legfelső fokára, miután 93-as ütéssel teljesítette a távot. Mögötte klubtársa, Nyemetz Emma zárt másodikként 96 ütéssel, a harmadik helyet a Highland játékosa, Lohn Abigél szerezte meg (100 ütés).

Junior nettó kategória
A nettó értékelésben a saját játéktudásukhoz mérten legstabilabb teljesítményt nyújtó golfozókat díjazták, ahol rendkívül szoros eredmények születtek:

  1. Fauszt Kende (Continental Citygolf Club, Junior U10) – Kimagasló játékkal, a legfiatalabbak közül győzedelmeskedett a teljes mezőny felett.
  2. Reményi Beten Leonárd (Balaton Golf Club, Junior U16) – Kiegyensúlyozott, okos golffal szerezte meg az ezüstérmet.
  3. Mustafin Askar (Zala Springs Golf Resort, Junior U12) – Újra bizonyította stabilitását, és értékes dobogós helyet hozott el klubjának.

U12-es fiúk – Highland-fölény a pódiumon
A jövő reménységei között a Highland fiataljai diktálták a tempót a számukra kijelölt szakaszokon. A győzelmet a nagyszerűen koncentráló Nagy Boldizsár Alex zsebelte be, míg az ezüstérmet klubtársa, Keresztes Kornél István vihette haza. A hazai szurkolók nagy örömére a máriavölgyi Kószó Ádám is remekelt, és megszerezte a harmadik helyet.

U10-es lányok – A Klekler-testvérek nagy visszavágója
A legkisebb lányoknál egy tiszta Highland-házirangadó alakult ki, ami a tatai forduló izgalmas folytatása volt. Ezúttal fordult a kocka a testvérek között, a parádésan játszó Klekler Lili szerezte meg a bajnoki címet, míg Klekler Petra ezúttal a második helyen zárt. A dobogó harmadik fokára Fedor Léna állhatott fel, teljessé téve a fővárosi klub dominanciáját ebben a kategóriában.

Összes hír
Hibás RSS.