Évindító interjú Makszin Áron főtitkárral

2018-as céljaink

Interjú  Makszin Áronnal a Magyar Golf Szövetség főtitkárával

Tavaly szinte a szezon végén vette át a stafétabotot és lépett hivatalba így már egy robogó vonatra szállt fel, és irányváltásra nem igen volt lehetősége...Talán azonban az idő elegendő volt ahhoz, hogy megismerje a Szövetség munkáját, kihívásait és az új elnökséggel együtt kialakítsák az idei elképzeléseket.

M.Á:

-Valóban a tavalyi év utolsó felében fő feladatomnak éreztem, hogy kollégáimmal és az új elnökséggel zökkenőmentesen lezárjuk a szezont. Úgy érzem ez fennakadás nélkül megtörtént.

Az elmúlt fél év remélhetőleg elegendő volt ahhoz, hogy megismerje a Szövetség munkáját, kihívásait és az új elnökséggel együtt kialakítsák az idei elképzeléseiket. Megosztaná velünk, hogy milyen új programokat, fejlesztéseket terveznek 2018-ban?

M.Á:

-Az előző fél év az új vezetőségnek is időt, és alkalmat  adott a tervezésre. Legfőbb stratégia célként a golfozók számának növelését tűztük ki. A tervezés  minden további lépését ez a gondolat határozza meg. A létszám növelését mind az iskolai korosztály, mind a felnőtt korosztályban szeretnénk elérni. Tavasszal indul (illetve folytatódik) az Országos Junior Program melynek keretében szeretnénk megduplázni a jelenleg kicsit több mint 150 fős junior golfozói létszámot. Iskolák bevonása és összekapcsolása a klubokkal, valamint a golfedzők intenzív bevonásával lehet sikeres ez az elképzelés. Iskola szünetben pedig folytatjuk a tavaly megkezdett Nyári táborok szervezését is. A programban résztvevőknek pedig Kezdő Junior versenyeket fogunk rendezni.

A felnőtt korosztály részére milyen eszközökkel szeretnék vonzóvá tenni a golfot? Sokan sok mindennel próbálkoztak már ezen a területen az elmúlt 25 évben, de az átütő siker mindeddig elmaradt...

 M.Á:

-Talán ez a legnehezebb feladat. Ars poeticám az apró lépésekkel történő előre haladás. A híres mondás szerint a kétezer mérföldes út is egyetlen kis lépéssel kezdődik. Nos, az idén egy felnőtt golfozókat és családokat megcélzó kedvezményes oktatási programot vezet be a Szövetség. A 10 órás kurzus végén pályaengedélyt lehet szerezni, és ezzel a Szövetségtől mindenki kap egy regisztrációs kártyát is. Ezzel minden magyar pályán már egyedül játszhat majd. A kurzus ára 29 ezer forint lesz, és reméljük ezzel a belépési feltételeket megkönnyítve sokkal több embert tudunk bevonzani. A program országos jellegű, a magyar klubok és oktatók közös programjaként  és összefogásával jön létre. Mindenki beletesz egy keveset és befektet a jövő érdekében! Minden oktató egy közös tematika szerint fog oktatni, egységes alapelvek és egységes vizsga kritériumok szerint. A programtól azt várom, hogy az idén legalább 300-350 új golfozó jelenik meg a magyar pályákon. Ha ezt az óvatos ütemet tartani tudjuk akkor  két év múlva elérhetjük bűvös 2000-es regisztrált golfozói létszámot...

Sokan azt mondják, hogy nincs elég golfpálya és létesítmény Magyarországon, és ha több pályánk lenne több lenne a golfozó is...

M.Á.

