Szövetségünk
az EGA és R&A tagja

Magyar Golf Szövetség

Magyar Golf Szövetség Hungarian Golf Federation

2016. július 23-24. – Magyar Amatőr Bajnokság

56. Magyar Amatőr Bajnokság – Rózsa Dávid és Szabó Antónia magyar bajnokok

Óriási győzelmet aratott a junior válogatott játékos, Rózsa Dávid, miután az első két napot követően végül a fináléban is stabilan tudta tartani a1vezető pozícióját és ezzel első felnőtt férfi bajnoki címét szerezte meg. Dávid, immár 2016 magyar bajnoka, 226 (75,75,76) összesített eredménnyel előzte meg végül Zilahy Csabát 234 (79,78,77), aki végi az élmezőnyben játszott. Tőle mindössze egyetlen ütéssel maradt le a junior Holló Zsombor 235 (78,80,77), aki a harmadik helyért járó serleget vehette át. A negyedik helyre tornászta fel magát végül a tavalyi harmadik helyezett, Szeberényi Máté, hatodikként Kötél Bence végzett. A két napon át is esélyes Csányi Olivér 239 (77,77,85) az utolsó napon hozott +13 ütéssel minden reménye elszállt a dobogós helyhez.

 

A hölgyeknél Szabó Antónia 236  (82, 79, 75), szintén a junior válogatott tagjaként állhat fel a dobogó a2legfelső fokára, aki a három forduló során folyamatosan tudott játékán javítani és ezzel Dávid mellett ő is az első felnőtt bajnoki címet mondhatja magáénak. A második helyen Vadkert Adél végzett 243 (82,81,80), a harmadik helyet Szemerey Lili szerezte meg 246 (87,81,78).

 

 

 

EREDMÉNYEKa4

Férfi bruttó kategória

I. hely – Rózsa Dávid  226 (75,75,76)

II. hely – Zilahy Csaba 234 (79,78,77)

III. hely – Holló Zsombor 235 (78,80,77)

Női bruttó kategória

I. hely – Szabó Antónia 236  (82, 79, 75)

II. hely – Vadkert Adél 243 (82,81,80)

III. hely – Szemerey Lili 246 (87,81,78)

 

56. Magyar Amatőr Bajnokság – továbbra is Rózsa és Csányi az élmezőnyben

2016. július 23.

Meggyőző játékkal fejezte be a Magyar Amatőr Bajnokság második fordulóját Rózsa Dávid 150 (75,75), a junior válogatott tagja, aki duplázta tegnapi eredményét, és ezzel továbbra is stabilan tartja a tabella vezető pozícióját. Tőle mindössze négy ütéssel lemaradva, Csányi Olivér 154(77,    77), immáron a felnőtt válogatott játékosaként következik, aki hiába ütött három parádés birdie-t is, szép számban akadtak bogey-k  a szakaszok megjátszása során. Zilahy Csabának  (79,78) viszont ma egy ütéssel jobb eredményt sikerült elérni, mint Rajki Istvánnak (78,79) , így összesítettben, 157 L1390743ütéssel a T3. helyen állnak. Holló Zsombor  158 (78,80), bár ma 2 ütéssel is L1390942elmaradt a tegnapi játékához képest, így is stabilan tartja pozícióját. Jelentősen javult Kötél Bence 160 (83,77) játéka, aki a mai +2-es score-ral a T13. helyről a 6. helyre ugrott.

Változott a sorrend a hölgyeknél, Szabó Antónia +7 ütéssel átvette a vezetést, őt Vadkerti Adél 163 (82,81) követi. Jancsik Renáta, (84,83)a mai score-jával a T18. helyről, a harmadik helyre lépett a hölgyek versenyében.

bbb

 

56. Magyar Amatőr Bajnokság – izgalmas csata az élmezőnyben

2016. július 22.

