Szövetségünk
az EGA és R&A tagja

Magyar Golf Szövetség

Magyar Golf Szövetség Hungarian Golf Federation
2017. március 18. | Kmety Ildikó

Ciprusi edzőtábor

Nyolc válogatott játékos, azaz az EOHT-keret tagjai utazhattak el a ciprusi Paphos meletti Secret Valley Golf Club-ba, hogy 2017. március 11- 18. között hangolódhassanak a szezon elkövetkezendő versenyére. A lányok csapatában Czernecki Laura, Jaczkovics Emma, Szántó Sára és Tóth Maya Napsugár vehetett részt az edzőtáborban , a fiúknál az utazókeretet ifj. Sárközi Richárd, Somogyi Bence, Rózsa Dániel és Závaczki Bálint alkotta. Az ifjú golfozók szakmai felkészülését Böndicz Gergő, a junior válogatott szövetségi kapitánya és Kuti Gábor segítette.
„Kitűnően sikerült edzőtáboron van túl a vadonatúj fiatalokból újjáépített EOHT csapat. A felkészülés során egymás elleni match play versenyt rendeztünk, melynek győztese a fiúknál Rózsa Dániel, míg a lányoknál Szántó Sára lett. A már tradicionálisnak tekinthető Magyarország-Ciprus barátságos match play verseny idén sem maradhatott el. Tökéletesen beleillett a tábor programjába, a két napos játék kellően növelte az ifjú játékosok adrenalinszintjét, melynek eredménye végül 13-3-ra, a magyar csapat győzelmével zárult. Összegezve, az edzőtábor elérte célját, újoncokat avattunk és tovább építettük a csapatot. A résztvevő gyerekek szorgalmas és eredményes munkát végeztek az egy hetes felkészülés során.” – értékelte Böndicz Gergő az edzőtábor tapasztalatait.
Az EOHT-keret következő megmérettetése, az április végén, a csehországi Kaskáda Golf Club-ban megrendezésre kerülő European Olympic Hopes Trophy lesz.

hdr

Köszönet a Magyar Golf Szövetség támogatóinak
Gyémánt fokozatú támogatónk
OTP Bank
Arany fokozatú támogatóink
Audi R and A Magyar Olimpiai Bizottság
Technológiai Partnerünk
T-Systems
Ezüst fokozatú Támogatóink
Alpiq Exim Groupama Biztosító Samsung
Ásványvíz és üdítőital szállító partnerünk
Szigetközi Friss Víz
Szakmai Támogatónk
Mercedes-Benz Titleist
Médiatámogatóink
M4 Sport Republic Group MTVA