-Véleményem szerint a jelenlegi 1200-1300 fős regisztrált golfozóhoz képest elegendő pályával rendelkezünk. 18 szakaszos pályából van  7 az országban, 9 szakaszosból 5, és el kell mondanom, hogy mindegyik igen magas színvonalat képvisel! De ha már létesítmény fejlesztésről beszélünk akkor valóban  a gyakorló pályák (rövid par 3-as szakaszokkal) irányába kellene indulnunk. Főként az ország keleti felén lenne hasznos több ilyen építése... És igen osztom azt a nézetet, hogy ha több létesítményünk lenne akkor nőne a játékosok száma. Egyelőre azonban a cél az, hogy a jelenlegi pályáinkat töltsük meg elegendő játékossal. A Szövetség egyelőre azt az irányt választotta, hogy a jelenlegi pályákon szeretne fejleszteni. Sok klub jelezte felénk fejlesztési szándékát (gyakorló pályák felújítása, növelése, létesítmények eszközök fejlesztése). Nagyon szeretném ha az idén a Szövetség olyan forrásokat tudna bevonni amelyből a klubokat ilyen támogatásban tudja részesíteni. Szeretném ha olyan Szövetség lennénk amely valóban a klubokért is sokat tesz, hiszen az ő gazdasági ’jól létük’ a garancia a stabil háttérre. Erre látok most esélyt, és nem új létesítmények fejlesztésére.

Az új golfozók bevonására sok időt és energiát fognak fordítani. A régi golfozók nem fogják mellőzve érezni magukat?

 M.Á:

Ettől nem kell tartania senkinek! Sőt! A régi golfozók számára is sok fejlesztést, és újítást tervezünk. Elsőként említeném  – az Eagle rendszer lecserélése a PC Caddy-re. Ez a software tartja nyilván a versenyeket, eredményeket, tagságot, hcp történeteket. Remélhetően márciustól már ez software teljes mértékben üzemelni fog és minden magyar klubban elérhető és kezelhető lesz. A PC Caddy egyébként már sok klub által ismert program, hiszen az Eagle bevezetése előtt ez volt a hivatalos versenykezelő software hazánkban. Az új programtól azt várjuk, hogy egyszerűbb, gyorsabb, és minden platformon használható lesz. Sok kritika érte az eredmény hirdetések lassúságát, és remélem ez az egyik olyan ügy amit az új program sikerrel meg fog oldani. A már aktív golfozóink az idéntől új Ranglista kiírást, és Versenyszabályzatot kapnak, amivel szintén emelni  szeretnénk a megrendezett versenyeink színvonalát.

A népszerűsítéshez példaképek, sztárok is kellenének...Hogy állnak ezzel a kérdéssel?

 M.Á:

 -Ahol van példakép, olimpiai bajnokok ott nem gond az utánpótlás, és a népszerűség. Ez igaz. Jelenleg már van egy vékony profi golfozói létszám akik járják európát és profi versenyeken indulnak. Még fiatalok, és pár év múlva fog igazán eldőlni, hogy érvényesülni tudnak-e a nagyon erős nemzetközi mezőnyben. A két év múlva rendezendő tókiói olimpiára történő indulásukat támogatjuk, bár odáig még nagyon nehéz kvalifikációk várnak rájuk.

 És mi a helyzet az junior korú tehetségeinkkel? Lát elegendő utánpótlást a profi versenyzők mögött?

 M.Á.

-A junior korú tehetségek támogatása mindig kiemelt jelentőséggel bírt a Szövetség életében, és számomra is igen fontos. Sajnos létszám tekintetében – mint fent említettem – nem állunk túl jól. Mindezek ellenére látható, hogy van néhány fiatal versenyzőnk ahol a családok is komolyan gondolják, és mindent megtesznek a fejlődés érdekében. Természetsen ezt mi is látjuk és tudjuk, hogyha kitartanak akkor ez a kemény munka meghozza majd gyümölcsét. A kérdésére egyenest választ adva: igen látok egy-két tehetséges fiatalt aki a jövő reménységei lehetnek!

Azt gondolom, hogy ez kiváló  végszó, köszönöm az interjút, sok sikert kívánok az új programokhoz!

Összes hír