Radikálisan változik a PGA Tour
Új éra kezdődik a legrangosabb profi golfsorozat, a PGA Tour versenynaptárában, ahol 2024-től kezdődően nyolc „no-cut” versenyt rendeznek, mindegyiket csökkentett, 70-78 játékossal. A győzteseknek megemelt díjazás és FedExCup-pontok járnak.
A PGA vezetői szerdán jelentették be a sorozat megújítását. A jövő évtől nyolc olyan tornát rendeznek majd, melyen a szokásosnál kisebb, 70-78 fős mezőny állhat elütőre, a 36. szakasz után pedig nem lesznek kiesők, azaz valamennyi golfozó végig játszhatja a négy versenynapot. Az új versenyforma jelentősen magasabb pénzdíjjal kecsegtet, és a 18 millió dolláros fődíjért zajló FedEx-kupába is több pontot lehet majd gyűjteni.
A nyolc új torna mellett a szezon többi nagy versenye, a négy major viadal, a FedEx-kupát záró három playoff-verseny, valamint a The Players továbbra is a naptár része marad. Rory McIlroy, a PGA Tour stratégiai testületének játékosigazgatója elmondta, hogy minden versenyző számára lehetőség nyílik kvalifikálni magát a kiemelt versenyekre még akkor is, ha a mezőny kisebb lesz.
A PGA nem titkoltan azért döntött a változtatások mellett, hogy megállítsa a játékosok átigazolását a tavaly debütált rivális szériába, a LIV-be. A szaúdi finanszírozással létrehozott sorozat által kínált dollármilliók kedvéért olyan sztárok hagyták már el a PGA-t, mint Phil Mickelson, Sergio Garcia, Brooks Koepka, Dustin Johnson, Bryson DeChambeau és Cameron Smith.