Izgalmas csata alakult ki az 56. Magyar Amatőr Bajnokság első fordulójában, ahol a juniorok és a felnőtt golfozók kiélezett viadalára számíthatunk. Az 56 férfi golfozók mezőnyét +3 ütéssel Rózsa Dávid vezeti, aki az első kilenc szakasz után +3-al fordult, majd két birdie következett, azonban végül a két bogeyRózsa Dávid visszaállította a 75-ös score-t. A második helyen együttállásban Csányi Olivér és Dr. Horváth Péter áll, +5 ütéssel, őket  a T4. pozícióban Holló Zsombor, Meznerics Gergely és Rajki István +6-tal követi. Meglepetésre, a tavalyi harmadik helyezett, Szeberényi Máté +9 score-t hozott mindössze össze, ami egyelőre a 8. hely megszerzéséhez volt elegendő. A hölgyeknél is izgalmas fordulatokra számíthatunk, hiszen az Egyesült Államokban élő, Böndicz Gergő egykori tanítványa, a mindössze 16 éves golfozó lány, Nagy Klára vezeti a tabellát +9 ütéssel, őt együttállásban Szabó Antónia és Vadkerti Adél +10 score-ral követi.

A második forduló legjobb flight-ja szombaton 8.00 órakor, az utolsó, 11.40-kor  startol.DSC00415

EREDMÉNYEK – 2016. július 22.

 

aaa

2016. július 21.

Várhatóan ideális körülmények között kerül sor a Magyar Golf Szövetség soron következő versenyére, az 56. Magyar Amatőr Bajnokságra, amelyet július 22-24. között, a kisoroszi Magyar Golf Club kiválóan előkészített pályáján rendezik. Idén hatvannyolc versenyző között dől el a magyar bajnoki cím sorsa.  Sűrű a nemzetközi golfnaptár, számos szenior marad távol a a hamarosan kezdődő Szenior Európa-bajnokság miatt, négy kiváló junior a European Young Masters-en versenyez, de sok golfozó hódol a hétvégi Forma 1 Magyar Nagydíjnak is.

Az induló hölgyek között azonban ott találjuk a tavaly parádés csatát vívott, de csak másodikként végzett Vadkerti Adélt. Riválisa, Briglovics Boróka, a magyar bajnok azonban nem tud indulni a cím megvédéséért, mert elhúzódó mandulaműtéte miatt az orvos távolmaradást javasolt. Adél is megsérült a múlt héten zajlott Osztrák Junior Bajnokság során, azonban kérdés, mennyire tud formába lendülni és ismét izgalmas, fordulatokkal teli csatát vívni a golfpályán. A férfiaknál sem lesz duplázás, hiszen nem indul Simmes Alexander a bajnoki serlegért, Závaczki Bálint, a tavalyi második helyezett pedig a Svájcban ma kezdődött European Young Masters versenyen áll elütőre. Így nem kérdés, hogy az egyik legesélyesebb bajnoki befutónak a magyar felnőtt válogatott tagjaként, Szeberényi Máté, a tavalyi bronzérmes számít, kérdés, talál-e igazi kihívóra a junior válogatott jelenlegi és egykori versenyzői között. Mindenesetre a bajnoki cím megszerzéséért versenybe száll az utóbbi időben egyre több nemzetközi és hazai díjat bezsebelő junior válogatott tagja is: Bertényi Bence, ifj. Csiki Péter, Holló Zsombor, Jaczkovics Emma, Kiss Polett Karolina, Kötél Bence, Rózsa Dániel, Rózsa Dávid, Szabó Antónia és Szemerey Lili. Az elmúlt év harmadik helyezettjét, Tóth Maya Napsugárt, Czernecki Laura Pannát, Greff Bálintot és Závaczki Bálintot azonban nélkülöznünk kell a verseny izgalmas pillanatai során, ők a European Young Masters erős nemzetközi mezőnyében akadnak majd riválisokra. A Junior Tour legifjabbjai is bátran állnak ki a felnőtt és junior társak ellen, hiszen ott találjuk a mezőnyben a tour helyezettjeit, többek között Gágyor Bálintot és ifj. Sárközi Richardot is.
A bajnokság első fordulója 8.00 órakor kezdődik.
STARTLISTA – 2016. július 22.

Vissza
Köszönet a Magyar Golf Szövetség támogatóinak
Gyémánt fokozatú támogatónk
OTP Bank
Arany fokozatú támogatóink
Audi R and A Magyar Olimpiai Bizottság
Technológiai Partnerünk
T-Systems
Ezüst fokozatú Támogatóink
Alpiq Exim Groupama Biztosító Samsung
Ásványvíz és üdítőital szállító partnerünk
Szigetközi Friss Víz
Szakmai Támogatónk
Mercedes-Benz Titleist
Médiatámogatóink
M4 Sport Republic Group MTVA