Dr. Krasznai Andrástól búcsúzunk

Megrendülten búcsúzunk Dr. Krasznai Andrástól, a Magyar Senior Golfozók társaságának alapító tagjától.


Dr. Krasznai András példamutatóan, szakmailag magas színvonalon, a szabályok, a törvényesség messzemenő tiszteletben tartása, a becsületesség megőrzése mellett tett egész élete során hitvallást, melyet pályáfutása, a golfsportban betöltött szerepe során elkötelezett tettekkel is bizonyított.

A Magyar Senior Golfozók Társaságának alapító tagja, 1995-2003 között a szervezet elnökeként irányította a hazai szenior golf élet fejlődését, majd tiszteletbeli elnökként maradt a szenior golfsport meghatározó személyisége.

2021-ig töltötte be a Magyar Golf Szövetség Fegyelmi Bizottságának elnöki címét, nevéhez olyan fontos szabályzatok megalkotása fűződik, mint a szervezet Etikai Kódexe vagy Fegyelmi Szabályzata.

2004-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2015-ben a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége által 1999-ben alapított Eötvös Károly-díjat, a legmagasabb hivatásrendi ügyvédi kitüntetést vehette át. A magyar golfélet több évtizedes elhivatott, meghatározó személyiségeként, a magyar golfsport legnagyobb elismerését, a Magyar Golf Szövetség által alapított Magyar Golfhírességek Csarnoka díjat 2011-ben ítélték oda.

Életútja például szolgál a jövő nemzedék számára.

Összes hír