Szövetségünk
az EGA és R&A tagja

Magyar Golf Szövetség

Magyar Golf Szövetség Hungarian Golf Federation
2017. február 06. | Kmety Ildikó

Versenyszabályok 2017-ben

Megjelent a Magyar Golf Szövetség 2017-ben érvényes versenyszabályzata, a ranglistaversenyekre vonatkozó kiírása, a Junior Tour versenyszabályzata valamint „Az év golfozója” díj odaítélésére vonatkozó szabályok, melyek a szövetség hivatalos honlapján érhető el.

Az idei versenyszabályzat nem változott, azonban a Junior Tour versenykiírásában jelentős módosítások észlelhetők, melyek sokkal jobban igazodnak a junior versenyzők körében egyre népszerűbb versenysorozat elvárásaihoz. A szembetűnőbb változás, hogy minden fordulóban a bruttó score-ok alapján, összesített lány (L14-18) és összesített fiú (F14-18) kategóriában is hirdetnek bruttó győztest, az összesített bruttó lány és bruttó fiú helyezéshez tartozó pontok pedig szorzódnak az adott versenyen induló lány illetve fiú versenyzők számával. Az így szerzett Junior Tour bruttó pontok fordulóról fordulóra összegződnek, majd a sorozat végén a hét legjobb (legtöbb) eredmény beszámításával alakul ki a Junior Tour összesített lány és fiú sorrendje. A versenysorozat végén bruttó 1. helyezett lány (L14-18 összevont kategóriában) és bruttó 1. helyezett fiú (F14-18 összevont kategóriában) hirdetnek győztest. Ez a pontszámítási elv a kilencszakaszos pályákon játszott fordulókra is érvényesek, azonban ott a Junior Tour bruttó pontok feleződnek.

A ranglistakiírás változásai egyrészt a Junior Tour bruttó pontok kiosztását tükrözi, másrészt a szenior golfozók számára is nagyobb rugalmasságot enged. A január 1-én szenior kort betöltő játékosok ugyanis nyilatkozhatnak az anyaklubjuknak az év elején arról, hogy egész évben férfi illetve női ranglista kategóriában kívánnak-e versenyezni és ott ranglista pontokat gyűjteni. Ez természetesen nem akadályozza őket abban, hogy szenior versenyeken is induljanak, azonban ott nem szerezhetnek ranglista pontokat. Az alapkategória megváltoztatására évközben nincs lehetőség.
Változás történt a klubranglista versenyek időpontjának rögzítésében is. A szövetség csak a következő évi szövetségi versenyek időpontjának, a szövetség honlapján történő megjelenését követően tudja befogadni a klubok ranglistaverseny rendezésére vonatkozó igényét.

Változtak a legkiválóbb golfozókat elismerő „Az év golfozója” díj odaítélésének kritériumai is. Egy kategóriával, a mid-amatőrök legkiválóbbjával bővült a díjazottak sora. A nyolc kategória legjobbjai a Junior Tour-on elért helyezések, a szövetségi versenyeken valamint a meghatározott feltételek szerint rendezett külföldi versenyeken összegyűjtött pontok alapján kerülnek ki. A pontozásba az EGA versenynaptárban szereplő versenyek, az Európa-bajnokságok, a világbajnokságok, az olimpia, az ifjúsági olimpia, az Universiade versenyek számítanak, melyen legalább három nemzet sportolói indulnak és saját kategóriájában legalább nyolc induló vesz részt. Szeniorok esetében az év elején, a MSGT által közzétett nemzetközi versenyek listája szerinti helyezések számítanak a pontszerzésbe.

A pontszámításba kategóriánként az alábbi versenyek számítanak:

  • Férfi, női:                           Raglista helyezés, Magyar Bajnokság, Magyar Kupa, Magyar Nyílt Bajnokság, külföldi versenyek (max. 5)
  • Junior fiú-lány:               Ranglista helyezés, Magyar Junior Bajnokság, Magyar Kupa, Junior Tour, külföldi versenyek (max. 5)
  • Szenior férfi-női:           Ranglista helyezés, Magyar Senior Bajnokság, Senior Tavasz, Senior Ősz,külföldi versenyek (max. 5)
  • Mid-amatőr:                     Ranglista helyezés (a férfi ill. női ranglistán), Magyar Bajnokság, Magyar Kupa, Magyar Mid-amatőr Bajnokság, külföldi versenyek (max. 5)
Köszönet a Magyar Golf Szövetség támogatóinak
Gyémánt fokozatú támogatónk
OTP Bank
Arany fokozatú támogatóink
Mercedes-Benz Audi R and A Magyar Olimpiai Bizottság
Technológiai Partnerünk
T-Systems
Ezüst fokozatú Támogatóink
Alpiq Exim Groupama Biztosító Samsung
Ásványvíz és üdítőital szállító partnerünk
Szigetközi Friss Víz
Szakmai Támogatónk
Titleist
Médiatámogatóink
M4 Sport Republic Group MTVA