Hajszálnyira a bravúrtól

A negyeddöntőkkel folytatódott a Pannonia Golf & Country Clubban az EGA csapatbajnokság. A férfiaknál Málta, Görögország, Szerbia, Törökország, és Albánia csapata került ki győztesként, a nők versenyében Görögország, Lettország, Liechtenstein és Magyarország hozta a meccseket. A magyar férfi válogatott nem adta könnyen, de végül alul maradt a görög csapattal szemben, így a helyosztókért küzdhet.


Pattanásig feszült játékkörben veszített a magyar férfi válogatott 1&2-re a kontinensbajnokság negyeddöntőjében Görögországgal szemben. A Somogyi - Sárközi páros hiába hozta a 16. szakaszon 3&2-re a játszmát, egyéniben sem Závaczki sem Csányi nem tudta az előnyös pozíciókat a végsőkig megtartani és kihasználni. Závaczki a 16-szakaszon még egálban állt, majd a 17-esen Pantazidis nyert, a végső szakaszt pedig bogey-val fejezte be mindkét játékos. Csányi sokáig nyerőben állt, de a görög egészen a 20. szakaszig kényszerítette, hogy a döntetlent aztán maga javára fordítsa. Közel állt ugyan a csapat a győzelemhez, de a verseséggel már biztosan elszálltak a dobogós álmok. A folytatásban Ukrajnával küzdhet a férfi csapatunk a 5-8. helyek megszerzéséért.

FÉRFI NEGYEDDÖNTŐ EREDMÉNYEK

Málta 2,5 & 0,5 Liechtenstein
Ciprus 1 & 2 Szerbia
Magyarország 1 & 2 Görögország
Ukrajna 0,5 & 2,5 Törökország
Albánia 2 & 1 Románia

A junior magyar lányok mondhatjuk, hogy hozták a kötelezőt az alsó táblán Romániával szemben, mind a három mérkőzést győzelemmel zárták, így a folytatásban Szerbiával kerültek össze.

NŐI NEGYEDDÖNTŐ EREDMÉNYEK

Görögország 2 & 1 Luxemburg
Lettország 2 & 1 Észtország
Magyarország 3 & 0 Románia
Liechtenstein 2 & 1 Szerbia

A magyar férfi válogatottnak, Somogyi Bencének, ifj. Sárközi Richárdnak, Csányi Olivérnek és Závaczki Bálintnak a harmadik helyet sikerült kiverekedni az EGA Team Shield Championship stroke play fordulójában, így a felsőtáblán küzdhet a győzelmi álmok érdekében. A nők csapata mérsékelt kezdés után a tabella 7.helyéről az alsótáblára került.


Úgy tűnik, a Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság után Somogyi Bence (72) már nem akarja dobogós helynél alább adni, az EGA-csapatbajnokságon is folytatja sikertörténetét. Ehhez ifj. Sárközi Richárd (75), Csányi Olivér (77) és Závaczki Bálint (77) is sikeresen asszisztált ma, így a magyar férfi válogatott +8) - a ciprusi csapattal holtversenyben - az előkelő harmadik helyről várhatta a match play tábla beosztását. A legjobb stroke play eredményt Málta (+1) érte el, három ütéssel előzve meg Ukrajna együttesét, amely a nap legjobb score-jával (Grinberg Lev (-5)) büszkélkedhet A magyar férfi csapat az első match play fordulót Görögország ellen kezdi, a Somogyi-Sárközi foresome páros 11.10-kor, Závaczki 11.20-kor, Csányi 11.30-kor áll elütőre.

A nők versenyében a magyar junior lányok mérsékelten kezdtek, a legjobb teljesítményt Stern Lea (79) szállította a T13. helyen. Berkenyei Daniella (81), Sántha Laura (82) és Földházy-Nagy Zsófia (90) eredményével a 7.helyről a B-kosárba került a csapat, ahol az első match play kört Románia ellen vívja majd. A Sántha-Földházi páros 9-kor, Stern 9.10-kor, Berkenyei 9.20-kor indul. A legjobb egyéni teljesítményt a lett Bulkovska Katrina (72) és az ukrán Rastvortseva Elvira (72) érte el, a csapattagok Törökországot (+13) emelték a tabella élére, majd egy-egy ütés különbséggel Ukrajna és Lettország következik.

Összes hír