Út az LPGA felé – végleges Rózsa Csilla versenynaptára

Közzétette a Symetra Tour 2019.évi „Út az LPGA felé” hivatalos naptárát, ahol a versenyzők a szezon minden idők legnagyobb, 4 millió dollár rekord összdíjázásért állhatnak majd elütőre. A 24 versenyből álló sorozat szervezői a fordulók - LPGA színvonalat megközelítő - rendezése mellett, a folyamatosan emelkedő pénzdíjakat is szem előtt tartják, így több mint 45 ország, 350 golfozója között, minimum hat forduló során oszthatnak majd ki versenyenként legalább 200 000 dollár pénzdíjat. Kiemelkedő közöttük a május 23-26. között, a Lake Course of Grand National-on rendezendő forduló, ahol az összdíjazás 300 000 dollár lesz.

Rózsa Csilla, legsikeresebb golfozónőnk is véglegesítette 2019. évi versenynaptárát, melyben a Symetra Tour mind a 24 állomása, továbbá tíz LPGA kvalifikációs verseny szerepel. Csilla jelenleg az edzőjével, Tom Burnettel készül a szezonra, melyet a március 7-10. között rendezendő SKYiGOLF Championship-pel kezdi.

A Rózsa Csilla eredményeiről szóló beszámolókat,valamint a vele készült interjúkat a hungolf.hu hasábjain folyamatosan olvashatják majd.

Rózsa Csilla 2019.évi versenynaptára

március 7-10. – SYMETRA TOUR
SKYiGOLF Championship – FL

március 15-17. – SYMETRA TOUR
Florida’s Natural Charity Classic - Winter Haven, FL

március 18. – LPGA Local Open Qualifiers
BOH Founders Cup Qualifier
Longbow Golf Curse, Mesa, AZ

március 25. – LPGA Local Open Qualifiers
KIA Classic Qualifier
Aviara Golf Curse,Carlsbad, CA

március 29-31. – SYMETRA TOUR
IOA Championship – CA

április 5-7. – SYMETRA TOUR
Windsor Golf Classic – Windsor, CA

április 14. – LPGA Local Open Qualifiers
LOTTE Championship Qualifier
Ko Olina Golf Club- Kapolei, Oahu, HI

április 26-28. – SYMETRA TOUR
Murphy USA El Dorado Shootout - AS

április 29. – LPGA Local Open Qualifiers
LPGA Mediheal Qualifier
Lake Merced Golf Club, Daly City, CA

május 9-11. – SYMETRA TOUR
IOA Invitational – Milton, GA

május 15-17. – SYMETRA TOUR
Symetra Classic – Davidson, NC

május 20. – LPGA Local Open Qualifiers
Pure Silk Qualifier
Kingsmill Resort, River Course – Williamsburg, VA

május 23-26. – SYMETRA TOUR
TBD – Auburn, AL

május 31-június 2. – SYMETRA TOUR
Valley Forge Invitational – Pottstown, PA

június 3. – LPGA Local Open Qualifiers
ShopRite Classic Qualifier
Seaview Golf Club, Bay Course – Galloway, NJ

június 7-9. – SYMETRA TOUR
Four Winds Invitational – South Bend, IN

június 10.- LPGA Local Open Qualifiers
Meijer Classic Qualifier
Blythefield Contry Club, Grand Rapids, MI

június 14-16. – SYMETRA TOUR
The Forsyth Classic presented by Decatur Park District – Decatur, IL

június 21-23. – SYMETRA TOUR
Island Resort Championship – Harris, Michigan

június 28 – 30. - SYMETRA TOUR
Prasco Charity Championship – Cincinnati, OH

július 1. – LPGA Local Open Qualifiers
Thornberry Creek Qualifier
Thornberry Creek at Oneida, Oneida, WI

július 11-13. – SYMETRA TOUR
Donald Ross Classic at French Lick Resort – French Lick, IN

július 18-21. - SYMETRA TOUR
Danielle Downey Credit Union Classic – Rochester, NY

július 26-28. – SYMETRA TOUR
TBD -TBD

augusztus 2-4. – SYMETRA TOUR
Janesville Golf Classic – Janesville, WI

augusztus 9-11. – SYMETRA TOUR
PHC Classic – Milwaukee, WI

augusztus 16-18. – SYMETRA TOUR
FireKeepers Casino Hotel Championship – Battle Creek, MI

augusztus 19. – LPGA Local Open Qualifiers
CP Women’s Open Qualifier
Royal Regina Golf Club, Canada, Regina, SK

augusztus 29 – szeptember 1. – SYMETRA TOUR
Sioux Falls GreatLIFE Challenge – Sioux Falls, SD

szeptember 6-8. – SYMETRA TOUR
Garden City Charity Classic at Buffalo Dunes – Garden City, KS

szeptember 20-22. - SYMETRA TOUR
Guardian Championship – Prattville, AL

szeptember 23. – LPGA Local Open Qualifiers
Indy WIT Qualifier
Brickyard Crossing Golf Club, Indianapolis, IN

szeptember 27-29. - SYMETRA TOUR
IOA Golf Classic – Longwood, FL

október 3-6. – SYMETRA TOUR
Symetra Tour Championship – Daytona Beach, FL

Összes hír