Senior EB – Finnország 1. nap

Elkezdődött a 37. Senior Golf Európa Bajnokság Finnországban

Ma vette kezdetét a37. Senior Golf Európa Bajnokság Finnországban, a Hameenlinna, Aulanko Golf Club & Tawast Golf Clubban, melyen két magyar senior csapatunk is képviseli hazánkat. A csapatok névsorát 1 éven át tartó válogató után jelölte ki a válogatott szövetségi kapitánya, Jakobi László. Ennek megfelelően idén a bruttó csapatot Gratzl Ferenc (kapitány), Horváth József, Dr. Horváth Péter, Kovács Titusz, S. Nagy Csaba és dr. Takács János erősítik, míg a nettó csapat tagjai Jakobi László (kapitány), Nagy István, Koplányi Tibor, Darázs Attila, Molnár Mihály és nem utolsó sorban Dietrich Gábor. A csapatok nagy reményekkel utaztak Finnországba, valamennyien sokat tettek azért, hogy a játékuk javuljon, hogy egyre jobb eredményeket érhessenek el. Soha nem volt ilyen erős bruttó csapata a magyar senior válogatottnak, idén már reménnyel vehetik fel a küzdelmet az európai középmezőnnyel is, ami nagy előrelépés lehetne. A nettó csapat a két évvel ezelőtti bronz, a tavalyi ezüst után akár az aranyérmet is elhódíthatja, mert idén is egy nagyon jól felkészült csapat érkezett Finnországba.

Az első versenynapot követően Dietrich Tamás a Magyar Szenior Golfozók Társaságának elnök elmondta, hogy ez az egyik legjobban megszervezett Európa bajnokság. Már a versenyt megelőzően minden a csapatok rendelkezésre állt és a Finn szövetség és mindent megtesz a vendégcsapatok és a játékosok érdekében. A pályák extra minőségűek, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban hatalmasan nagy volt a hőség. A bruttó csapat jól kezdete a versenyzést, bár pár ütés benne maradt a csapatban. Szerencsére egy jó hangulatú, összetartó csapat, akik előre akarnak lépni. Egyenlőre a 16. helyet sikerült megszerezniük +44 ütéssel. Nem nagyon vannak elmaradva a mezőnytől, így még nagy esélyük van a javításra.

A nettó csapat remekül szerepelt a kezdő napon. Jelen pillanatban a 4. helyen állnak +12 ütéssel. A mai napon játékosaink bizonyították, hogy tudnak küzdeni és akarnak is. Az élmezőny itt is nagyon szoros, így még semmi sincs veszve és garantált, hogy nagyon izgalmas lesz a bajnokság további része is.

A versenynapot követően csapat meetinget tartottak játékosaink, ahol mindenki megosztotta mai tapasztalatait egymással. Természetesen azt is megbeszélték, hogy ki miben és hol hibázott, mi legyen a holnapi stratégia, hogy a következő versenynapon még jobb eredményeket érjenek el.

Az első  nap részletes eredményeit a következő linken találják:

http://www.suomengolfseniorit.fi/esga-senior-team-championship-cup-2018

 

Összes hír