Szövetségünk
az EGA és R&A tagja

Magyar Golf Szövetség

Magyar Golf Szövetség Hungarian Golf Federation
2017. szeptember 17. | Kmety Ildikó

Befejeződött az V.Magyar Mid-Amatőr Nyílt Bajnokság

A Mid-Amatőr Nyílt Bajnokság utolsó napján hűvös esős időben  dr. Szivek Norber elnök úr starterként fogadta a versenyzőket. “Úgy gondolom fontos a személyes jelenlétem ahhoz, hogy jobban megismerjem a sportág, és az abban résztvevők helyzetét, gondolatait. Kiváló alkalom ez arra is, hogy beszélgethessek a versenyzőkkel. Sokan kérdezték, hogy merre tart az új vezetés, mik a terveink.. Az érdeklődőknek  elmondhattam, hogy az elmúlt 3 hónapban számunkra a legfontosabb az volt, hogy a szezont zökkenőmentesen és szakmailag hibátlanul le tudjuk vezényelni, ami véleményem szerint sikerült is! A jövő tervezése csak most kezdődhet, és az őszi hónapokat hasznájuk fel az új Olimpiai ciklus megtervezéséhez. Amint elkészülnek a tervek természetesen tájékoztatjuk a klubokat, és  golfózóinkat is.”

A   fináléban  kemény próba elé állította az időjárás az V. Magyar Mid-Amatőr Nyílt Bajnokság résztvevőit, de csak a legelszántabbak számára adatott meg az esély, hogy a dobogó közelébe kerüljenek. A nemzetközi mezőnyben az osztrák játékos, Prem Franz 230 (79, 80, 71) idén is bebizonyította, hogy a véghajrá kihívásaival is dacolva képes a bajnokság bajnoki serlegét a magasba emelni. A második helyre az amerikai Phillip Rietema 231 (77, 75, 79) futott be, a dobogó harmadik fokára a horvát Vucemil Zeljko-t 231 (82, 76, 73) állhatott.

A magyar versenyzők közül Zilahy Csabának sikerült a záró fordulóban leginkább az erőösszpontosítás, ezért 234 (77, 80, 77) összesített eredménnyel végzett a legjobb hazai mid-amatőr golfozóként. Másodikként, mindössze egyetlen ütéssel lemaradva, az ugyancsak kiváló teljesítményt nyújtó Meznerics Gergely 235 (77, 77, 81) zárt, harmadikként Krämer András 240 (79, 81, 80) végzett.

A legjobb hazai női játékos,Kecskés Kornélia 286 (95, 94, 97) lett.

V.Magyar Mid-Amatőr Nyílt Bajnokság: szoros eredmények a mezőny élén

2017.szeptember 15.

Kiváló hangulatban zajlott a mid-amatőrök hazai bajnokságának első fordulója. A mezőnyt a horvát Musura Mladen 75 score-ral vezeti, mögötte azonban hatalmas a verseny a riválisok, a címvédő Baldauf László, Meznerics Gergely, Zilahy Csaba, a finn Phillip Rietema és az osztrák Steensels Bruno között, hiszen mindannyian 77 ütéssel teljesítették a kört. A hölgyeknél a legjobb eredményt a horvát játékos, Banovic Nana 91 ütéssel érte el, Kecskés Kornélia 95-el zárt.

A második forduló 9.00 órakor startol.

 

V.Magyar Mid-Amatőr Nyílt Bajnokság: rekord nevező

2017.szeptember 14.

Rekordszámú mid-amatőr játékos nevezett a Magyar Golf Szövetség, a Magyar Mid-Amatőr Golf Egyesület valamint a Zala Springs Golf Resort rendezésében, szeptember 15-17. között zajló V.Magyar Mid-Amatőr Nyílt Bajnokságra, ahol női és férfi kategóriában is hirdetnek majd győztest. Óriási az érdeklődés, hiszen összesen 104 belga, cseh, finn, francia, horvát, német, osztrák, skót, szerb, szlovén, vietnámi és hazai játékos áll majd idén elütőre a tavalyi 69 indulóhoz képest, hogy eldöntse a legrangosabb hazai mid-amatőr bajnokság végeredményét. Ott találjuk a versenyzők között a címvédő osztrák játékost, Franz Prem-et valamint Baldauf Lászlót is, valamint 2016 dobogós helyezettjeit, többek között Ralph Müllert, Dr. Bohács Zsoltot, Koller Györgyöt és Zilahy Csabát is. A verseny pénteken 9.00 órakor rajtol, az alábbi startlista szerint.

PROGRAM

2017. szeptember 14. csütörtök – gyakorlónap

Versenynapok:

1. versenynap 2017. szeptember 15. péntek, utána borkóstoló

2. versenynap 2017. szeptember 16. szombat, utána 19 órától grillvacsora

3. versenynap 2017. szeptember 17. vasárnap, ebéd és eredményhirdetés

STARTLISTA

Flight Time Játékos neve Klub
1 9:00 Ordnung Mikulas KARLGC
1 9:00 Phillip Rietema PGCC
1 9:00 Prem Franz Freiberg
1 9:00 Clement Fritz TGCL
2 9:10 Steensels Bruno Royal Limb
2 9:10 Rautnig Dieter GCM
2 9:10 M.Soitel Jerome Olimpic
2 9:10 Müller Ralph PGCC
3 9:20 Meznerics Gergely PGCC
3 9:20 Grcic Vlado DLGCC
3 9:20 Vucemil Zeljko GKS
3 9:20 Holub Martin Albatros
4 9:30 Rancak Tomas GC Arts
4 9:30 Angkawidijaja Tino GCM
4 9:30 Zilahy Csaba BGCC
4 9:30 Krämer András PGCC
5 9:40 Horvath Joseph BGCSE
5 9:40 Musura Mladen GKS
5 9:40 Baldauf László OLGC
5 9:40 Dr.Bohács Zsolt BHGC
6 9:50 Dr. Horváth Péter PGCC
6 9:50 Stockinger Serge AUT
6 9:50 Kokol Ferenc BGCC
6 9:50 Koller György OLGC
7 10:00 Hatvári Árpád BGCC
7 10:00 Dr. Csepregi László BHGC
7 10:00 Afgan Emir GCCZ
7 10:00 Paljekovjevic Bosko CENT
8 10:10 Vuong Hoang Huyen PGCC
8 10:10 Magyar Krisztián PGCC
8 10:10 Hegyi J. Attila BGCC
8 10:10 Rádonyi Kristóf PGCC
9 10:20 Bibity Zsolt BHGC
9 10:20 Briglovics Gábor PGCC
9 10:20 Csíkos Attila PGCC
9 10:20 Lainovic Slobodan CENT
10 10:30 Mühl Günter MP
10 10:30 Szalay Attila OLGC
10 10:30 Curcic Dejan CENT
10 10:30 Bakonyi Zoltán OLGC
11 10:40 Sátori Ferenc PGCC
11 10:40 Mester Miklós PGCC
11 10:40 Töröcsik Attila OLGC
11 10:40 Máthé István OLGC
12 10:50 Lajos Gyula PGCC
12 10:50 Ivanovic Miroslav CENT
12 10:50 Pretner-Sieghard Karl-Heinz GCLE
12 10:50 II. Banovic Drago GKS
13 11:00 Iván György OLGC
13 11:00 Bernhardt Tibor OLGC
13 11:00 Kővári István PGCC
13 11:00 Malatyinszki Tamás BGC
14 11:10 Kalinic Ivan GKS
14 11:10 Huszti György PGCC
14 11:10 Gürtler Miklós MGC
14 11:10 Molnár Mihály OLGC
15 11:20 Reska János BHGC
15 11:20 Kovacevica Srdan CENT
15 11:20 Simunovic Ivica GK M
15 11:20 Cseh-Németh István GCIB
16 11:30 Banovic Nina GKS
16 11:30 Hoang Thu Dung PGCC
16 11:30 Vucemil Marija GKS
16 11:30 Kecskés Kornélia PGCC
17 11:40 Hadfi Dániel MGC
17 11:40 Duska Sándor FHGCC
17 11:40 Rapavi László x
18 11:50 Jakobi László OLGC
18 11:50 Rózsavölgyi János OLGC
18 11:50 B. Kiss Gergely BHGC
18 11:50 Sándor Lajos OLGC
19 12:00 Radakovic Dragan CENT
19 12:00 Koppány Krisztián PGCC
19 12:00 Nemes Attila OLGC
19 12: 0 Dr. Bognár László BGCSE
20 12:10 Csepregi Csegő
20 12:10 III. Tóth Gábor
20 12:10 Gulyás Gyula
20 12:10 Kassai Ákos
21 12:20 Dóka Ágoston
21 12:20 Uhrin Attila
21 12:20 ifj. Kulcsár Tibor
21 12:20 I. Nagy Csaba
22 12:30 Rákóczy Kiss Richárd
22 12:30 Jagadics Árpád
22 12:30 Hung Le Van
22 12:30 Vargha András
23 12:40 Oravecz Orsolya
23 12:40 Dr. Erdei Éva
23 12:40 Luu Thi Thu Huong
24 12:50 Baranyi Tamás
24 12:50 Gellér Róbert
24 12:50 Jónás Balázs
24 12:50 Fogarasi Sándor
25 13: 0 Rozman Péter
25 13: 0 Kürti Péter
25 13: 0 Ulic Petar
25 13: 0 Horváth György
26 13:10 Tanser John
26 13:10 Dr.Karvász Tamás
26 13:10 Chau Hoang Minh
26 13:10 Dr. Nagy Rajmund

2017.szeptember 12.

A hétvégén megrendezésre kerülő V. Magyar és Nemzetközi Mid – Amatőr Golfbajnokság nevezési határideje 2017.09.13. szerda, még mindig szeretettel várjuk a jelentkezőket! / http://midamateurgolfhungar.wixsite.com/midamgolf/nevezes / Az eddig nevezettek listája az idei versenyekhez hasonlóan rekord számot ért el: 100 fő felett járunk, 12 ország fogja képviselni magát. A bajnokság helyszíne ismét  a Zala Springs Golf Resort, a versenyről részletes tájékoztatást az alábbi honlapon találnak az érddeklődők: http://midamateurgolfhungar.wixsite.com/midamgolf .

Köszönet a Magyar Golf Szövetség támogatóinak
Gyémánt fokozatú támogatónk
OTP Bank
Arany fokozatú támogatóink
Audi R and A Magyar Olimpiai Bizottság
Technológiai Partnerünk
T-Systems
Ezüst fokozatú Támogatóink
Alpiq Exim Groupama Biztosító Samsung
Ásványvíz és üdítőital szállító partnerünk
Szigetközi Friss Víz
Szakmai Támogatónk
Mercedes-Benz Titleist
Médiatámogatóink
M4 Sport Republic Group MTVA